A szemetesautó, hát igen, az már valami! Már a méreteit tekintve is impozáns, de ha valaki meghallja a hangját, hát az többé nem téveszti össze egyetlen más autóval sem! Ráadásul most nyáron sajátos illatfelhőbe burkolózik (Anya más szót szokott használni), ami szintén nagyon egyénivé teszi. S, hogy miért mesélek én most éppen erről? Hát, mert nagy szemetesautó rajongó lettem. Nem első látásra született ez a vonzalom. Úgy lassan, fokozatosan. Eleinte csak megbámultam, mert ilyen nagy autó nem mindennap vetődik az ember útjába. Csak hetente kétszer, kedden és pénteken. Aztán felfigyeltem kecses mozdulataira, amint a rákapcsolt kukákat felemeli, megbillenti, majd záporként hull a gyomrába a rengeteg érdekes összevisszaság. Az ember semmi mást nem tehet, minthogy áll és lenyűgözve bámulja ezt az összehangolt mozdulatsort. És soha, egyetlenegyszer sem téveszi el ez az okos szemetesautó! És még egy dolgot megfigyeltem: olyan lassan, óvatosan gurul azokkal a hatalmas kerekeivel, hogy apró (de formás!) 1 éves lábaimmal simán utánasétálhatok és csak nézem, mint a moziban, hogyan ürül a szomszéd tömbház kukája is, aztán a második szomszédé, a harmadiké, stb, stb.
Mert ez a reggeli program nálunk kedden és pénteken. Bár a naptárat nem ismerem, csalhatatlan érzekkel tudom, hogy melyik az a nap, amikor ott kell állni a ház előtt és várni, várni. (Anya mindig elmeséli Apának, hogy mit csinálunk aznap, kedden és pénteken ez így hangzik: "Semmi különös nem történt. Reggel kukáztunk, aztán vásároltunk...")

Ha nagy leszek, veszek magamnak egy ilyen frankó járgányt!

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.