Anyáról érdemes tudni, hogy egy fincsi kapucsínóra bármikor elcsábítható. Úgyhogy elvittük Apával a mallba, merthogy mi nagyon gavallérok vagyunk ám! Ezt meg rólunk érdemes tudni.
Amíg vártuk, hogy a (csinos) pincérnéni hozza a nedűt (nekem semmit nem rendeltek!), mind a 43588 rágókát és játékot eldobáltam, amit magunkkal hordozunk, ha leülős kimenőnk van. Így aztán az asztalról kellett kiszolgálnom magam, és mi mást kaparinthattam volna meg, mint egy tasak finom cukrot, amit nagy élvezettel rágcsáltam. Persze ne gondoljátok, hogy ezek a fösvények nem sajnálták tőlem azt a pár szem kristálycukrot! El akarták venni! De én nem adtam! Apa kérlelt. Én kiabáltam. Apa feszítette szét az ujjaimat. Én ordítottam. Anya fogott, Apa húzta a tasakot, én bömböltem. Kissebb tömeg verődött össze. Én úgy vettem észre, hogy mindenki nekem drukkolt. De végül vesztettem, így a szurkolók csüggedten továbbálltak. Apa letörölte verejtékes homlokát, Anya megigazította szétzilált haját, én pedig egyértelműen közöltem velük, hogy a kapucsínózás e pillanattól kezdve véget ért.
Komolyan mondom, el kell gondolkodnom azon, hogy milyen módszerekkel tudnám egy kis fegyelemre bírni elkanászosodott szüleimet.
És tudjátok, hogy mi a legek legje ebben a történetben? Hogy úton hazafelé, Anya mondta Apának, hogy egész jól sikerült a kapucsínózás, rendszert kellene csinálni belőle. A választ sajna nem hallottam, mert nagy felháborodásomban elszundítottam..........

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.