2007.11.29. 10:43
Egy kis babalélektan
A balkezesség nem hátrány!!!
A balkezesség kérdése azért fontos számomra, mert jómagam az vagyok és sokszor ütköztem előítéletekbe emiatt az iskolában. Érdekelt, hogy valóban csodabogarak-e a balkezesek és tényleg le kell küzdeni ezt a dolgot, mert hátrány?
Az emberek többségének a jobb keze az gyakrabban használt, ám vannak akik nem jobb, hanem balkezesek. Ez leginkább és legegyértelműbben az íráskor látszik.
Ennek mi az oka? Leginkább az agyféltekék dominanciája tűnik meghatározónak ebben a kérdésben. Ha ennek – az említett módon - anatómiai magyarázatai vannak, akkor ebből az következik, hogy ha valakit kényszerítenek arra, hogy a másik kezét használja, mint amelyiket magától használná, az gondokat okozhat számára.
A balkezességről szól az alábbi írás.
A balkezesség a régebbi korokban olyannyira hátránynak számított, hogy kirekesztés, vagy szélsőséges esetben akár máglyahalál is járt érte. Mivel a közfelfogás átoknak titulálta, a gyerekek „tisztátalan” kezét hátrakötötték, így kényszerítve őket a jobb kéz használatára.
Pszichológusok már régen rámutattak az átszoktatás káros hatásaira, és szerencsére napjainkban végre ez a jellemző álláspont; aki balkezesnek született, az ma már nyugodt szívvel maradhat balkezes, mindenféle negatív megkülönböztetés nélkül.
A jobb- vagy balkezesség anatómiai magyarázata a két agyfélteke eltérő dominanciáján alapul: balkezesek esetében a jobb, míg a jobbkezeseknél a bal agyfélteke a domináns. Ezért veszélyes az átszoktatás, hiszen felborítja az eredeti dominancia-viszonyokat.
Kutatási eredmények szerint a várandós kismamát ért stressz következtében megemelkedett tesztoszteron szint felelős lehet a balkezesség kialakulásáért.
Egy másik vizsgálat kimutatta, hogy a 40 év fölötti nőknek 128%-kal nagyobb valószínűséggel születik balkezes gyermekük, mint a 20 éveseknek.
A jobb- vagy balkezesség nem jelent minőségi különbséget a mindennapi életben: a balkezesek semmivel sem ügyetlenebbek domináns kezükkel, és a kétbalkezes jelzőnek is csak annyiban van értelme, hogy a rájuk kényszeríttett, jobbkezes világban, a jobb kézre igazított tárgyakkal valóban bizonytalanabb benyomást kelthetnek.
A kényszeres átszoktatás kimerültséget, érzelmi és beszédzavarokat okozhat, sérül a gyermek térérzékelő képessége, fokozódik agreszszivitása, csökken az önbizalma!
A történelem nagyjai közül sokan voltak balkezesek: Leonardo da Vinci, Michelangelo, Beethoven, Newton, Einstein és még sokan mások.
A szeparációs szorongásról érdekes cikket találtam a neten, elég korrektül összefoglalja a lényeget. Tehát:
A szeparációs szorongás a kisgyermek félelme attól, hogy a szülei elhagyják. Ez azt jelenti, hogy nincs jelen az a személy, akitől a biztonságunkat kapjuk, szorongás és félelem lesz úrrá rajtunk, pánikba esünk.
A szeparációs szorongással küzdő gyermek pánikba esik és sír, ha szülei magára hagyják, még akkor is, ha csak a szomszéd szobába mennek át. Normális esetben 8 hónapos csecsemőkben jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülő-gyermek kapcsolattól függ: hamarabb elmúlik például ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb. A szeparációs szorongás akkor jelentkezik, amikor a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes és nincs időérzékük, attól félnek, hogy szüleik távozása végleges. Akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik és fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik, hogy máskor is történt már ilyen és a szülő visszatért. Nem jó, ha a szülők a szeparációs szorongásra az elválások csökkentésével vagy elkerülésével reagálnak, mert ez veszélyezteti a gyermek érését, fejlődését.
Ha a szülők elmennek otthonról, bíztassák azt, akire a gyermeket bízzák, hogy terelje el a figyelmét. Ezután a gyermek sírásával nem törődve távozzanak. Ha otthon maradnak, de egy másik szobában, ne térjenek vissza azonnal, ha a gyermek sírni kezd, hanem onnan szólítsák őt. Ez megtanítja a kicsit arra, hogy a szülők akkor léteznek, ha nem látja őket. Ritkán fordul elő, hogy az elválástól való szélsőséges félelem meggátolja azt, hogy a gyermek óvodába vagy iskola-előkészítőbe járjon, illetve a vele egykorúakkal játsszon. Az ilyen mértékű szorongás már kóros (szeparációs szorongás betegség). Ebben az esetben orvoshoz kell fordulni.
A cikket a www.bebinfo.hu oldalról kölcsönöztem.
Kiegészíteném még néhány dologgal:
A csecsemő és szülei közötti szoros kapcsolat kifejlődése döntő fontosságú a gyermek egészsége szempontjából. A csecsemőnek az anyával való „összeolvadását” szimbiózisnak nevezzük. Ez meghatározza a későbbi kapcsolati mintákat, az érzelmi biztonság-bizonytalanság érzését, az önmagunkhoz való viszonyulás csíráit. A közvetlen születés utáni együttlét döntő a kialakuló kapcsolatok kezdetén és tartósan rányomja bélyegét az édesanya viselkedésére is. A korai kontaktus megvalósítása a gyermek érzelmi fejlődését is nagymértékben befolyásolja.
Habár 8 hónapos szorongásnak is nevezik, előfordulhat korábban is, Áron már a hatodik hónapfordulója előtt elkezdett félni. Először a hangos zajoktól félt, majd az idegenektől, zsúfolt éttermektől, bevásárlóközpontoktól, újabban ha csak egy pillanatra is szem elől téveszt, panaszkodik. Igyekszem nem elszigetelni őt, hanem ellenkezőleg, bevásárolni járunk, látogatóba barátokhoz.
Örülnék a tapasztalatoknak.
..........................................................................................................................
Sok szülőt érdekel a következő kérdés: hogyan alakul ki a személyiség?
Megoszlanak a vélemények:
Az egyik oldal: a baba készen kapja szokásait, jellemét, születése pillanatától jelen vannak meghatározó tulajdonságai.
A másik oldal: mindenki tiszta lappal kezd.
Igazából mindenki képes fejlődni, változni, tehát a személyiség sem állandó.
Megvan végre a gyerek, a szülő pedig álmélkodik: "nahát, a kezecskéje tiszta apja, a szemét viszont tőlem örökölte!" Számos jellegzetes vonás már az első perctől egyéniséggé teszi a csecsemőt. Aki természetesen nemcsak szeme színét, füle formáját örökli szüleitől, génjeiben sok egyéb tulajdonságot is magával hordoz. Az összeset azonban nehéz felderíteni megszületése pillanatában.
Az persze hamar megállapítható, hogy az egyik gyerek roppant mozgékony, keveset alszik, a másik viszont hallgatag, nyugodt természetű.
Gének és remények: A tulajdonságok számottevő részét a gének határozzák meg, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyerek sok mindenre emlékezik mindabból, ami anyja méhében megesett vele. Ha az anyának nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog terhessége volt, másmilyen utódot hoz világra, mint az, aki végigsírta, nélkülözte azt a kilenc hónapot.
Szerencsére nem dől el minden végérvényesen a születés pillanatában. A következetes nevelés teljesen elnyomhat bizonyos csecsemőkori jellemzőket, másokat pedig felszínre hozhat, kialakíthat (a gyerek jelleme jobb, persze rosszabb is lehet). Ilyen például a szeszélyesség (azoknál, akiket következetlenül nevelnek), az irigység és a félős természet.
Nem véletlen: egyik gyerek már hároméves korában szinte teljesen önálló, a másik pedig lépten-nyomon a mama szoknyájához bújik.
Téves következtetéseket vonhatunk le a gyermek viselkedéséből a személyiségét illetően.
Nem lesz mindig ilyen:
- 2 hónapos korig: a gyerek alszik. Kizárólag akkor ébred föl, ha éhes. Ne hidd, hogy majd felnőttként is álomszuszék, passzív figura lesz.
- 6-8 hónapos korig: a dicsőség korszaka. Ügyesen eszik, nyugodtan alszik, sokat mosolyog, nincs vele gond. De ezekből sem következik, hogy majd hasonlóan nyugodt felnőtté válik.
- Másfél éves korig: a gyerek változik, ismerkedik a világgal, félni kezd minden ismeretlentől. Már megismeri anyját, s nem akarja elhagyni, egyedül vele érzi magát biztonságban. Ez persze nem jelenti, hogy később anyámasszony katonája lesz. Készítsd elő türelemmel, hogy előbb-utóbb önállóan kell helytállnia.
- 2 éves korig: itt a dackorszak. Már saját akarata van, és ezt gyakorolgatja. Dühöng, sokszor megsértődik. Ellentmond, visszautasítja az ételt, nem alszik el, amikor kéne. Nehéz időszak ez a szülőnek, hiszen mindenképpen arra kell törekednie, hogy a gyerek megtalálja önmagát, kibontakoztathassa egyéniségét, anélkül, hogy ő uralkodjon a családon.
- 3 éves korig: a gyerek agresszív. Harap, ütöget, grimaszokat vág. Nem kell hagyni, de a szülő teremtsen számára lehetőséget, amikor kitombolhatja magát. Vegyél például olyan játékot, amit nyugodtan földhöz csapkodhat. Nem kell megijedni: nem marad örökre ilyen.
- 3 éves kortól: a gyerek immár társas lény. Nem csapkod földhöz semmit, hanem azt mondja: piff-puff, ezzel jelzi, hogy lelőtte ellenségét. Megtanul engedelmeskedni, alkalmazkodni, lassan-lassan kialakul saját személyisége, a (szinte) csak rá jellemző vonásokkal.
Szólj hozzá!
Címkék: gének bababaj áronológia személyiségfejlődés szeparációs szorongás érzelmek fejlődése
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.