Tartalmas és élménydús eddigi életem során meg kellett állapitanom, hogy a megfelelő megjelenés és a kedvező fellépés biztos tudata jótékonyan hat az ember közérzetére. Ennek érdekében napjában többször a tükör elé somfordálok és leelenőrzöm, hogy nem borzolódott-e…

7 komment

Címkék: fürdés

Áronbaba 2007.11.27. 13:53

Ketten maradtunk

Apa ma reggel felült egy vasmadárra és elrepült. Itt maradtunk Anyával kettecskén. Péntekig. Hát, nem vagyok túlzottan elragadtatva. Először is, nem tudom ki fogja Apát esténként megfüröszteni, ott messze. Merthogy, ugyebár ez a kedvenc közös progink minden este: a közös pancsi…

Áronbaba 2007.10.19. 20:18

Ínyencfalat

A minap azon morfondíroztam épp két evés között, hogy milyen jó lenne egy kis nassolni való. Persze állandó jelleggel végigkóstolok mindent ami az utamba akad, legyen az ajtókilincs, szobanövény vagy bármi ami szájügyembe akad. Namármost, miközben épp valami rágcsálnivaló…

Mégpedig a szó szoros értelmében. Tegnap este a nagykádban fürödtem. Kissé meg voltam szeppenve, úgyhogy egy mukkot se szóltam. Ez felbátorította Anyáékat, akik mindenféle új dolgot akartak velem kipróbáltatni. Például, hassal lefelé mártottak a vízbe és húztak-toltak…

1 komment

Címkék: fürdés

Zsibrák 2007.06.01. 19:29

Nyakig a kakiban

Jól kitoltam ma az egész bandával!! :)) (Értsd: banda = Apa, Anya, Nagyi) Szokás szerint telekakiltam egy pelust, pont az esti fürdés előtt. Sajnos már kezdenek kiismerni, mert nem lógattak bele azonnal a vízbe, hanem várták a folytatást, ami nem maradt el. Ilyenkor ők mindig nagyokat…

Eseménydús volt a mai nap is. Újra költöztünk. Eddigi életem 6 napja alatt immár ez a harmadik költözésem. Az új helyet otthonnak hívják. Kevésbé zajos, mint az eddigi helyek és újabb néni ismerősre tettem szert ott(hon), akit Nagyinak illik szólítani. Elégedett vagyok vele,…

süti beállítások módosítása