Lehet, hogy titkárnőt fogok cserélni. Ez a régi ugyanis mintha kissé berozsdásodott volna mostanában. Egyre nehezebben tudom megmotiválni, hogy megszerkessze a blog beszámolóit, ráadásul zsarol is. Például tegnap kerek-perec közölte, hogy sokallja a túlórákat és ha nem lazítok a programon, nem lesz több bejegyzés.

No, de amiről mesélni szeretnék ma az az, hogy Janka és Borika kérésére szigorú önvizsgálatot tartottam aminap. A két csinos hölgy ugyanis aziránt érdeklődött, hogy mi az az öt dolog, ami függőséget váltott ki bennem. Én, hosszas kutatómunka után a következőket találtam:

1. a folyadékokkal én úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Mindegy, hogy milyen formában találkozom vele, azonnal reakcióba lépünk: én meg a vi-vi. Az illatos folyadékot természetesen a felmosóvederből nyerem, ebben megmosok mindent, ami kezem ügyébe kerül. Arra is rájöttem már, hogy az élénk színű folyadékok, mint például a céklalé, a falra kenve érvényesülnek legjobban. Aztán itt van ez a jó kis olajnak nevezett folyadék, amit egy ötliteres flaskában tartunk és amit, ha alaposan meglovagolok, lebilincselő látványban lesz részem: az aranysárga folyadék lustán, de azért alaposan szétterül a könyhakövön és minden csillog-villog. Mondjuk az egész nap konyhakövet súroló Anya látványa már nem olyan lebilincselő, de még így is megéri, mert remek koripályát kapunk a fent leírt művelettel.

2. a bili nekem nagyon közeli barátom, bár kapcsolatunk ritkán gyümölcsöző. Elárulom, hogy amikor sikerül produktívvá tennem az interakciót, Anya matricával hálálja meg, ennek pedig én módfelett örülök. Egy kis bökkenő van csak, hogy egyetlen produktumra indul működésbe Anya hálaközpontja, mégpedig egy általam termelt folyadékra. Ezt leteszteltem pár napja, amikor ügyesen telecsepegtettem hársfateával a bilit, jött persze a hála, mindenki boldog volt, majd később, amikor kiderült, hogy senki nem segített lehúzni a nadrágom, nem vette le a pelenkám, nem adott rám tiszta pelust és nem húzta vissza a nadrágom, na akkor minden kiderült, a hálát pedig visszavonták.

3. rajongásom legfőbb tárgya, legerősebb függőségem megtestesítője: Apa.Reggelente úgy kell kisurrannia, mert ha észreveszem, hogy elmenni készül, már kúszom is fel a lábán és sorolom: Apa, nem el!! Apa, hova mész? Apa, nem dódoz!!!

Nagyon sok más tényező is fontos nekem ahhoz, hogy jól érezzem magam. A sok apró függőségtől lesz az életem olyan áronos. Gondolom...

ÁRON

Előljáróban leszögezném: a fent megnevezett mániában, természetesen nem én szenvedek! Én egy sokkal szimpatikusabb vesszőparipával rendelkezem, amit röviden így hívhatunk: nealudjunkmá'annyit! - mánia. A címben foglalt veszélyes kór Anyát támadta meg, komoly kényszerképzeteket okozva. Azt fantáziálja ugyanis, hogy ha én ezentúl is tartom magam az elképzelésemhez és nem alszom délután, akkor:

1. nem fogok megnőni, vagyis igen, de apró maradok, szóval mégsem, áhhh...

2. nem leszek okos, legalábbis nem annyira, nahh ehhez mit szólsz??

3. ez a kedvencem: kövér felnőtt lesz belőlem! Háhh, belőlem, aki lassan már az evésről is leszokom, nemcsak az alvásról?? Ha-ha...

Nem részletezném, hogy micsoda nagyfokú kreatívitásról és elszántságról tesz Anya tanúbizonyságot minden nap, ebéd után, micsoda széles arzenálját vonultatja fel az altatási praktikáknak a sötét woodoo varázsigéktől a bonyolult kaszkadőr jelenetekig.

Arra sem térnék most ki, hogy én micsoda kidolgozott módszerekkel rendelkezem a fent megnevezett altatási macera hatástalanítására. Ugyanis csak ideig-óráig hatnak, és mindig tökéletesítenem kell az eszközeimet. Itt a példa:

Ebéd után, Anya elénekli tizenháromszor a Bumbitát, majd a tente, baba, tente hat-hét variációját (ez utóbbi rendelésre megy: én megkezdem, hogy Tente vau-vau, tente vagy Tente, Mama, tente, vagy bármilyen variációt ami eszembe jut és azt Anya folytatja). Jó húsz perc után felszólít, hogy aludjak, majd távozik.

Én: Baba sír! (semmi reakció) Ana, baba sííír! Brühühüühüüü.....(műsírást produkálok, majd hallgatózom, kint néma csend, pedig múlt héten még hatott ez a módszer)

Témát váltok: Ana széép! (ettől tegnapelőtt még meghatódott) Ana széééép!!!! (semmi válasz, mostmár felhúzom magam!)  Ana, nem szép!!!!! (hasra dobtam magam és kudarcom szomorú tudatában... elaludtam...)

ÁRON

Na, hiszen, biztos ismeritek ti is a kútról meg a törött korsóról szóló mondást! Mondjuk én nem ismerem, és nem is igazán tudom hogyan kapcsolódik hozzánk, mindenesetre egy biztos: Anya ramatyul van. De mi, Apa és Jómagam, a helyzet magaslatán állunk! És ápoljuk Anyát rendületlenül. Túlzás nélkül állítom, nincs még egy ilyen ápolt ismerősöm. Először is Apa literszámra főzi a teát, így aztán Anya folyton szalad. Én már a bilimet is behoztam neki, de erre Ő??? Neki az nem kell!

Természetesen az Apa reszortja a mosogatás is most, hogy ily szomorú körülmények között telnek napjaink. E ponton meg kell említenem, hogy Anya betegségének első napján Apa gyors demonstrációt tartott abból a célból, hogy bebizonyísa: egy icipici mosogatógép igazán fel sem tűnne, sem optikailag, sem a helykihasználás szempontjából. Csak kivágunk a bútorból itt egy kicsit, ott egy kicsit és pikk-pakk, Anya már pakolhatja is fel a lábait és dőlhet hátra.

Na, és én is próbálok hasznos lenni. Felmászom Anyára, annak is a legtetejére, nem vicc, három paplannal szigeteli el magát a külvilágtól és végigmegyek rajta, amúgy hosszában. Anya mindeközben alvásból ébredezik, de meglátásom szerint a teljes éberség állapota akkor következik be, amikor sikoltozni kezd: "A hajamra léptél, szállj le, de azonnal!!!!" "István, vedd le már a gyereket rólam!!!" Fentebb megszólított személy, aki nem más mint Apa, úgy hahotázik, hogy nem látja merre van a háló (ami betegszoba is egyben). Így aztán Anya egyedül kénytelen megvívni velem, de nincs nehéz dolga, négykézlábra vetem magam, majd a hajába kapaszkodva leereszkedem az ágyról. Ami a kezemben marad, diadalmasan viszem és mutatom Apának. Útközben megbotlom egy ottfelejtett játékomban, talpon maradok, de azért szemrehányóan közlöm Anyával: "Fáj!!!" És azzal a boldog tudattal távozom, hogy nagyot segítettem: Anya rájött, hogy van rosszabb is, mint a láz meg a torokfájás ha rövid időre is, de elfeledkezett a bajáról.

ÁRON

A cím nem saját lingvisztikai kompozíció, nem is tudnék ilyen bonyolultat kiejteni (még), hanem egy teljesen értelmes kérdés, amire a válaszom: "Nem, a teám, sajnos nem gyógyította meg a köhögésemet." Ebből mindjárt kiderül, hogy az itthoni pálya a régi: ahogy hazaérünk egy utazásból, bárhonnan, régi barátaim, Gyuszi, Méri és társai birtokba veszik az otthonunkat. Ezúttal új szereplő is felbukkant, Gennyes Mandula személyében, melynek társaságát senkinek nem javaslom keresni. Anya most már nyíltan is a katasztofális temesvári levegőt vádolja, de azzal marad...

Hanem ami érdekes, hogy most Apa sem tudott ellenállni Gyuszi ostromának, így ágyban párnák közt piheg, miközben én lázban égő szemekkel, de boldogan lovacskázok rajta, amíg a szusz ki nem fogy belőlem, aztán kimondom a varázsszót (erről bővebben legközelebb), amitől rögtön Anya karjaiban találom magam.

Alkalmi ápolónőnknek egyébként az a véleménye, hogy nincs rémesebb egy férfibetegnél, akinél minden influenza halálos kimenetelűnek ígérkezik. Igazán nem értem, hiszen igényeim nem oly nagyok, egyetlen dologhoz ragaszkodom csupán: hogy bármit csinál, engem közben tarson a karjaiban. Apa szegény pedig igazán nem tehet róla, hogy percenként égető szüksége van egy kis teára, aztán még egy kis citromra a teába, utána egy kis méz kellene még, aztán jól jönne némi keksz is hozzá, és mielőtt kimennél add ide a mobilomat légyszi, amúgy meg be kellene szólnom valamit az irodába, a másik telefonon, nem tom holvan, keresd meg légyszi, behoznád a töltőt, úgy olvasnék valamit, tedd ide, vidd oda, hozd már át, jó lenne még..., nincs egy kis..., akkor csinálhatnál, úgy kívánom... Ez mind persze sürgős és fontos, hiszen mi férfiak, oly elesettek és törékenyek vagyunk betegen...

Áron

Olyan nagy figurákról lesz szó az alábbiakban akiknek minden szavát, minden mozdulatát leesett állal bámulom naponta. És mivel a nagy összpontosításban pislogni is elfelejtek, a megengedett penzum pontosan tíz perc, minden áldott nap. Ebbe két kaland fér bele, ebből aztán nem is engedek. Amikor pedig lejár a napi adag, kijelentem, hogy: "Kész!" és feltöltődve loholok a dolgomra kukorékolva vagy ssss-sogva, attől függően, hogy melyik hősömtől merítek aznap ihletet.

És, hogy kik ők? Hát:

Thomas. Legfőbb vonzereje, hogy ő egy jármű. Egész pontosan egy vonat. És mint ilyen, rendelkezik kerekekkel, tülökkel és persze sok sok baráttal, akik szintén vonatok. Én pedig nagy rajongója vagyok a vonatoknak és egyéb közlekedési eszközöknek.

Noddy. Legelőnyösebb tulajdonsága, hogy Játékvárosban él, melynek lakói abszolút kedvemre valók, nem is beszélve a helyi tradíciókról: Lufi nap, Csoki nap, csak hogy néhányat említsek.

Kukori és Kotkoda. Kukori agytekervényei nagyjából az enyémmel azonos módon működnek, ezért aztán teljes mértékben tudok azonosulni a csínytetteivel és persze mindig tökéletesen megértem az álláspontját. Ráadásul nekem is van itthon egy Kotkodám, csak ő éppen Anyának szólíttatja magát.

Nouky, Lola és Pago. Róluk azt kell tudni, hogy egy macit, egy bocit és egy csacsit tisztelhetünk bennük. Olyan dolgokat tanulunk meg közösen mint, hogy hogyan lesz az alma, mi az az álom, miért nem kell félni a tükörképtől, hogyan lesz a zene. Anya kedvence. És az enyém.

1. Előzmény: Nagyi ebédkészítés közben valamit leejt, mire így szól: A kutyafáját! Áron látszólag meg sem hallja, elmélyültek burrogva tologatja az autókat.

Ebéd utáni altatás következik, simi, ringatás, tente baba, satöbbi. Áron szeme egy ideje csukva, épp betenném a kiságyba, amikor motyogni kezd: Vauvaufájá... vauvaufájá...

2. Variációk Áron bemutatkozására:

Anya: Hogy hívnak?

Áron: Baba

Anya: Hogy hívnak?

Áron: Te!

Anya: Hogy hívnak?

Áron: Szász ...

Anya: És még hogy?

Áron: Szász Baba!!!!

3. Hány éves vagy?

Áron: Tíz!!!! (a kedvenc száma a tíz, minden szám után tíz következik)

4. Két három napja remek dalokat improvizál, hosszúakat és, ha látja, hogy sikere van (a szék alá folyunk a nevetéstől), akkor jól ki is cifrázza. Valahogy így szól, hogy: Csigaaaabigaaa-cigaaaa-bigaaa-tentebabatenteeee-digaaaabigaaaa-sáál-láá-lááá......

Ijgum-bujgum.... kezdetű nótát is komponált már :)

A piros-szemet nem tudtam kivenni a képből...

ÁronAnyu

Elárulom nektek Barátnőim és Pajtikáim, hogy az elmúlt héten azért nem lehettem veletek, mert jobbára a felhők között töltöttem a napokat, néha pedig a felhők fölé emelkedtem. És szokás szerint nem egyedül cselekedtem mindezt, hanem társaim voltak Heléna és Gellért cimbim személyében, akikkel minden vakáció élményszámba megy. Az ürügy melynek okán megejtettük fagyos kirándulásunkat két rendkívül energiadús sportember, névszerint GellértApu és EnyémApu szokásos évi síelőskifárasztása volt, akikről nagyon hamar kiderült, hogy eséllyel pályázhatnának a "Dolomitok ördögei" elnevezésű sport-címre, már ha lenne ilyen. A galerihez a fent említett személyeken kívül lelkes mazsorettkoszorú is tartozott, jelentősen megnövelve csapatunk esztétikai értékét, a hangskáláról már nem is beszélnék.

Azért mielőtt valaki azt vetné a szememre, hogy rózsaszínre festem az Alpokat elragadtatott beszámolómmal, mindenki sietek megnyugtatni: garázdálkodtam is, minden áldott nap! Persze nem akartam én. Mert hát tehetek én róla, hogy a plafonról lelógó karácsonyfa úgy a kezemhez ragadt már második nap délután, hogy inkább a plafontól vált meg és abból a néhány  porcelán csengettyűből meg angyalkából lett sok-sok? Meg hát az én hibám, hogy olyan pocséknak találtam az olasz konyhát, hogy kerek egy héten át finnyás izlelőbimbóim szinte semmit nem engedtek át a cenzúrán tejen és kekszen kívül?

No, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mitől is volt olyan nagy élmény ez a pár nap Campitello di Fassan, erről még képeim is vannak:

...mert ilyen kék ott az ég...

... és ilyen közel voltunk a felhőkhöz...

... mert láthattuk, hogy a felhők fölött tényleg süt a nap....

... mert színvonalas volt a társaság...

... mert Heléna volt a partnerem, amikor az asztalon táncoltam...

... mert Gellérttel kipróbálhattunk és megárgyaltunk egy remek olasz autómodellt...

... mert hóban és humorban nem volt hiány...

... mert ez a hölgykoszorú leste kívánságainkat...

És volt még vagy ezer jó dolog, de a maiba ennyi fért bele.

ÁRON

A betöltött 20. hónap margójára nem szeretném, nem is tudnám felsorolni mi mindent tud a gyerek. Inkább néhány érdekesebb tényt szeretnék megosztani veletek és lejegyezni, hogy ne merüljön feledésbe itthon:

előrelépés történt önállóság terén a következő módon: délutáni alvásidőben ciróka-maróka, satöbbi, aludni kell, anya is alszik, nézd már megyek is, ezzel kijövök. Áron reklamál. Nem hagyom magam meggyőzni. Elégedetten hátradőlök. Egyszercsak csend, na elaludt végre. Pár perc, el is felejem, hogy gyerekem van, bőszen olvasom a mail-jeimet, mikor felbukkan a nappaliban, kezei kisautókkal tele. Tehát, mostmár önállóan kiugrik a kiságyból (ehhez nagyjából vállmagasságba kell feltornázza magát, majd több mint egy métert leugrania és lehetőleg talpon maradnia, hogy ne üsse meg magát), lábujjhegyről kinyitja a szoba ajtaját és megkeres engem...

hátralépés történt szintén a nappali alvás terén: miután hosszú ideje, csak a szobahintában tudtuk őt jobb belátásra bírni, váltanunk kellett, mert ha utazunk, nem mindenütt adódik lehetőség álomba hintáztatni őnemálmosságát. Így aztán visszatértünk a ringatás-éneklés ősi módszerére. Próbálkoztam a melléfekvéssel, kiságymellett üldögéléssel, de előbbiben imádta, hogy felpattant rám és lovagolt, utóbbiról meg hallani sem akar.

előrelépés történt szobatisztaság ügyben, teljesen váratlanul. Mivel most már Áron számára csukott ajtó nem létezik, utánunk jön oda is ahol... hát mondjuk úgy, hogy a bilit tartjuk. És mivel abszolút natúr család vagyunk, megengedjük neki, hogy ott ücsörögjön, a bilin, miközben verbalizálja, hogy ki mit csinál épp. Ez az előzmény, az előrelépés pedig tegnapelőtt este történt, füdés előtt, amikor hagytam a bőrét tíz percig szellőzni. Kértem, hogy ne pisiljen a szőnyegre, de inkább csak formalitásból. Egyszer csak elcsörtet, kivágódik a fürdőajtó, gyerek vissza, nyomában a csempén kopogó bilivel. A gyerekszoba közepén aztán rávetette magát a bilire és megkönnyebbült, a szónak mindkét értelmében. Hát, volt nagy ihaj csuhaj! Kapott egy szíves matricát a kezére, ez a jutalom netovábbja egyelőre...

hátralépést tapasztalok a sétáltatás során, miután szeptember óta nem hajlandó gyerekkocsiban ülni és hosszú kilométereket gyalogolunk azóta, újabban ötméterenként ölbe kérezkedik. Úgyhogy megin elővettük a szekeret. Én a vastag csomagolásnak tulajdonítom a dolgot, meg lehet, hogy hidegben hamarabb fárad. Elég nehéz néha rábírni, hogy kimenjünk.

És, hogy mégse hátralépéssel zárjam ezt a mai bejegyzést, új szokást vett fel a fiam: ha ölbe veszem, arcomat a két kis tenyere közé szorítja és elhalmoz a legfinomabb cuppanósokkal a világon!!!

1. Előzmény: Anya nappaliban pepecsel, Áron és Apa a gyerekszobában gyurmázik.

Apa: Ni, Áron, mit csináltam neked...

Áron: Vau-vau!! Vau-vau!!

Áron becsörtet a nappaliba: Néni! Néni!! Ni!! Vau-vau!!

Anya: Jaj, de szép kutya! Ki készítette?

Áron büszkén feszít: Baba!!

2. Anya: Olyan rossz voltál, fiam, hogy Anya mindjárt világgá megy!!

Áron: Pá-pá!!!

3. Áron: Inni! Inni!!

Anya: Szomjas vagy?

Áron: Jó!

Anya: Hozzak egy kis teát?

Áron: Jó!

Anya el. Áron: Hamma! Hamma!! (hamar)

4. Levegőzés. Áron ölbe kérezkedik. Anya nyakát túrkálja, majd kérdőre vonja: Hol a sál??

És egy bónusz. Jelenet a patikában: Anya pultnál áll, Áron rendezi át a polcok tartalmát. Fiatal, csinos patikuslány figyelemelterelő hadműveletbe kezd.

A párbeszéd románul zajlik.

Lány: Kisfiú vagy?

Áron: Igenigenigen!! (dadadada!!)

Lány: És jó kisfiú vagy?

Áron: Igenigenigenigen!!! (dadadada!!)

Lány: Vagy inkább rossz vagy?

Áron: Nemnemnem! (nunununu!)

Lány: Várjál, hozok egy folyóiratot...

Áron: Nem, golyó... (ezt magyarul mondta, pont így és C vitamint kért, azt ígértem neki ugyanis, ha jófiú lesz amíg vásárolok)

Óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: honnan ez a társalgási szintű romántudás a gyereknél???

Folyt. köv...

ÁronAnyu

Ui. A kép abszolút nem kapcsolódik a szöveghez, de én nagyon szeretem :)

Ui 2. És, igen, már hosszú hónapok óta Áron engem Néninek szólít...

Nagyon egyszerűen:

Anyával felszeleteltetsz egy színes gyurmahengert, majd...

...kígyót sodortok a következőképpen: Anyával elvégezteted a munka oroszlánrészét, majd te is masszírozol rajta hármat-négyet, csak hogy alkotótársad ne zúgolódjon. A kígyót aztán kukacokra szeleteled, majd...

...nagy átéléssel és nem csekély kézi erőkifejtéssel a kukacokból golyót gyúrsz, majd...

... a golyókat szép sorban összetapasztod és közben rájössz, hogy a százlábúd még mindig túl rövid, úgyhogy tovább gyártod szorgalmasan a golyókat, majd...

... egyszercsak hirtelen elfogynak a kukacok vagy a türelmed, és te örömmel megállapítod, hogy a százlábú elkészült. Mivel örömöd ragadós, a százlábúra szájszerűséget alkotsz, szem gyanánt pedig ceruzával két lyukat döfsz a homlokába.

Azonban, ha nincs kedved, időd, türelmed a golyógyúrásra, a kígyót egyszerűen csak feltekered és miután szemet és szájat szurkáltál neki, remek, horrorisztikus kis csigabigád lesz!

A képen látható alkotások saját gyúrás és döfködés eredményeképp jöttek létre, intenzív szülői felügyelet mellett.

Jó program egy esős délutánra!

ÁRON

Ui. A gyurmát kicsit felmelegítettük, hogy puhuljon. Só-liszt gyurmával sokkal könnyebb dolgozni.