Anyáról érdemes tudni, hogy egy fincsi kapucsínóra bármikor elcsábítható. Úgyhogy elvittük Apával a mallba, merthogy mi nagyon gavallérok vagyunk ám! Ezt meg rólunk érdemes tudni.
Amíg vártuk, hogy a (csinos) pincérnéni hozza a nedűt (nekem semmit nem rendeltek!), mind a 43588 rágókát és játékot eldobáltam, amit magunkkal hordozunk, ha leülős kimenőnk van. Így aztán az asztalról kellett kiszolgálnom magam, és mi mást kaparinthattam volna meg, mint egy tasak finom cukrot, amit nagy élvezettel rágcsáltam. Persze ne gondoljátok, hogy ezek a fösvények nem sajnálták tőlem azt a pár szem kristálycukrot! El akarták venni! De én nem adtam! Apa kérlelt. Én kiabáltam. Apa feszítette szét az ujjaimat. Én ordítottam. Anya fogott, Apa húzta a tasakot, én bömböltem. Kissebb tömeg verődött össze. Én úgy vettem észre, hogy mindenki nekem drukkolt. De végül vesztettem, így a szurkolók csüggedten továbbálltak. Apa letörölte verejtékes homlokát, Anya megigazította szétzilált haját, én pedig egyértelműen közöltem velük, hogy a kapucsínózás e pillanattól kezdve véget ért.
Komolyan mondom, el kell gondolkodnom azon, hogy milyen módszerekkel tudnám egy kis fegyelemre bírni elkanászosodott szüleimet.
És tudjátok, hogy mi a legek legje ebben a történetben? Hogy úton hazafelé, Anya mondta Apának, hogy egész jól sikerült a kapucsínózás, rendszert kellene csinálni belőle. A választ sajna nem hallottam, mert nagy felháborodásomban elszundítottam..........

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr65294883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cucka 2008.01.14. 21:19:19

Nagy kópé vagy, Áronka! :))))))) Akkorát nevettem a történeteden! :)))

Boti · http://botibaba.blogspot.com 2008.01.14. 21:33:00

Áronkám, te tényleg nevelésre fogtad a szülőket. Jól csinálod, nem mondom :) Csak így tovább...
üdv: Boti

Ja, a szülők nagyot derültek. Én együttéreztem veled.

Ingrid 2008.01.14. 21:50:59

mi is jót derültünk, már nagyon várjuk a személyes találkozót, veled nem lehet unatkozni :)
anya hihetetlenül csinos és jól sminkelt, nem is gondolnám, hogy egy ilyen kis kópét kell navigáljon egész nap...
tetszik az új színvilágotok is. ez közelebb áll hozzám. Áronkapucsínóstol :)

Gellértke 2008.01.14. 22:59:39

Gratula a fogacsához Áronka, alig várom, hogy szemügyre vegyem, nekem még olyan nincs.
Keresztmami, te egyszer szupercsinos egy nő vagy! (egesz férfiasan fogalmaztam :) ).
Anyuci itt hüppög, ő is meg szeretné kóstólni azt a kapucsínót.
Ja és gratulálunk az új, kapucsínó-színű bloghoz.

Csengebaba · http://csengebabaelete.blogspot.com/ 2008.01.15. 07:53:54

Áron! Te egy igazi dzsentlimanus vagy! komolyan modnom elérzékenyültem! És még ennek ellenére sem engedték meg azt, hogy azt a zacsi finom cukrot megcsócsáld... hát ez felháborító.
Amúgy jó az új színvilágotok!

masika · http://farkaslili.mindenkilapja.hu 2008.01.15. 11:06:21

Áron! Igazán megérdemelted volna azt a kis cukros papír rágcsálást hamár ilyen nagyvonalú voltál, és elvitted Anyát capuccinózni!!!

Nagyon tetszik az új blog design:-)

Lili

Lillus · http://www.kicsililla.freeblog.hu 2008.01.16. 05:56:12

Szia Pajti!
Látom nagyon bejött neked a kapuccsínózás, ha még a dizájnt is ilyenre változtattad! :) Kis kópé vagy! :) A kávét én is csípem, egyszer már ki is borítottam az asztalon és a szőnyegen, mert anya kis naívan azt hitte, hogy az asztal közepéről nem tudom lerángatni! :) Hihi, ez is bizonyítja, hogy növök! Pussz, Lillus
süti beállítások módosítása