A blog, titkárnőm betegállományba vonulása végett, e héten szünetel. A páciens jelen pillanatban arra összpontosítja megmaradt minimális energiáit, hogy helyváltoztatáskor megfelelő sorrendben és irányba pakolja alsó végtagjait, lehetőleg hatékonyan kommunikáljon, ami azért nem nagyon jön össze, mert amikor sikerül összepárosítania két szót, amiből érthető mondat kerekedik, mindezt olyan bedugult előadásmódban élvezhetjük, hogy ... élvezzük, csak mégsem értjük. Ezenkívül nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy szemei ki ne follyanak, így aztán gyakran tartja csukva őket. Ezen okból kifolyólag a billentyűzet kezelése meglehetős problémát jelent számára.

Mindenkinek kivánok virmusmentes hetet!

Áron

Vagyis én, mert tele vagyok piros pöttyökkel. Hogy mi az ok? Hát megcsípett egy ....  mézecske!!! Nem csalás, nem ámítás, inkább egy nagy kitolás a dolog, mert én a mézet úgy szeretem, majd megeszem és vissza nem csípném az életben! No, hát Apa abban reménykedik, hogy a mézadagom rászáll ezentúl, Anya abban, hogy hamar kinövöm ezt a mézbajt, én pedig csak azt szeretném, hogy a kamrában ne a harmadik polcon legyen a helye, hanem csak a másodikon!

ÁRON

Péntek éjjel Anya olyat álmodott, hogy az nekem 5 óra önfeláldozásomba került. Ugyanis betuszkoltak az autónak nevezett modern paripánkba és elvágtattunk Szatmárra, anyai nagyszüleimhez. A rohamakciót - tekintve spontán jellegét - rövid és felszínes csomagösszeállítási hadművelet előzte meg, melynek során rengeteg fölösleges dolog került az utazótáskákba, a létfontosságú kellékek pedig itthon visszavártak bennünket. Bár a dicsekvés nem méltó úriemberhez, de az álszerénység még kevésbé, ezért be kell vallanom egész úton példásan viselkedtem. Rendkívül hálás közönségnek bizonyultam, amikor Anya bábszínházat rögtönzött nekem, másfél óráig élveztem a produkciót, egészen addig amíg az előadóművész be nem rekedt és átálltunk csendesfoglalkozásra.

Mondanom sem kell, a hétvége Nagyival és Papóval több volt mint remek: macskát kergettem, négykézláb végigbrummbrummoztuk a házat a nagyszülőkkel és amikor a végére értünk, kezdtük előlről. És eközben mit csinált Anya és Apa? Szemtelenül sokáig lustiztak reggel, ágyban itták meg a kávéjukat is és bátortalan közeledésemre közölték, hogy ők most kettesben épp Hawaiion vannak, úgyhogy csak nyugodtan cirkáljak még pár kört Papóékkal.

Sajnos meg kellett állapítanom, hogy Szatmáron legalább kétszer, de inkább háromszor olyan gyorsan telik az idő, mint máshol, úgyhogy pillanatok alatt elrepült a hétvége és én ismét az autóban találam magam, hazaúton döcögve. Itt ismét vállon kell veregetnem magam: az öt órából négyet brilliánsan elütöttem. Az ötödikről pedig most ne is beszéljünk.

És akkor íme a fotográfiák:

Szorozzátok meg a macseket öttel és adjatok hozzá két nagyszülőt. Ez volt a hétvégi játszópajtási köröm.

Bebújtam a fáskosárba. Még jó, hogy nem csak kályhával fűtenek, mert egyébként a szó szoros értelmében is tűzrőlpattant lettem volna...

Halló, Micimackó? Gyere gyorsan, megtaláltam a Nagyi mézesbödönét!

A buli este nyolckor esett meg, szegény Rezső nem is igazán bírta már szusszal. Láthatjátok, hogy úgy kellett besegítsem az ágyba és ahogy vízszíntesbe került, ragadtak le a szemei. Bezzeg velem ilyesmi nem fordul elő, pedig 5-6 órát rohangálok a szabad levegőn minden nap. Kihasználom, hogy dúl a tapasztaltabb hölgyek nyara, hogy Tata szavaival éljek.

A filmecskén szövegelek is, hogy mit mondok, azt azért nem értitek majd, mert lóul mondom, meg elefántul, meg egyéb idegen nyelveken. Utaltam rá ugye a napokban, hogy milyen fontos manapság az idegen nyelv ismeret...

Elő a pattogatott kukoricával és bekapcs:

Mostanában nem írtam, de ez nem azt jelenti, hogy semmi sem történt a portánkon. Ellenkezőleg, igen tevékeny voltam.

Idegen nyelveket tanulok szorgosan, napi többszöri gyakorlással, mert úgy hatásos. Anya olvasta, hogy a korai idegen nyelv-tanulás fejleszti az ikút, így mindjárt többe is belekezdtünk. Mondhatom, a szókincsem rengeteget gyarapodott már néhány alkalom után, a kiejtésem pedig... ijesztően jó... A tananyagba itt lehet belehallgatni, ha valaki esetleg kedvet kapott hozzá: http://www.animalpicturesarchive.com/animal/SOUND/

Elmém pallérozása mellett különös gondot fordítok testem karbantartására is. Ezt úgy oldom meg, hogy felkérezkedek Anya ölébe, ő pedig addig tart a karjában, amíg úgy nem gondolom, hogy inkább ne. Amikor ezen dolog nem kivitelezhető, akkor akrobatikai mutatványokat végzek, melyek következtében fent említett szülőm haja minden márkás formázó nélkül függőleges pózba emelkedik és sokáig úgy is marad. A részleteket nem árulom el, most töltődnek az akkuk, és majd lefilmezzük.

Miközben elmém és fizikai kondícióm a fentebb leírak szerint oly kielégítő irányba halad, nem feledkezhetek meg jellemem formálásáról sem, melyhez kitűnő terepnek bizonyul az állatkert. Említettem már, hogy ha Apa itthon van, akkor heti egy állatkerti látogatás kötelező. Ma is voltunk. Rengeteg makkot szedtünk a kecskéknek, akik hálásan fogadták kezünkből a csemegét. Ám megfigyeléseim szerint a kecskék társadalmában más szabályok érvényesülnek, mint az emberekében. Miközben nálunk az a szokás, hogy mindig az én tányéromat töltik meg először, belekerül a legszebb répa, a legpuhább husi, a legmosolygósabb alma, addig kecskééknél az "aki kapja, marja" étkezési szabály tűnik a legfontosabbnak.Ezért aztán feltűnt egy idő után, hogy a nagyobb mek-mekek már pukkadoznak, miközben mögöttük az aprók nem fértek hozzánk. Nemtetszésemnek hangot is adtam, majd felszólítottam a szemtelen kecskét, hogy álljon félre utamból. Miután ez nem történt meg, én húzódtam félre és odanyújtottam a kezem a kicsiknek, és csakis nekik. Szüleim elérzékenyülve állapították meg, hogy az empátiás készségemmel (egyelőre) semmi baj.

Mára ennyi fért bele. Néhány kép:

Kicsit megrágcsálták a kezemet is a kecskék. Csiklandós érzés.

Volt alkalmam gyakorolni idegen-nyelv tudásomat. A szarvassal jót ordítoztunk egymással. A végén ő már bőgött.

Vittük a karbantartómat is.

Csak Apa és én. És a 96 nyúl..., de ők nem fértek a képre.

ÁRON

Annyi minden történt velem az utóbbi négy napban, hogy azt sem tudom hol kezdjem. Gondoltam rá, hogy kezdjem mindjárt a végén, de akkor az eleje már nem lenne érdekes. Aztán, kezdhetném a közepén is, de akkor meg senki nem értene meg semmit. Úgyhogy sablonos leszek, és kezdem az elején...

Csütörtök délben előkerültek a bőröndök. Tudtam, hogy megint indulatban vagyunk, de persze fogalmam sem volt arról, hogy mikor, hova és miért, mert nekem soha senki semmit el nem mond és a véleményemet sem kérik ki. Na, gondoltam, nyitva tartom a szemem és rájövök. Hát, a szemnyitvatartás olyan jól sikerült, hogy Anya miután két órán keresztül altatott sikertelenül, feladta és pakolászni kezdett. Eme műveletben én lelkesen segédkeztem, mindek következtében a csomagba bekerültek olyan holmik is, mint video távirányító meg duda, de kikerültek a body-im. Persze mindez csak később derült ki és szerencsére társaságban, így a dorgálások 90 százalékát megúsztam. És elindultunk.

Az első éjszakát a keresztszüleimnél töltöttük, akik szerintem maximálisan értenek a gyerekekhez, mert Robi keresztapu még a mikrofonját is ideadta rágcsálás céljára, Zsuzsa keresztmami pedig rendelkezésemre bocsátotta a rumesszencia arzenálját szopogatás végett. Monanom sem kell, repestem az örömtől. Szerintem a szüleim bőven tanulhatnának tőlük jómodort, mert egész álló hétvégén egyszer sem szakították félbe elmélyült tevékenységeimet azzal, hogy: Nem szabad!

Pénteken randevúm volt Helénával, aki az egész budapesti motivációja volt. És micsoda cserfes, fürge, mosolygós és bájos kis motiváció!! Első pillanattól fogva egy húron pendültünk és olyan hancúrpartit tartottunk, amilyet csak kevesen tudnak a mi korunkban. Szerencsére minden csontunk épen maradt és miután Heléna fülbevalója is előkerült, annyira rendesek voltunk, hogy viszonylag kevés ringatás-babusgatás-csucsujgatás fejében hajlandóak voltunk elszenderedni, hálás szüleink pedig éjszakába nyúlóan diskuráltak.

Szombat reggel már az 5 órai időpontot alkalmasnak véltem az ébredéshez, bár szüleim homlokegyenest más véleményt képviseltek, végülis kiütéssel győztem. Ez a kiütés aztán egész nap tartott, a kókadozó Anya néha már Apát is Áronnak szólította dél táján. Szombat délután Heléna születésnapját ünnepeltük egy olyan helyen ami telistele volt játékokkal és mindent, de mindent le lehetett rámolni a polcokról. Már a neve is kedves a füleimnek: játszóház. Helénának zsenge kora ellenére is rendkívűl kiterjedt baráti köre van, állítom egytől egyig nagyszerű benyomást keltett bennem. Hunor nagyon talpraesett fickó, elbűvölően Anyára mosolygott és ezzel egyidőben kihúzta a kezéből a pogácsát, majd jóízűen felfalta. Lilike, akiről már tudjuk, hogy nagyon jó formában van, olyan lelkesen és gyorsan tologatta a babakocsit, hogy utána érnem lehetetlen volt. Bár egyszer megkíséreltem. Borika pont olyan belevaló, amilyennek reméltem, bár sokat nem beszélgettünk, mert mindig ellenkező irányban akadt sürgős dolgunk. Egyedül Barni volt az aki a nagy sürgés-forgás közepette megőrizte hidegvérét, és nyugodtan figyelte a nagy zsibongást. És még folytathatnám a sort, hiszen sok kedves pajti volt még ott, de titkárnőm türelmetlen, főzné már a levest.

Azt még elmondom, hogy vasárnap reggel fent említett keresztszüleim kívánságára templomba mentünk, ami nagyon jót tett Anya lelkének. Rám pedig panasz nem lehetett.

Sajnos ma hétfő van és újra itthon vagyunk, Temesvár pedig olyan unalmasnak tűnik a sok kicsi cimbi nélkül. Anyának meg az anyukáik nélkül.

Dehát, minden csoda három napig tart utánja pedig fell kell ébredni és meg kell főzni azt a levest!

És akkor mindez képregény formájában:

Áron: Töröm a fejem, hogy mi érdekeset játszhatnánk most, hogy az utazóágyadat szétugráltuk....

 Heléna: Van egy ötletem, el is magyarázom, te meg igyekezz értelmes arcot vágni közben...

 ... előszöris, mindketten mosolyogjunk mint a kisangyalok, hogy a szülők gyanút ne fogjanak...

 ...aztán elbújok a varázskendő mögé, hogy ne lássanak meg...

 ...utána bújj el te is...

 ....és mondok neked egy mesét...

 ....elviszlek egy olyan helyre, ahol rengeteg játék vár rád....

 ... és nagyon sok kedves játszópajtás...

 ....lesz torta is...

 ...és csupa vidám, mosolygós anyuka.

És tényleg így lett!

ÁRON

Nincs nekem semmi bajom az ősszel, kérem. Az ősz nagyon kellemes tud lenni, ha az ember leszámítja azt, hogy a zimankós idő miatt ultrakeveset lehet kint lenni. Persze, még jobb annak akit nem zavar, hogy a rengeteg ruha miatt nemigen tud megmozdulni, inkább csak előre halad vagy megfordul az ember a saját tengelye körül, ritkábban rükvercel egy kicsit a változatosság kedvéért és persze mindenféle idétlen mozdulatot tesz annak érdekében, hogy lehajoljon, leguggoljon vagy épp egy kicsit tempósabban haladjon. Az pedig kimondottan szerencsés eset, ha az embert nem zavarja, hogy úgy néz ki a bebugyolálástól, mint mondjuk egy töltöttkáposzta. Sok töltelékkel. Mondom én, semmi bajom nekem mindezzel, az ősz nagyon klassz kis évszak.... valahol Portugáliában... ahol mindezen fenti tényezők számításba sem jönnek. De mivel én Temesváriában lakom, ahol a fenti körülmények nagyonis adottak, így néz ki egy őszi napom:

• reggel 6 és 7 között kikukorékolom a szülőket az ágyból
• 7 és 9 között öltözünk
• 9 körül kimegyünk
• 10-re szedek egy nagy zacskó vadgesztenyét, amit Anya cipel utánam. Ekkor történik a nap első táplálkozása banán, sajt, pogácsa, kifli formájában. Igen, kint a parkban.
• fél 12 táján hazaérünk, legkésőbb 12-re minden fiók kirámolódik és a tartalmukat kis húzható teherautómmal elszállítom a lakás különböző pontjaira.
• 12 táplálkozás attól függően, hogy az adott étel tartalmaz-e megfelelő mértékben húst, főtt leveszöldséget. Amennyiben az ebéd valami újításféle akar lenni, ellenállok.
• 13 és 14 között elbóbiskolok.
• sosem lehet tudni meddig tart az alvásom, de ritkán fordul elő, hogy másfél-két óránál többet aludnék.
• 16 és 17 között ismét útra kelünk. Ekkor kapok még valami rágcsálnivalót, ivójoghurtot.
• 18,30-ra egy csordának való makkot szedek, amit Anya készségesen cipel. Addigra mindenkinek a játékait kipróbálom, akivel találkozom, rendszerint végigpuszilom a társaságot és lelkesen kínálgatom a saját játékaimat is, akkor is, ha nem kell.
• 19-re hazaérünk, vacsorázunk.
• 19,30-kor meleg víz és vegyszer kombinációjával szüleim megkísérlik eltávolítani rólam a szennyeződéseket. Ezen művelet kábé negyedórát vesz igénybe. Ezt újabb  ruházkodás követi. Utána lefektetjük Rezsőt, de csakis akkor, ha megkapta a Vigantol adagját, ebből nem engedek.
• 20 órakor ágyba tesznek és magamra hagynak a sötét szobában. Szorosan becsukom a szemem, hogy ne is lássam a sötétet és rendszerint ki sem nyitom reggel hatig.

A kevés celziuszra való tekintettel szépnemű szülőm vastag gatyába rázott...

... az erősebbnemű pedig kesztyűbe dudált.

Persze a fentiek csak akkor érvényesek, ha nem esik az eső. Ha viszont az időjárás cseppfolyós, bent kuksolok a házban, a gesztenyéket egy 5 literes palackba koppantom egyenként, majd kipottyantom egyenként, majd sorbarakjuk, majd kupacba, utána pedig jól szétgurítom, hogy egyenletesen oszoljon el minden fotel és kanapé alá jusson.

És a műsorváltoztatás jogát bármikor fenntartom.

ÁRON

Mondtam én tegnap, hogy valószínűleg nem fog elmúlni a nap valami kis gazemberkedés nélkül. Hát nem is múlt el nélküle.

Anyával valami nagyon hivatalos helyre mentünk valami nagyon hivatalos ügyet elintézni. Volt ott rengeteg ember és sok-sok iroda. Mindjárt az elején közölték velünk, hogy a papírunkat négy különböző irodába kell bevinni lepecsételtetni. Ez négy sorbanállást jelent. Szorultunk mint heringek a konzervdobozban és nekem eszem ágában sem volt pissz nélkül ácsorogni. Amikor egyik helyen az 505. sorszámot kaptuk, Anya kissé színt váltott, de csak egy fokot. Aztán amikor kiderült, hogy elvesztettük a sorhelyet, mert én pont kiszaladtam volna, Anya meg utánam loholt, miközben szólítottak, intenzív színváltás következett, Anya halvány őszirózsából céklába ment át minden átmenet nélkül. A helyzetet én mentettem meg, mégpedig úgy, hogy négykézláb bemásztam egy asztal alá és kihúztam egy kábelt a számítógépből. Erre eltűnt a kép meg a hang a néninél, amiért rögtön úgy kezdett viselkedni velünk, mintha legalábbis tunikán billentettem volna. A helyzetet tetézte, hogy az asztal alól semmilyen földi hatalom nyomására nem voltam hajlandó kimászni, így aztán kihúztak és jött velem némi kábel is. Azonban viselkedésem jelentősen felgyorsította az eseményeket, úgy gondolták, kissebb lesz a kár, ha minket minél hamarabb ajtón kívül tudnak. Anya kissé hűvösen viselkedett irányomban az eseményeket követően, de amikor kiléptünk a kapun összevissza ölelgetett és gratulált ötletes közreműködésemhez. Jövő szerdán is el kell oda mennünk, az ötödik pecsétért, a hivatali néni azonban biztosította Anyát, hogy minden készen fog várni, csak épp fel kell kapni az iratokat, a gyereket ki se kell venni a babakocsiból.

A következő gézengúzság itthon következett be, mégpedig amikor Anya alvás céljából ágyikómba helyezett, majd távozott a szobámból. Az első öt perc kellemes duruzsolással telt el, a következő öt percben növeltem a hangerő egy oktávval, az azt követő öt perc pedig már csak füldugó használata mellett volt élvezhető. Anya harciasan betoppant a szobámba és mit lát? Ott álltam egy szál bodyban, zoknim, nadrágom, pólóm a szoba öt sarkában. És széles vigyorral üdvözöltem levegő után kapkodó szülőmet. De Anya egyáltalán nem értékelte a szekszi-boj kosztümöt, azonnal vissza kellett vennem szétdobált cuccaimat. Ráadásul azzal a kilátással kecsegtetett, hogy ha még egyszerbevetem a trükköt, rám ragasztószalagozza a nadrágot.

Ennyi volt a tegnapi nap termelése. Ma csak annyi róható a számlámra, hogy nem voltam hajlandó táplálkozni, de az ételt elkészítettem Anyával. Amikor megkérdezte: Ennl egy kis...? lelkesen bólogattam, majd tüntetően elfordítottam a fejem, ha evésre került a sor.

De hosszú még a nap.

ÁRON

Igen, hétvégén Apa villálámtogatást tett itthon és vele együtt megérkezett jóbarátom is, az Ihlet. Merthogy említettem, hogy semmi rossz fát nem tettem a tűzre mostanában, ha még emlékeztek. De most aztán belehúztam.

Kezdődött azzal a dolog, hogy Apa a vasárnapot velünk akarta tölteni, így videóra vetette kedvenc meséjét, a Forma1-et, hogy majd akkor nézhesse meg, amikor én már alszom. Én pedig viccből egyetlen ujjpöcintéssel megnyomtam a letörlőgombot. A folytatást tudjátok.

Hétfőn Anya elővette a vastag, meleg pulcsikat, tekintettel a didergető időjárásra. Felfrissítés gyanánt betette kímélőre a mosógépre. Namármost, az egyetlen gomb, ami könnyen csavarodik a mosógépünkön, az a hőszabályozó gomb. Így történhetett meg az, hogy a sok gyapjú és egyéb kényes cucc, ami 30 fokon indult, 90 fokon érkezett meg. És most Anyának van sok szép kisméretű tinipulcsija. Egyesek közülük össze is batikolódtak. Most azzal fenyeget, hogy eldobozolja mindet és kamaszkoromban majd azokban járhatok.

Új mániám a vetkőzés. Tegnap a rossz idő ellenére is kimerészkedtünk levegőzni. Büszkén feszítettem a vadiúj kék gumicsizmámban! Láttam ám, hogy többen is irigy oldalpillantást vetettek rá! Addig kóboroltunk Anyával, amíg eleredt az eső, ezért aztán beszuszakolt a tető nélküli sportkocsimba és uzsgyí haza! Igenám, de amikor végre tető alá értünk és Anya szemrevételezni tudott, megdöbbenten konstatálta, hogy egyik csizmám hiányzik, a másikat pedig az ölemben szorongatom. Mit tegyünk? Ha ott hagyjuk, valaki még elviszi (igen, felénk elviszik a félpár cipőt is!!!). És akkor honnan szerzünk másikat? Ha meg érte megyünk, bőrig ázunk. Egyedül otthon Anya nem hagyhat, mert még felrobbantom valamilyen módon a tömbházat. Végül aztán visszavágtattunk érte, s hát ott árválkodott a drága egy tócsa közepén.

Ma szerda és még nem történt semmi kópéság. Anya ugrásra készen vár. Ha durranás lesz, majd elmesélem nektek is.

ÁRON

Carlos egy rendkívül jóképű, okos, sármos fiatalember. Nagy népszerűségnek örvend ismeretségi körében, mert kiváló humorérzékkel van megáldva. Általában jókedélyű és az az általános tapasztalat, hogy a mosolya ragadós. Persze, Carlos nem volt mindig ilyen. Régebben, amikor nem csak a talpa, hanem az esze is sokkal rövidebb volt, sokat űvöltözött. Sírt, kiabált és akkoriban a rosszkedve volt ragadós. Szülei egy adott pillanatban már úgy érezték, hogy terrorcselekmény áldozatai, ezért nevezték el egy rossz momentumban -viccből- idegesítő porontyukat Carlosnak. Természetesen, ahogy múlt az idő, és Carlos apró rákvörös, ordítozó terroristából kicsit nagyobb, olyan rózsaszínes, mosolygó gézengúzzá szelídült, a Carlos-szülők emlékezetében megkopott a (nemisolyan) régesrégi terrorista név, amivel gyermeküket illették humor gyanánt. De valaki mégsem felejt. Lenuca néni. Ő a mai napig Carlosnak szólít. Merthogy ez a történet rólam szól, kedves barátaim, ahogy azt már biztosan ki is találtátok éles eszetekkel. Én vagyok az ex-Carlos. És Lenuca nénit, tűzrőlpatant kedves hölgyismerősömet senki fia meg nem győzi, hogy engem nem így hívnak. Nem győz áradozni, hogy: Carlos így és Carlos úgy, mire kijavítják, hogy: Pardon, Áron, mire ő, hogy: Igen, igen, Carlos, hát én is róla beszélek! Pedig nincs semmi baj a hallásával, leteszteltük. És Anya le is írta neki a nevemet. És úgy olvasta ki, hogy: C-A-R-L-O-S.

Ilyenkor úgy örülök, hogy nem Osszámával lövögettek a szüleim...

Na, nem gond, a kedves néni szólítson csak úgy, ha már ennyire ragaszkodik hozzá.

Ti pedig úgy, hogy:

ÁRON