A szemetesautó, hát igen, az már valami! Már a méreteit tekintve is impozáns, de ha valaki meghallja a hangját, hát az többé nem téveszti össze egyetlen más autóval sem! Ráadásul most nyáron sajátos illatfelhőbe burkolózik (Anya más szót szokott használni), ami szintén nagyon egyénivé teszi. S, hogy miért mesélek én most éppen erről? Hát, mert nagy szemetesautó rajongó lettem. Nem első látásra született ez a vonzalom. Úgy lassan, fokozatosan. Eleinte csak megbámultam, mert ilyen nagy autó nem mindennap vetődik az ember útjába. Csak hetente kétszer, kedden és pénteken. Aztán felfigyeltem kecses mozdulataira, amint a rákapcsolt kukákat felemeli, megbillenti, majd záporként hull a gyomrába a rengeteg érdekes összevisszaság. Az ember semmi mást nem tehet, minthogy áll és lenyűgözve bámulja ezt az összehangolt mozdulatsort. És soha, egyetlenegyszer sem téveszi el ez az okos szemetesautó! És még egy dolgot megfigyeltem: olyan lassan, óvatosan gurul azokkal a hatalmas kerekeivel, hogy apró (de formás!) 1 éves lábaimmal simán utánasétálhatok és csak nézem, mint a moziban, hogyan ürül a szomszéd tömbház kukája is, aztán a második szomszédé, a harmadiké, stb, stb.
Mert ez a reggeli program nálunk kedden és pénteken. Bár a naptárat nem ismerem, csalhatatlan érzekkel tudom, hogy melyik az a nap, amikor ott kell állni a ház előtt és várni, várni. (Anya mindig elmeséli Apának, hogy mit csinálunk aznap, kedden és pénteken ez így hangzik: "Semmi különös nem történt. Reggel kukáztunk, aztán vásároltunk...")

Ha nagy leszek, veszek magamnak egy ilyen frankó járgányt!

ÁRON

7 komment

Címkék: kedvenc

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr66517790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.06.15. 10:01:07

Édes kis "kukás":-)!

Boti · http://horvathbotond.blogspot.com 2008.06.15. 21:26:11

Újabb egybeesés ez közöttünk barátom! Bár még nem követem, de nagyon tetszik nekem is a kukásautó!
Boti

Panka 2008.06.15. 21:48:26

Hát igen, a kukásautó egy nagy csoda, ez már csak így van... Borika még nem érdeklődik iránta, de képzeld csak el Áron - elárulom, ha nem meséled el senkinek :-) - hogy mikor én kislány voltam, épp így rajongtam a kukásautóért, sőt mi több, azzal borzoltam anyukám kedélyét, hogy közöltem vele, ha nagy leszek, kukásbácsi leszek. :-D
Végül nem az lettem(sőt, még csak kukásnéni sem), de előtted még nyitva áll a lehetőség... Csak Anyáéknak ne nagyon reklámozd, hogy én adtam a tippet. ;-)))

Grétike · http://www.pajangreta.blogspot.com 2008.06.15. 22:02:47

Ez nagyon tetszik "kukáztunk és vásároltunk"
De tény, hogy nagyon izgis:)
Nálunk is sláger........

Csengebaba · http://csengebabaelete.blogspot.com/ 2008.06.16. 06:22:07

Hűha. Én nem néztem még ilyen szemmel a kukásautóra. Igaz nálunk nem mindig kiszámítható az érkezése. Hiába mondja hogy hétfőn jön, van hogy csak szerdán ér ide.
De azért majd meg fogom figyelni a mozgását!
Buksisimi
Csenge

TobieAnyu 2008.06.16. 13:45:57

Minálunk hetente kétszer jön a csodakamion elnyelni mindennapi életünk feleslegét, hétfőn a papír-üveg-plasztik hulladéktól szabadítanank meg bennünket a kedves (tényleg kedves!!!) narancssárga ruhás bácsik, kedden pedig a komposzt és egyéb, nem étrékesíthető szemét tűnik el a szuper (Mercedes :o) járgány gyomrában... (pl. a Tobika rengeteg tele pelusa)... én már most tudom-érzem, hogy a kis Tobie barátod is imádni fogja a kukásautót, kicsi Áron. Alkalomadtán majd eszmecserét is tarthattok kuka- és főleg kamion-ügyben. Addig is sok pusszancs Neked és szüleidnek.
Tobie-család

Csöppke · http://www.csoppkeblog.hu 2008.06.23. 06:32:23

Mintha csak Dominóról olvasnék... :D
süti beállítások módosítása