Anya tegnap ámokfutó módjára rohangált fel-alá a lakásban, utánam rohangált persze. Kezében fényképezőgépet lóbált, arcán elszántság tükröződött és ilyeneket mondott: "Most pedig lefényképezzük a csinos fogacskáidat! Tessék szépen mosolyogni!" Hát, én mosolyogtam, csak nem statikus pozícióbol, hanem úgy menet közben. De ez nem volt jó neki. Hát, miért is lett volna jó. Az túl egyszerű lett volna. Nálunk pedig semmi sem egyszerű. Akkor szépen megálltam (némi erőszaknak is engedelmeskedve) és felöltöttem a díszmosolyt. Anya mind szélesebb és szélesebb mosolyt rendelt, egy adott pillanatban már éreztem, hogy ha nem volnának füleim, a szám körbefutná a fejemet a nagy, széles mosolygásban. De így is elégedetlenkedett a szentem. Végül, az ötven kép egyikén mégiscsak felfedeztük a kivillanó gyöngyszemeket.

ÁRON

Hát, nem fogjátok elhinni, de... Nem, kezdem az elején. Szeretném itt leszögezni, hogy én egy drága, szeretetreméltó és szeretetre éhes gyermek vagyok, akinek súlyosan korlátozzák a jogait. Remélem ezt a bejegyzést elolvassa valami gyermekvédő néni vagy bácsi is, és sürgősen intézkedik, hogy minden legyen újra a régi. Tehát, a szomorú tények a következők. Anya szombaton kimenőt kapott. Két barátnőjével kapucsínózott. Ennek pedig tragikus következményei lettek rám nézve. Merthogy a két néni imigyen okosította Anyát: "Mi az, hogy nyolc hónapos a gyerek és még eteted este meg éjjel? Ha enni akar, tartsa magának az üveget! Este be a kiságyba, puszi, maci, cumisüveg és viszontlátásra! Éjjel úgyszintén!" És az elméleti oktatást gyakorlatba helyezés követte. Eljött az este, pancsi, pizsi, satöbbi és hopp, a kiságyban találtam magam! Pislogtam nagyokat, hogy nono, valamit kifelejtettünk aranyoskáim. Jött is a tej, de meg kell mondanom őszintén, hogy egyedül ittam, mint a ló, mert Apáék gyorsan kispuliztak a szobából. Éjjel az álnokság megismétlődött, semmi gyere bújjál Anyához drágaságom, itt van Apa ne sírukálj. És reggel a huncutok kisimultan ébredtek és nagyokat vigyorogtak, hogy jujdejófiúvoltálazéjjel. Hát, ha egyszer nem hagytak érvényesülni!
És ez még mind semmi. Más okosságot is tanult Anya a barátnéniktől. Hogy állítólag mi az, hogy ott kell mellettem ülni a szőnyegen, meg engem ölben tartva főzni, mert egyébként áriázok?? Tessék hagyni a gyereket, hadd vinnyogjon. Majd, ha látja, hogy nincs értelme abbahagyja és keres magának elfoglaltságot. És eképpen lőn.
Szóval, nem elég, hogy nem választhatom meg szabadon azt, hogy miképp szenderüljek álomba, de még ébrenlétemben sem tehetem azt, amit szeretnék, nevezetesen az Anyán való csüngést napi tíz órában.
Én már mindenbe beletörődtem... Ez a sorsom... Ma vasaltunk. Segítettem Anyának, hogy lássa milyen jó fiú vagyok. Én szortíroztam a vasalnivalót. Apa ingei kerültek a popóm alá, a nadrágokkal beborítottam a nappali padlóját. A frissen vasalt ágyneműből lett a morzsolókendő, amit szopogatni is lehet.
Anya értékelte az igyekezetemet. Miután másodszor is hiába vasalta ki a lepedőmet, megengedte, hogy csüngjek rajta egy kicsit.

ÁRON

Borzasztó elfoglalt vagyok mostanában. Azon spekulálok, hogy az itthon uralkodó politikai rendszert megváltoztassam. Egyszerre pályázok a távközlés-miniszteri (telefon, tévé, dévédé és minden más távirányító korlátlan ura)- és az elnöki posztra. Más változtatást nem óhajtok bevezetni. A pénzügy miniszteri tisztséget továbbra is ketten töltenék be: sem Apa nem kell lemondjon a pénzkeresési minisztérségről és Anya pénzköltési miniszterségére sem ácsingózom. Apának ugye maradna még a munkaügy, Anyának meg a megszokott egészségügy, oktatás, és a konyhaminiszteri tárca.
Jó lesz ez így.
Szóval mostanában kampányolok.
Úgyhogy ne írjatok be hiányzónak.

ÁRON

Tegnap arra ébredtem, hogy hirtelen nyolc hónapos lettem. Mit mondjak, elcsodálkoztam. A legfurcsább az volt, hogy úgy tűnt, rajtam kívül senki nem vette észre, hogy már nem vagyok olyan kis pisis. Igen, nagy pisis lettem...
Mondjuk, Anyának estefelé eszébe jutott, de csak azért, mert valaki indiszkréten a korom iránt érdeklődött. Később jelentette Apának az eseményt, de úgy látszik, hogy ő még nálam is jobban el van veszve térben-időben, mert csodálkozott szerfelett. Hogy hűha, meg nahát!
Este persze nem akartam szokásos időben lefeküdni. Még mit nem, nem vagyok én kis tökmag hét hónapos, hogy a tyúkokkal feküdjek! Aztán beláttam, hogy okos enged, elaludtam, és onnantól kezdve úgy viselkedtem, mint egy komoly nyolchónapos. Nem vacakoltam éjszakai programokkal.
Szóval, érzem én, hogy érettebb lettem az utóbbi időben. A fejem lágya is jobban be van nőve, mint pár hónapja. De sajnos nem viselkedhetek civilizáltan minden pillanatban. Anya miatt, tudjátok. Ő megszokta, hogy kisbabája van, akit folyton kell maga után cipelni, akit ringatni kell, aki esik, pottyan, hüppög és kesereg, nem alszik el egyedül és éjszakánként gyakran felébred. Nem komolyodhatok meg túl hirtelen, tekintettel kell lennem Anyára.
Szóval, nyolc hónap ide vagy oda, nem fog sok minden változni nálunk. Tapintatból.

ÁRON

Van egy aprócska gondom Apának a munkahelyével. Az, hogy egyáltalán létezik!!!! Apróbb koromban, amikor még nem voltam ilyen bölcs és tapasztalt, mint most, nem tudtam, hogy a dolgozó a hibás, csak annyit láttam, hogy időnként Apa eltűnik a képből. Aztán egy idő után elkezdtem keresni, keresztül-kasul bemásztam a házat, de Apa sehol. Akkor már sejtettem, hogy az a nagy barna ajtó nyeli el, amelyiken át sétálni lehet menni. De nem voltam biztos benne. Még akkor sem. Mostanában pedig ha látom a sapka-kabát-Apa-irattáska kombinációt, már tudom, hogy hamar nem látom. Én általában véve Anya-függő vagyok, de ilyenkor ne adj Isten, hogy Apát eleresszem. Rimánkodhat Anya amennyit akar, én csak kapaszkodok mind a tíz ujjammal és fúrom az arcom a kabátjába. Vagy nyálas puszikkal lepem el, ahol csak érem. Mindez tart addig, amíg Apára rámelegszik a sapka-sál, stb együttes és rohannia kell, mert öt perc múlva ott kell lennie. De én olyankor semmi szín alatt nem vagyok hajlandó pá-pát inteni. Csak ha már becsukódott mögötte az ajtó, akkor kezdem a pá-pát és sokszor egy percig is integetek az ajtónak.
Délben ott van ugyebár az ebédszünet. Akkor megismétlődik a kabátrámelegítős akció, csak akkor meg örömömben nem vagyok hajlandó kiengedni Apát a karjaimból. És amikor nehezen Anya mégis átlop magához vigyorogva visszakívánkozom, de amikor Apa átvesz, akkor Anya felé nyújtom a karomat és amikor befészkeltem magam Anya ölébe, máris Apát ráncigálom, hogy vegyenát, és utána következik Anya,majd Apa és így tovább amíg meg nem unják.
Nem lehetne, hogy Apa is mindig, de mindig itthon legyen és egész nap csak tegyenek vegyenek engem? Csak egy icipicit....

Az alábbiakban egy rendkívül beugratós kérdésre keressük a választ.
Tehát:
Mi a képen látható (nagyon dekoratív) gyermek neme?
1. fiú
2. lány
3. Áron
4. Piroska

A megfejtéseket április 1-ig várjuk postán, címünk a blog 149 bejegyzéseinek egyikében található leírva. Sorsolás októberben. Az első tíz mázlista nevét a blogban kidoboljuk.
Mindenkinek sok sikert!

ÁRON

Az éjjel olyan jót buliztunk hármasban! Teljesen spontán akció volt, nem tervezgettük, csak úgy támadt egy ötletem hajnali fél négykor és hopp! máris kikurjongattam a társaságot az ágyból. Mert mondanom sem kell, itthon minden pizsama partinak egyedül én vagyok a lelke. Ezekben a szülőkbe egy csepp kezdeményező készség sem szorult. Röpke (majdnem) nyolc hónapos életem alatt egyetlen egyszer nem mondták, hogy: "Te, Áron, nem rúgunk ki egyet ma este a hámból?" Nem, kérem, itt semmi mozgás nem lenne, ha én hagynám, ezek húznák a csendest egész éjjel. Na, szóval, ott tartottam, hogy megnyitottam a bulit fél négykor, de Anya valami romantikus bulit képzeld, mert egy szikra fényt sem kapcsolt, csak ott andalogtunk ketten a sötétben. Zajosan és hosszan tudtára adtam, hogy márpedig itt hipp-hopp parti lesz ma, úgyhogy sürgősen fejezze be a kóválygást és kapcsoljon valami fényt. Megjelent Apa is és indulhatott a banzáj! Fél hétig bírtuk, aztán kidőltünk. Mondanom sem kell, én voltam a legfittebb.
Persze, aki éjjel legény, az nappal lepény. A mai napomra kissé rányomta a bélyegét az elmúlt éjszaka, de azért férfiasan kitartottam. És az éjszakázás ellenére sem aludtam délelőtt egy szemhunyásnyit sem. Egy ilyen elfoglalt és tevékeny legénynek, mint amilyen én vagyok, jobb dolga is van, mint az alvás. Most például régóta esedékes anyanyúzási tevékenységet fejtettem ki, ami abból állt, hogy bárhová ment, engem cipelni kellett, mert akkor kevésbé hangosan nyavajogtam. Bár néhány napja már a saját lábaimon közlekedem, ma pihentettem őket. Az  Anya lábai tökéletes helyváltoztató eszköznek bizonyultak. Ha valamelyik helyiséget meguntam, csak magasabbra fogtam a hangerőt, és már húztunk is el onnan. Az Anya lábain, persze.
Dél körül Anya azon töprengett, hogy kapjon-e hisztériás rohamot vagy vigyen ki a levegőre, hátha ott jobb belátásra tud téríteni. Mivel hisztire nem maradt energiája (és mivel ez az én hisztinapom volt), kimentünk. Hétágra sütött a nap, amit én módfelett utálok. Borzasztó kellemetlen nekem, ha egyetlen porcikámat is napfény éri. Komolyan mondom, nem tudom mi lett volna velem, ha Afrikában születek. És akkor Anya aljas cselhez folyamodott: úgy sétált, hogy a nap az arcomba süssön és én kénytelen legyek becsukni a szemem. Úgy is felejtettem, mármint becsukva, több mint két és fél órán keresztül.
Hát, így jártam én.
Azért meséltem el, hogy okuljatok belőle, pajtikáim. Legalább a fél szemeteket mindig tartsátok nyitva.

ÁRON

Pár napja elsóhajtottam három kívánságomat és csodák csodája azóta kettő teljesült! Előszöris, a Jótündér elküldte hozzánk a barátnőjét, a Fogtündért a múlt csütörtökön és hála neki kibújt az első fogam, ahogy arról mindenki értesült. Sőt, tegnapelőtt már a második is kibújt, úgyhogy harapásom ezzel még hatásosabbá vált, lerövidítve ezzel azt az időt ami arra szokott elmenni, hogy Anyát vagy Apát meggyőzzem, hogy márpedig...!
Másodszor, a Jótündér eltávolította a közelemből a másik barátnőjét, a Konyhatündért, vagyis Anyát, így teljes fél percig átadhattam magam az edény-csörömpöltetés dobhártyaszaggtó élvezetének. Mit mondjak, mámorító volt.
Ha esetleg a Technikatündérnél is ejtene egy-két jó szót az érdekemben a Jótündér, nagyon hálás lennék. Addig is, látogassa meg kis pajtikáimat is, persze a hölgyeket előbb, és nézze át az ő kívánságlistájukat is.

ÁRON

Anyáról érdemes tudni, hogy egy fincsi kapucsínóra bármikor elcsábítható. Úgyhogy elvittük Apával a mallba, merthogy mi nagyon gavallérok vagyunk ám! Ezt meg rólunk érdemes tudni.
Amíg vártuk, hogy a (csinos) pincérnéni hozza a nedűt (nekem semmit nem rendeltek!), mind a 43588 rágókát és játékot eldobáltam, amit magunkkal hordozunk, ha leülős kimenőnk van. Így aztán az asztalról kellett kiszolgálnom magam, és mi mást kaparinthattam volna meg, mint egy tasak finom cukrot, amit nagy élvezettel rágcsáltam. Persze ne gondoljátok, hogy ezek a fösvények nem sajnálták tőlem azt a pár szem kristálycukrot! El akarták venni! De én nem adtam! Apa kérlelt. Én kiabáltam. Apa feszítette szét az ujjaimat. Én ordítottam. Anya fogott, Apa húzta a tasakot, én bömböltem. Kissebb tömeg verődött össze. Én úgy vettem észre, hogy mindenki nekem drukkolt. De végül vesztettem, így a szurkolók csüggedten továbbálltak. Apa letörölte verejtékes homlokát, Anya megigazította szétzilált haját, én pedig egyértelműen közöltem velük, hogy a kapucsínózás e pillanattól kezdve véget ért.
Komolyan mondom, el kell gondolkodnom azon, hogy milyen módszerekkel tudnám egy kis fegyelemre bírni elkanászosodott szüleimet.
És tudjátok, hogy mi a legek legje ebben a történetben? Hogy úton hazafelé, Anya mondta Apának, hogy egész jól sikerült a kapucsínózás, rendszert kellene csinálni belőle. A választ sajna nem hallottam, mert nagy felháborodásomban elszundítottam..........

ÁRON

Tegnapelőtt feltűnt Anyának, hogy másképp harapok, mint eddig. Valahogy hatékonyabban...
Gyors terepszemlét tartott a számban és szinte azonnal megtalálta a bűnöst: egy darab pengeéles valamit ami, ha egy kicsit jobban megnő, egész csinos fogacska lesz, úgy tűnik. Szóval, nagyon odavolt az örömtől, csak tapogatta és vigyorgott hozzá nagyokat.
Persze, azóta rájöttek, hogy az új szerzeménynek nem csak pozitív oldalai vannak: a harapásom immár fájdalmasnak mondható. Persze, én nem lettem egy kicsit sem beképzelt attól, hogy fogtulajdonos vagyok. Még mindig több fülem van, mint fogam. De majd, ha a helyzet változik... Ki tudja...

Áron