Anya tegnap ámokfutó módjára rohangált fel-alá a lakásban, utánam rohangált persze. Kezében fényképezőgépet lóbált, arcán elszántság tükröződött és ilyeneket mondott: "Most pedig lefényképezzük a csinos fogacskáidat! Tessék szépen mosolyogni!" Hát, én mosolyogtam, csak nem statikus pozícióbol, hanem úgy menet közben. De ez nem volt jó neki. Hát, miért is lett volna jó. Az túl egyszerű lett volna. Nálunk pedig semmi sem egyszerű. Akkor szépen megálltam (némi erőszaknak is engedelmeskedve) és felöltöttem a díszmosolyt. Anya mind szélesebb és szélesebb mosolyt rendelt, egy adott pillanatban már éreztem, hogy ha nem volnának füleim, a szám körbefutná a fejemet a nagy, széles mosolygásban. De így is elégedetlenkedett a szentem. Végül, az ötven kép egyikén mégiscsak felfedeztük a kivillanó gyöngyszemeket.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.