Nálunk semmi újság. Apa megint elrepült, jött helyette Nagyi. Két csaj mellett az ember úriember módjára kell viselkedjen, tudjátok. Úgyhogy semmi garázdaságról nem tudok beszámolni. Ja, de mégis, ma nem aludtam nappal egy szikrát sem. Reggel fél kilenctől este fél nyolcig jöttem mentem. Vigyorogva. Semmi nyüszítés, semmi szemdörzsi. Király nap volt. Na, de holnaptól megint lesz segítségem Apa személyében és akkor csak kitalálok én valami kis izgalmat. A részletekkel visszatérek. Jó hétvégét mindenkinek!

ÁRON

Az alábbi párbeszéd tegnapelőtt esett meg a játszótéren és példája annak, hogy nem kell mindig kimondani az első dolgot, ami az embernek eszébe jut.

Anya: Áron, haza kell mennünk! Szedd össze a játékaidat!

Áron: Nem!

Anya: Áron, add oda Júliának a játékát!

Áron: Nem!

Anya (vigyorogva): Áron, szép vagy?

Áron: Nem!

A következő párbeszéd helyszíne a konyha és Anya szerint túlzottan fejlett önállóságom megnyilvánulása:

Anya: Áron, nem szabad azzal az ollóval játszanod!

Áron: De!!!!

És egy kis ízelítő a humorérzékemből (Anya szemtelenségnek hívja):

Anya a levesesfazékkal lavírozik a konyhában a padlón szanaszét heverő játékok közt. Mégsem ússza meg, rálép a kerekes helikopteremre, az elindul alatta, visszi Anya lábát is, a többi része pedig, nem lévén ami a levegőben tartsa, lehuppan a csobbanó levessel egyetemben. Tátott szájjal próbálom nyomon követni az eseményeket, majd a huppanást követően füligvigyor kíséretében imigyen szólok: HOPPÁ!!!

Tartalmas és élménydús eddigi életem során meg kellett állapitanom, hogy a megfelelő megjelenés és a kedvező fellépés biztos tudata jótékonyan hat az ember közérzetére. Ennek érdekében napjában többször a tükör elé somfordálok és leelenőrzöm, hogy nem borzolódott-e össze a szemöldököm, vagy nincs-e egy apró szösz az ábázatomon, amit lepiszkálhatnék onnan. Persze, ezt nem úgy kell érteni, hogy állandóan úgy néznék ki mintha skatulyából húztak volna ki! Öt perc játszóterezés után például senki el nem hinné, hogy én valaha is közelébe mentem viznek-szappannak. Nem, az én titkom az apró részletekben rejlik. Időnként egy jó kis arcpakolás a szülői fogkrémes tubusból, körkörös mozdulatokkal bemasszirozva, ahogy Anyától lestem el, aztán sokáig csendben matatás, mert ha ezeknek itthon feltűnik ápoltságom, akkor rögtön le akarják rólam vakarni. Azonban ha elég ügyesen palástolom, úgy rámszárad, hogy két napig mentolos illat vesz körül. Másik titkom az állandó friss érzetet biztositó nedves törlőkendős áttörlés a fejem búbjától a cipőm talpáig. Módszeresn haladok fentről lefelé, egyetlen porcikám sem marad ki, már egyetlen áttörléstől is csillogok mint a kristálycsillár. De én nem állok meg egynél, rendszerint, ha végeztem a cipőm fényesre suvickolásával, kezdem az egész folyamatot előlről. Utána már nem csillogok annyira.

Az esti fürdőzés szent és sérthetetlen szertartás, amely során manikűr és pedikűr szolgáltatásban és stresszoldó aromaterápiában van részem. Ilyenkor történik mind a hat fogam ápolása valamint frizurám karbantartása is.

Na, mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a szociális kapcsolatok fenntartásához nem kell szamártejben fürödni, de a viz-szappan kombináció szükséges.

Jó pancsolást mindenkinek.

ÁRON

A nagy jövés-menésben hirtelen 15 hós lettem és eszembe jutott, hogy rég nem irtam összefoglalót arról, hogy miként is élek meg milyen isvagyok, meg ilyenek...

Paraméterek dolgában, szinte 11 kilósan indultam nyaralni és kevéssel 9 fölött tértem vissza. A karcsú vonalvezetésnek tehát mindenképp jót tesz egy kis kiruccanás. 80-86-os holmikat hordok, ebből következtetni lehet a magasságomra is, másból azomban nem, mert a szabócentis, az biza hozzám sem érhet!

Mindenevő vagyok, ha leszámitjuk azokat a dolgokat amiket nem vagyok hajlandó izlelőbimbóim közelébe sem engedni, utóbbiak száma khm... óriásinak mondható. Azért a gyümölcsök lecsúsznak, a húsok is, gyengéim a tésztafélék, natúr joghurtok. Néhanapján a főtt zöldséget sem köpöm ki, különösképp a kerek dolgok gurulnak le a torkomon, mind zöldborsó, kukorica. És formájukon mit sem változtatva gurulnak aztán ki belőlem, na de erről a témáról úriember mélyen hallgat. Tehát, ha már mindenképp enni kell (márpedig annak aki az én anyám gyereke annak muszáj legalább napjában egyszer), akkor inkább a sós-savanyú izek jöhetnek, az édestől határozottan tartózkodom, a préselt levektől meg egyenesen kiráz a hideg. A nem emészthető rágcsálnivalókhoz sokkal pozitivabban viszonyulok, például szivesen szopogatnék kóláskupakot, de anya ilyenkor elég morcossá tud válni.

Naponta átlag 12-12 és fél órát töltök alfában, rendszerint 10 és felet éjjel, másfél-kettőt pedig kora délutáni kezdettel. Továbbra is a tyúkokkal fekszem és a kakasokkal kelek.

Fogaim száma a legüjabb kutatások szerint hat: 2 alsó és 2 felső metsző és két alsó rágó és nincs is jele újabb fogzási szándéknak részemről, nem is leszt, hagyjanak má békén ezzel a témával. A elől levőkkel megoldottam a dizájnt, a hátsókkal rágok, oszt kész.

Továbbra is kedvenc tevékenységem az egész napon át tartó intézkedés, futkosás, lépcsőre fel, onnan le, lerámolás, kipakolás. Szeretek kupakot csavargatni, gombokat nyomogatok szenvedéllyel.

Értelmes szavaim száma kábé 10: anya, mama, tata, baba, néni, tea, nem, ritkán autó, labda, apa. Áronizmusból sokkal több van: tátá (minden ami Apával kapcsolatos), didi (dinnye), tütü (autó), cici (cica) és a többi amiket nem lehet fonetikusan leirni, és jönnek még a hangutánzók: sss (a vonat), brrr (autó), mekegés, bégetés, vau-vau, patkü dobogás, pffff (hajó).

Amit nem csinálok: nem pisilek és nem kakilok bilibe, nem iszom segitség nélkül pohárból, és a folyékony cuccok felét lelöttyintem a kanálról. Nem ülök helyben egy pillanatig sem. nem alszom el segitség nélkül: cumisüveg vagy pedig Anya vagy Apa simogató keze.

És mintha visszatérőben lenne a szeparációs szorongásom.

Ez egy szeletke belőlem 15 hónaposan.

ÁRON

Kalimera Mindenkinek!! Köszönöm, hogy hiányoltatok, csuklottam is rendesen.

Első randim a nagy víztömeggel prímára sikeredett, főleg ha nem vesszük számításba a kevésbé príma részeket. De ne szaladjunk olyan előre...

Már az odaút is frankó volt, kiváltképp mert szúlei hosszas lelki vívódás után engedtek kalandvágyuknak és az eredeti esti indulási tervnek fittyet hányva már délben útnak eredtünk. Rendkívül méltányoltam, hogy nem hagytak ki engem az utazós buliból és nem várták el tőlem, hogy az út 95 százalékát átalujam. Hálám jeléül önkéntes alapon hatalmasat szundítottam, majd felébredve barátságos hangvételű eszmecserét folytattam a biztonsági övemmel. Így történt, hogy az éjszaka engem teljesen frissen és éberen talált, és eszem ágában sem volt még csak pislogni sem, nem hogy behunjam a szemem! Ennek pedig egy nagyon kellemes nótaest lett az eredménye, melynek során a "Ház körüli állatok" című dalcsokor örökyöld melódiáinak taktusára csapkodtuk a térdünket a követkeyő pár órában. Olyan szépen és hangsúlyosan megtanultam bégetni és mekegni, hogy bármelyik akolban megállnám a helyem.

Úticélunkat éjjel 3 tájában értük el, Apa és Anya már nem tudták helyesen használni a nyelvtani szabályokat, de az én éberségem nem lankadt. Így aztán Apa az autóban szundizott, én pedig romantikus körsétára invitáltam Anyát. Kéz a kézben andalogtunk a holdfényes tengerparton egészen reggel fél 7-ig.

Amikor kivilágosodott, a rengeteg homok és víz látványára elakadt a motyogóm, állítom, hogy a tengert nekünk, gyerekeknek találták ki.

A mindennapi lubickolások mellé beiktattunk néhány kulturális programot is, tekintettel Anya vonzalmára a régi, romos épületek iránt. És egy hajós kiránduláson is részt vettünk ahol a kapitány, a legénység és ay utasok nagy része olyan önfeledten (és sokáig!) ropták a táncot, hogy már-már attól tartottam, hogy lassan Új Zélandra érünk.

És még elmesélném, hogy sokat bővült a szókincsem is a nyaralás alatt (nem a görög, hanem a magyar), mert útitársaim felének a nevét már kristálytisztán ejtem (ha akarom), nevezetesen, hogy: Mama, Tata, Baba (ő az én jófej Balázs unokatesóm, aki 14 és fél hónappal erősebb, magasabb és huncutabb jómagamnál). Baba kollégával forró csókokat váltottunk általános szülői és nagyszúlői meghatódás közepette. Sajnos, eme szép gesztus nem bizonyult a legszerencsésebbnek, mert Vírus Irmus csere történt. Ezek a görög Irmusok pedig igen tüzesek, egészen levettek a lábunkról és arra késztettek, hogy visszaadjuk a természetnek amit elvettünk tőle: szőlőt, répát, mindent...

Jómagam egy ragaszkodóbb Irmust a határon is átcsempésztem, aminek egyhetes kórházi üdülés lett a következménye, de ott nem volt annyira jó a kiszolgálás, hogy reklámot érdemeljen, úgyhogy erről most szó se essék!

Summa summárum, bár a zúzám megsinylette, a lelkemnek jót tett a nagy sós tócsa. Várom a következőt!

És akkor a fotográfiák:

Ezzel a cuccos kisvonattal átrobogtunk a szomszéd városkába. Imádtam.

Te, Anya, én végeztem az ócska várakkal. Leugrok egyet fürdeni...

Cipő nélkül ne induljatok el még kávézni sem!

Látjátok azt a sok vitorlást a hátunknál? Na, az mind a miénk, csak ott kellett hagynunk, mert kicsi a csomagtartónk...

Egy nyelv, három generáció, négy különböző fejfedő...

A homok egy részét hazahoztuk. A fülemben, a hajamban... Levakarhatatlannak bizonyult.

Ez egy pálmavirág. Épp az ablakunk előtt illatozott.

Narancsszinű medúza. Sok volt belőle. De kékből még többet láttunk.

Aki mindezt végigolvasta és nézte, annak gratulálok!

ÁRON

A címben foglalt finomság nem más, mint a kezemben látható rendkívül ízletes lufi. Hallatlan előnye a klasszikus ropikkal szemben, hogy nemcsak a számban recseg, hanem az ujjaim közt is, elég tehát csak egy kicsit morzsolgatnom rajta és Anyának máris egyenes ívben feláll a hátán a szőr a hangjától. Ha pedig éppenséggel rágcsálni van kedvem, mindenki fejvesztve menekül, mert félnek, hogy ha kipukkan, megcsípi őket. Már egész gyűjteményem van kipukkant lufikból, mert mihelyst kisimulnak és már el is dugtam. Néha előkerül egy-egy a mosógépből vagy Apa zoknisfiókjából, de legtöbbjük szerintem csak a következő költözésnél fog előbukkanni.

Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy holnap olajra lépünk. Mindenkinek kívánok további szép nyarat! Két hét múlva, kábé, találkozunk.

Pacsi és kacsócupp mindenkinek

ÁRON

Anya üzeni minden anyukának, hogy veszélyes betegség ütötte fel a fejét nálunk és mindenki óvakodjon tőle. Latin neve: hiperaktivusz könnycsatornibusz. Arról lehet felismerni, hogy a páciens a krokodilkönnytúltermelés következtében felgyülemlett nedvességet két szemnek nevezett szelepen át engedi ki, napjában minimum 20szor. Mindezt a hangképző szervek felfokozott aktivitása kíséri. Nem kell azonban megvárni a kibontakozást, ha a problémát lappangó fázisában felismerjük. Tehát a korai tünetek:

• az alany mindenhová felmászik, de lejönni már nem tud, ezt sikítással jelzi
• minden tilosnak nyilvánított tárgyat el kíván érni, különös tekintettel az éles, szúró, vágó és technikai jellegűekre, de kiemelt helyen szerepelnek az olyanok is, amiről ragasztót vagy alkoholt lehet lenyalni. Ezen tárgyak megtagadása heves izgalmi állapotba hozza betegünket.
• szociális kapcsolatai terén nagyfokú önzést mutat és az empátia teljes hiányát, mikoris más korabeliek szórakoztatóeszközeit elkobozza, de ő a sajátjáról lemondani nem hajlandó

Ha a fenti tünetek jelentkeznek, akkor a következő kezelésmódok javallottak:

• figyelemelterelés étellel, nagyobb, csillogóbb, hangosabb tárggyal
• a páciens ölbe kapása és három tiszteletkör leszaladása
• a páciens által kibocsátott hangjelek túlharsogása kiabálással, énekléssel, fazékfedők egymáshoz koccintásával
• a kívánt tárgy elérésének biztosítása

A fent leírt módszerekről jó tudni, hogy nem mindig hatnak, és csak a tüneteket szüntetik meg, a probléma forrását nem.

Sajnos oltás nem létezik erre a rendkívül veszélyes és kényes problémára.

Ezt üzeni Anya.

Én meg megyek és megnézem, hogy ki a beteg.

ÁRON

No, hát alig pislogok kettőt és újra itt a vasárnap. Csípem a dolgot. Előszöris, mert mindkét szülőm itt ugrál körülöttem, aztán meg azért, mert olyankor változatosabb a táj körülöttünk. Mert arra már rá kellett jönnöm röpke 14 hónapos életem alatt, hogy ezek az emberek itt, akikhez be lettem osztva, nem tudnak huzamosabb ideig egy helyen maradni. Múlt héten mókust látni elmentünk Buziásfürdőre, ami csúnya neve ellenére is kellemes a szemnek. De egy fia mókus sem került utunkba. Hanem azért szép képek készültek. Tegnap meg a Botanikus Parkba mentünk, aholis szüleim elterültek egy lankás részen a fűben, majd felszólítottak: játsszak! Kimondani sokkal könnyebb mint megvalósítani, tekintve, hogy a mind a négy végtagomat igénybe kellett vennem, hogy nehogy leguruljak a lejtőn, így nem igazán maradt szabadon olyan testrészem amivel játszhattam volna. Végülis azt játszottuk, hogy világkörüli turnéra indultam a parkban és figyelmen kívül hagytam az olyan felszólításokat, mint: Áronka, gyere vissza Apáékhoz! Áron, fordulj vissza! Áronnnn! Gyere vissza, de azonnal! Mire ez a litánia lejárt, én már el is tűntem a horizontról, így aztán valamelyikük mindig utánam indult. És mire hazaértünk, mindenkinek elmúlt a kilóméterhiánya.

És, nem fogjátok elhinni, de jövő héten megint utazunk. Meg sem állunk Nei Pori-ig. Persze, Anya már egy hete csomagol, pakol, sopánkodik, szervezkedik. De szerintem élvezi a felfordulást. Apa egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy felkavarná az ügy. De hát ő úgyis sokat utazik. Én pedig... Jól vagyok, köszönöm :)

Áron

 Ui Anya a saját blogján közkinccsé teszi majd a bepakolós listát. De ne olvassátok el. Túl hosszú.

Nem, még nem mentünk el nyaralni, Csengécske és többiek, csak tengernyi tennivalóm akadt az utóbbi időben. Aminap például erőszakos cselekedet ártatlan áldozatául estem, midőn a sétálón egy háromévesforma kolléga hozzámcsapódott, majd se szó se beszéd ölelkezési szándékkal közeledni látszott. A kezdeményezés nem volt ellenemre, félig lehunyt pilláim alól lestem a romantikus gesztust, de a folytatásban annyi szenvedély volt, hogy erre igazán nem számíthattam. Cuppanós helyett ugyanis akkora pofont kaptam, hogy csak úgy csengett bele a fülem, még az egyensúlyomból is kibillentett. Álltam megdöbbenve, szótlanul, Anya is csak pislogott, mert ilyen szépen csengő pofont ő még életében nem is látott, csak a filmeken. Meg gondolkodott is, hogy most csapjon botrányt, vagy rohanjon oda hozzám zokogva, vagy pedig egyszerűen konstatálja, hogy igen, a gyerek kikerült a dzsungelbe... Végül aztán megbeszéltük a dolgokat, azaz Anya beszélt, én meg hallgattam, mivelhogy percekig nem ocsúdtam fel a döbbenetből.

Mostanában a fogaim is erősen szöszölnek. Mutatom Anyáéknek, hogy ott, rá is harapok, ha bedugják az ujjukat tapizni, de semmi nem hoz enyhülést. Szilárd kaját múlt hét óta nem fogyasztok, csak tej, joghurt, néha egy falás dinnye. Érdekes, hogy a nem emészthető szilárd dolgokat pedig élvezettel gyömöszölöm a számba.

Hogy valami jót is írjak, új mozgásformákat sajátítottam el és gyakorlom rendszeresen. Pl imádok lábujjhegyen járni. Most már hátrafelé is balettezek, aminek néha következményei is vannak. A következmények persze általában fájnak, de még így is élvezem.

ÁRON

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egészen aprócska királyfi, akit úgy hívtak, hogy Csupapiszok Királyfi. Igaz ugyan, hogy csak akkora volt a lelkem, min egy kisebbecske zsák kukorica, de olyan felfordulást tudott csinálni, hogy széles határban csodájára jártak. A királyfi egy óriási palotában lakott, aminek húsz nagy szobája volt és egy picuri szobácska, ahol a hintókat tartották. A  palota kertjéhez csinos játszóterecske is tartozott, hintával, homokozóval, szökőkúttal. Ide járt a királyfi minden áldott nap játszani a többi apró királyfival és királylánnyal. A játszóterecskére az anyukája, Lótifuti királyné is mindig elkísérte. Hanem egy nap, pont egy nagy eső után, a parkocska tele volt sárral, tócsával, és mindenféle más piszokkal is. Csupapiszok, ugye a neve is mutatja, nagyon szerette a mindenféle piszkot, bele is feküdt jónéhányba, míg anyukája, nevéhez méltóan, lótott-futott a sárhalmok közt. Mire a homokozóhoz értek, Csupapiszok ruháján és bőrén vastag rétegben megszáradt a sár, ahol pedig még mindig nedves maradt, ott jótékonyan befedte a drága homok. Lótifuti királyné sopánkodott, de Csupapiszok királyfi nagyon jól érezte magát így, talpig iszappakolásban. Aztán, amikor egy másik királyné rászólt a saját királyfiára a homokozóban, hogy húzódjon kissé jobbra mert összepiszkolja magát (tudniilik, balra tőle Csupapiszok piszmogott a homokkal), Lótifuti így kiáltott: "Elég legyen!!" És azzal megszabadította Csupapiszkot a ruhái felétől, épp csak annyira, hogy kisebb károkat okozzon csak a királyfi csodaszép tűzpiros hintójának drága huzatán. Mivel a táltos paripa szeretép is Lótifuti töltötte be, hát gyorsan hazavágtatott csokoládészínű magzatával, majd a palotába érve, még a királyfi ajtaja előtt lerántotta fiáról a maradék öltözéket és egyenesen a királyi fürdőterem pompás medencéjébe csobbantotta a megszeppent Csupapiszkot. Ott aztán addig sikálta, míg a végén Csupapiszok csillogni kezdett a tisztaságtól. És ettől kezdve már nem is hívták többé Csupapiszoknak a királyfinak. Ha a királyfi tovább piszkolt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

ÁRON