Az, hogy milyen ügyes vagyok, remélem mindenki számára egyértelmű, aki beszámolóimat olvasgatja. Újabb okosodásaim kis csokrát ajánlom figyelmetekbe szeretettel:

• kedvenc állatom a ló. Tökéletesen utánozom apró nyelvemmel a lópatkó dobogását. És felismerem bármilyen képen, még ha idétlen is a rajz.
•  
• szorgalmam határtalan. A parkban összeszedem a cigarettacsikkeket és viszem a kukába eldobni. Önszorgalomból. Anya fontolgatja, hogy fizetést igényel eme mindennapi tevékenységemért, hiszen sokkal hatékonyabbnak látszik, mint a hivatásos park-takarítók munkája.
• világgá megyek. Tegnapelőtt kisétáltam a parkból és épp felszállni készültem a főtérre induló buszra, amikoris rémült Anyám fülöncsípett. Tegnap pedig a mallban limonádéztunk, én meg egy másodperc alatt megnyomtam a lift hívógombját és bepattantam a kitáruló ajtók mögé. Apa rém büszke mindezekért, de Anya kicsit szorongva várja, hogy pl 3 éves koromban mit fogok művelni. Ehh, mit izgul ez az Anya, akkor már dada fog rám vigyázni, izguljon ő!
• Nagyjából minden testrészemet megmutatom rendelésre, tudom, hogy ki Áron, Anya, Apa, Nagyi, Papó. Minden játékot odahozok, ha kérik, és a konyhai eszközök nagy részét is. Ami mozdítható. A hűtőt például nem.
• Ha megkérdezik, hogy "Ki a leghuncutabb a világon?", akkor lelkesen cicin döföm magam, jelezve, hogy természetesen én vagyok az. Erről video is lesz ma vagy holnap.
• Egyre érthetőbb a mondanivalóm. De ez külön bejegyzést érdemel, ami szintén a hét folyamán jön.

Amint látjátok ügyességem a megszokott, a szerénység jellemnevelő hatásáról pedig még olvasnunk kell.

ÁRON

•  

... így aztán tegnapelőtt háromféle problémával találtam szembe magam.

1. 40 fokos láz erős fülfájással fűszerezve

2. hányás - hasmenés kombináció

3. hólyagos pöttyök a csinos testemen

Dokinéni verdiktje a három problémámra a következő volt:

1. Középfül Gyuszi barátom erőteljes ragaszkodása

2. Virmuska, ami végigsöpört az egész városon, tömegtalálkozókat eredményezve a gyerekkórházban

3. talán himlős is vagyok

Kalandos lótás-futásunkat a gyerekorvos-orrfülgégészet-gyerekkórház sürgősségi osztály- késő esti patikavadászat lánc mentén nem is részletzném, mert csak nagyon halvány emlékeim vannak, arról, hogy 40 fokos lázálmomból felvernek, hogy újabb vizsgálatoknak tegyenek ki. Nem említem a hideg vizes lepedőbe csavarás rettentőségét sem. Meg a kád hideg vízben való sorozatos megmártást sem, ami Láz Mérit hivatott elkergetni.

De megemlíteném az át nem aludt éjszakát követő szobafogságot, amit ápolónak csapnivaló, de betegáron-szórakoztatásban jól vizsgázott szüleim igyekeztek változatossá tenni. Így:

Anyával lovacskázunk. Ő üget, én meg biztosítom a patkódobogást. Amikor vágtatunk, akkor a hajába kapaszkodom, csak azért, hogy ne lobogjon neki. A biztonság kedvéért Apa ragasztószalaggal a hátára erősít, nehogy lemaradjak valamelyik kanyarban.

 

 

 

 

Bár még bő egy hónap van a nagycsaládi tengerpartozásig, ma megkezdtük a szárazedzéseket. Apa felfújta a matracot ellenőrizendő, hogy nincsenek-e kilyukadva, hogy időben pótolhassuk. Matrac lovaglásban is bajnok vagyok. Úgy nézem hamarosan valamelyik ki fog lyukadni. Már ma vagy holnap. Hogy időben pótolhassák.

 

 

Megyek, de a lelketekre kötöm: tartsátok távol magatoktól a gyanús egyéneket!

ÁRON

....mégpedig az, hogy fájok. Ott...

Az úgy volt, hogy Anya meginvitálta a doktornénit egy extra kukivizitre. Persze én nagy barátságosan szétterültem a szép doktornéni első kérésére, de pár másodperc múlva már keservesen bántam, hogy olyan odaadó voltam. Azt a fájdalmat nem tudom elmondani, csak elordítani. Vér is folyt. Azóta is fáj, mindig amikor pipilek. Azért mondom Pajtikáim, hogy féltve őrzött testrészeteket ne bocsássátok idegen nénik rendelkezésére, bármilyen jószagú, fehérmosolyú, bársonyoshangú, satöbbi is az illető. A meleg víz és a szappan, bár nem olyan kedves mint a dokinéni, de lényegesen kevésbé fáj.

És még egy jótanács. Ne próbáljatok meg elbújni, például kartondobozba. Megtalálnak. És oda az ember maradék büszkesége is.

ÁRON

Itt a Nagyiéknál az az egyik legjobb dolog, hogy itt laknak Nagyiék is. Komolyan mondom, olyan klassz dolgokat lehet velük csinálni!

 

 

Itt van először is Papó. Egy csomó szuper játékot talál ki, olyat ami senki másnak nem jutna eszébe.  Kendvencem a ’’pöcögtessük a tokádat’’, aminek címe elmondja a játék lényegét is. Hangos nevetéssel reagálok a fent említett testrészem legkisebb pöccentésére is.

 

 

 

 

 

 

 

Aztán Nagyi, aki sokmindenhez ért, de úgy megmasszírozni mint ő, senki sem tud. Esténként a kádban koszvakarás címén olyan dögönyözést rendez, hogy utána olyan testrészeim is sajognak, amiknek a létezését korábban még csak nem is sejtettem.

 

 

 

Meg hát ugye a kerti pancsolóm is itt van,  amiben még extrém sportolni is tudok, mégpedig úgy, hogy addig piszkálom Anyát, amíg két kacsómat megragadva, őrült tempóba körözni kezd velem a vízben, én pedig valami óriási vízicsúzdán érezhetem magam ettől.

 

 

 

 

A postaláda új, de szenvedélyes szerelem. Naponta többször ellenőrzöm, hozott-e levelet a postás, és szerencsére mindig találok benne valamit, hála figyelmes családtagjaimnak, akik, ha épp a kapu közelében van dolguk, becsempésznek egy kis cetlit a postaládába. Néha még csomagot is hoz a postás, doboz színes krétát, satöbbit, én pedig nagy örömmel, lobogtatva viszem az új küldeményt. Azaz jövevényt...

 

 

 

 

 

 

 Aztán a kispiac, ami kicsit sem kicsi. Na, olyat Temesváron nem is látni. Tele van hagymával, karfiollal, paradicsommal, én pedig mindegyiket sorra nyomkodom, tapogatom. A krumpliszsákok sem hagynak hidegen, olyan szépen tudnak gurulni azok a krumplik és repülni is, ha mondjuk elhajítja az ember. És a dinnye, ó a dinnye!! Hát az nem más, mint sok óriási zöld ABDA, amik csak rám várnak! És én jövök, minden délelőtt... A piacon jól lehet ismerkedni, már barátaim is vannak ott. Például Marika néni, akitől a frissen fejtett zöldborsót vesszük, ő cinkosom is egyben, mert mindig a számba csempész egy-két szem (mosatlan!) málnát, hiába mondja Anya minden alkalommal, hogy nem eszem még az idén málnát. Dehogynem eszem!! Aztán Bajszos Bácsi barátom, akinek négy dédunokája közül a legkisebb is nagyobb nálam, mégis ő maga ülteti, gondozza a virágokat, amiket a piacon árul. És barátaim még sokan mások is...

Aztán a Kossuth Kert. Akkora fákkal van tele, hogy csak na, és a sok hinta, meg kúszó-mászó alkalmatosság! Legjobban persze az 5-12 éveseknek berendezett részt szeretem, addig nyögök, kínlódok, izzadok, míg csak felmászok a villámgyors, zajongó, vagány fiúk után. Persze mire felkínlódom magam, ők már jönnek is le, még útban is vagyok nekik, de hát ilyen ez.

 

 

 

 

 

 

 

A főtéri szökőkút az nekem nagy kihívás! Ó, ha én azokat a vízsugarakat egyszer megfoghatnám! Apa és Anya komoly gátló erőt gyakorolnak rám, de azért még nem mondtam le teljesen a dologról. Amúgy a park tele van sakkozó, kártyázó öreg bácsikkal, akiknek néha segítek átrendezni mondjuk a sakktáblát, öreg néni-bácsi kombinációkkal, akik kézenfogva sétálnak és azon morfondíroznak, hogy hogy lehet ilyen apró lábakon, mint az enyém, ilyen sebességgel száguldozni.

 

És ezzel még nincs vége a sok gyönyörűségnek, de aki mindent látni szeretne az látogasson el Szatmárra!

Áron

 

Alábbi príma kis mókákat azoknak a Pajtikáimnak ajánlom, akiknek - hozzám hasonlóan - nehezükre esik órák hosszát zsibbadt végtagokkal az autósülésben rostokolni és döcögésre pazarolni a drága időt, amit fordíthanánk sokkal érdekesebb tevékenységekre is. Pl. játék. Na most, ezt a játékdolgot én a fent leírt körülmények között is megoldottam,  a következő módon:

Csattos játék:

Szükséges eszközök:  1 db női hajfogó

- 2 db babaláb

- 2 db babakéz

- 1 db türelemtúltengésben szenvedő Anya

A játék menete:

• a csattot felfedezzük Anya hajában
• ragaszkodunk hozzá, hogy mi (és csakis mi, nem ő!!) húzzuk ki. Ez a legnehezebb rész, mert ragaszkodni fog hozzá, hogy ő hajtsa végre a műveletet, de megfelelő hangerővel sikert érhetünk el
• lassan vagy hirtelen, ahogy jólesik, kirántjuk a fent említett csattot a fent említett tollazatból
• eltávolítjuk a közel maréknyi hajat, ami ragaszkodott a csatthoz
• kezdődhet a játék! A csattot Anya egyik kezünkre kapcsolja, mi lepiszkáljuk, ezt hangos ováció és gratulációözön követi
• a fenti műveletet megismételjük 30x, majd a másik kezünk következik
• ha érdeklődésünk lankadni látszik, ugyanez a művelet marad, csak épp a lábujjainkra kapcsolja a csattot, és folytatódik a játék további 40 meneten kereszül

-          A játéknak egyéb variációi is léteznek, én leginkább azt szeretem, amikor Anya hajába viszateszem a csattot és újra kihúzom, majd visszateszem, kihúzom, és így tovább.

Megjegyzés: ha megfelelő átéléssel dícsérik ügyességünket minden egyes alkalommal, olyan motiváló tud lenni, hogy akár 50 percig is tarthat a csattos maraton.

Extra tipp:

Ha az ember átutazóban van Nagyváradon, érdemes megállni a Megdonálcnál, mindig kitalálják, hogy érkezik az ember és meglepivel várják. Amikor koratavasszal itt jártunk, pillangós zoknit hordtam, nem tudom, hogy találták ki, de tudták, és kaptam egy csini kis papírpillangót. Most pedig, nem fogjátok elhinni, de matrózos cuccban volam, erre egy gyönyörűre pingált igazi nagy hajó várt, kormánnyal, mindennel! Ez nem lehet véletlen!

 

Holnap folytatom, addig is csattoljatok sokat!

ÁRON

 

Kedves Barátnőim és Pajtikáim, most két hét olvasásszünetet javaslok, mert a szemeteknek kell pihenni ebben a nagy melegben! Itt Szatmáron, olyan meleg van, hogy izzad az ember szemgolyója is! Hogy mit keresek én itt? És hogy kerültem ide? Részletesen elmondom, két hét múlva, ha már otthoni levegőt szivok. Azért irom, hogy feltételes módban, mert olyan jó itt, hogy lehet, hogy haza sem megyek. Csak ha a szüleim nagyon, de nagyon jók lesznek...

Még annyit emlitenék meg, hogy annyira felvillanyozott a sok gratuláció a meggyes sztorihoz (tudjátok, meggy a szemétbe megy, előző bejegyzés). hogy azóta minden amit a földön találok, a kukában landol, pl Anya papucsa, stb.

Két hét múlva találkozunk! Kacsócupp és pacsi,

ÁRON

Egyértelműen én vagyok a legtehetségesebb bűvész a családban. Eltüntető trükkjeim olyan sokrétűek, hogy nem is tudnám felsorolni mindet. Egy közös van bennük: ami én eltűntetek, azt csak a legközelebbi költözés során fogja majd valaki visszavarázsolni közénk. És tudom azt is, hogy hallgatni arany, mert semmi pénzért nem vagyok hajlandó sem elárulni, sem megmutatni, hogy hová tűnnek el a dolgok.
Másik nagy trükköm, hogy a parkban onnan is elővarázsolok cigarettacsikket, üdítőskupakot, ahol Anya szerint nincs, mert megnézte.
De a mai bűvészmutatványom a csúcsok csúcsa: Anya állát levarázsoltam a padlóra! Az úgy volt, hogy meggyet eszegettem, de egyszercsak már nem kértem, úgyhogy kiköptem a meggyszemet, majd szépen felmarkoltam a padlóról illetlen viselkedésem bizonyítékát és a szemetest elrejtő szekrényhez ballagtam. Kitártam az ajtót, a szerencsétlenül jár meggyszemet a szemetestartóba dobtam, és végezetül becsuktam a szekrényajtót. Majd, mint aki jól végezte dolgát, távoztam. Mondom, Anyának leesett az álla.
Na, megyek, bűvészkedek még egy sort.

ÁRON

Szombat reggel ráérős piacolást tartottunk, minek következtében gyümölcs és zöldségkészletünk vetekedik a sarki áruséval. Előszöris ott van mindjárt a cseresznye. Ebből két fajtát árultak a piacon, egyiket úgy mint "nagyon édes" cseresznye, másik mellé a táblára csak ennyi volt írva: "böjti cseresznye". Feltételeztük, hogy utóbbi azt jelenti, hogy a gyümölcs húsmentes, ezért kértünk is mindjárt két kilót. Aztán ugye a meggyet sem lehetett otthagyni. Na, abból is vettünk annyit, hogy bespájzoltunk egész télre. Fél napig tartott a kimagolás, a fal újrameszelése pedig újabb fél napot vesz majd igénybe.
Délután csicsásra vettük a figurát és sűrű illatfelhő közepette elvágtattunk CsongiPajtihoz, hogy megoszthassa velünk a szülinapja felett érzett örömét. Ez nagyszerűen sikerült, az öröm ránk is átragadt, olyannyira, hogy nem is akaródzott hazamennünk. Még annyit a buliról, hogy úgy bezabáltam a birkapörköltből, hogy Anyának mostmár senki nem hiszi el, hogy én tulajdonképpen nem is vagyok egy nagyevő.
A vasárnap csúcsponja az állatkert volt. Oda mentünk, bár Anyának egyáltalán nem akaródzott. Megértem szegényt, mostanában ugyanis többször is áldozatul esett orv támadásoknak: két-három hete egy darázs bemászott a pólója alá, az eredményt sokáig vakargatta volna, ha nem a háta közepén lett volna, aztán múlt héten összebalhézott egy macskával. Érthető, hogy nehezen szánta rá magát, hogy betegye a lábát egy olyan helyre ahol katicabogárnál nagyobb állatok élnek. De nem történt semmi baj, bár a strucc mintha tényleg kissé csúnyán nézett volna Anyára.
A laza kis hétvégét sétatéri teraszozással zártuk, melynek során megállapítottam, hogy bár gyorsabban szaladok a galamboknál, ők ügyesebben repülnek, mint én. Apa konstatálta, hogy az idegenek kiváló bébicsőszök, ugyanis ő csak lezseren hátradőlt és élvezte a meleg löttyött, miközben velem jóformán minden arra elhaladó sétáló foglalkozott, felsegítettek, ha lehuppantam, eldiskuráltak velem, fényképezgettek, satöbbi. Anya pedig árgus szemmel figyelte az idei divatot, majd a végén szomorúan vonta le a következtetést: idén sem jött divaba.

Képriport:




Csongorék házában rengeteg a lépcső, ott gyakoroltam a le- és felmászást. Miután megcsodálátok a pompás lépcsőfokokat és a korlátot, tessék észrevenni az én eleganciámat is.














Anya a teknőcökről mesél. Minden szavát megjegyeztem.



















Még pár év és én kapom Apát ölbe.











Nem tudom, ti hogy vagyok a dologgal, de én már várom a következő hétvégét!

ÁRON

A szemetesautó, hát igen, az már valami! Már a méreteit tekintve is impozáns, de ha valaki meghallja a hangját, hát az többé nem téveszti össze egyetlen más autóval sem! Ráadásul most nyáron sajátos illatfelhőbe burkolózik (Anya más szót szokott használni), ami szintén nagyon egyénivé teszi. S, hogy miért mesélek én most éppen erről? Hát, mert nagy szemetesautó rajongó lettem. Nem első látásra született ez a vonzalom. Úgy lassan, fokozatosan. Eleinte csak megbámultam, mert ilyen nagy autó nem mindennap vetődik az ember útjába. Csak hetente kétszer, kedden és pénteken. Aztán felfigyeltem kecses mozdulataira, amint a rákapcsolt kukákat felemeli, megbillenti, majd záporként hull a gyomrába a rengeteg érdekes összevisszaság. Az ember semmi mást nem tehet, minthogy áll és lenyűgözve bámulja ezt az összehangolt mozdulatsort. És soha, egyetlenegyszer sem téveszi el ez az okos szemetesautó! És még egy dolgot megfigyeltem: olyan lassan, óvatosan gurul azokkal a hatalmas kerekeivel, hogy apró (de formás!) 1 éves lábaimmal simán utánasétálhatok és csak nézem, mint a moziban, hogyan ürül a szomszéd tömbház kukája is, aztán a második szomszédé, a harmadiké, stb, stb.
Mert ez a reggeli program nálunk kedden és pénteken. Bár a naptárat nem ismerem, csalhatatlan érzekkel tudom, hogy melyik az a nap, amikor ott kell állni a ház előtt és várni, várni. (Anya mindig elmeséli Apának, hogy mit csinálunk aznap, kedden és pénteken ez így hangzik: "Semmi különös nem történt. Reggel kukáztunk, aztán vásároltunk...")

Ha nagy leszek, veszek magamnak egy ilyen frankó járgányt!

ÁRON

A játékszabályok:

1, Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.

2, Az első 3 kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.

3, Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.

4, Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak 3 embert.

Ez a játék már szinte minden blogon lefutott, mi mégis beszállunk, hátha valaki pont az én kicsi kacsóim által készített ajándékra vágyna. Az ajánlat nem mindennapi, mert Áron mester közreműködéséről biztosított, már ami az ajándékkészítést illeti!

ÁronAnyu