Pénteken megismerkedhettem a csíkszárádai kiájtéssel, ugyanis Péter kárásztapámék látogattak meg. Visszaváltva temesvári kiejtésre, sok mindenre rádöbbentett ez a hétvége. Például arra, hogy a KAMILLÁT nem csak teaként szeretem, hanem kislány formájában is. Azonkívül,  azt is megtanultam, hála Péter (leendő) keresztapámnak, hogy vigyázni kell a fogalmazásgátlóval, mert az ember nem mindig tudja megértetni magát miatta.

Éva (leendő) keresztanyámat szerettük volna megtartani Anyával, de ő így döntött, hogy inkább továbbmegy a családdal Hajdúszoboszlóra. Neki ugyanis telepatikus képességei vannak: mire az ember kigondolná, hogy mit is kell csinálni, addigra Éva már régesrég akcióba lépett.

Elmentünk a mallba, ahol mindenféle csillogó-villogó csengő-bongó dolog van, amire rálülni/beülni szoktak és aztán az mozog. Sok mindent kipróbálhat ott az ember, na persze nem akkor, ha zéró éves, mint én, ahogy azt Gergő barátom nagy precízen kiszámolta. Visszatérve Petire, látva a sok érdekességet, mit gondoltok mit csinált? Hát a falra mászott! De komolyan, még a hajam is égnek állt! És az a fal 15 méter magas, igaz ugyan,hogy egy cérnával bebiztosította magát...

És egy szomorú hír: mély megrendüléssel tudatom, hogy az ágyam fölé szerelt tekergő-nyekergő barátom, pénteken, július 13-án a déli órákban, tragikus hirtelenséggel eltávozott az örökös nyekergő mezőkre. Alapos boncolás után, melynek során az újraélesztéssel is megpróbálkozott a mentőcsapat (Apa és Péter), rövid szertartás keretében örök nyugalomba helyeztük a vasalatlan ruhák szekrényébe.

De minden jó, ha jó a vége, szombaton újat kaptam, mert szüleim nem tudták tovább nézni panaszos hadonászásomat, amivel követeltem, hogy forogjon már (mellesleg nekik is megfelel, hogy kábé 5-6 percig leköti a figyelmemet, ez az idő pont arra elég, hogy gyorsan kikanalazzák a levest vagy bedarálják a második fogást, a kettőre együtt már nem). Így lesznek majd ők "áronvonalasak".

Holnap újabb látogatókról számolok be.

ÁRON

Verbális produkcióm olyan sikert aratott családom körében, hogy folyton újabb és újabb ráadást követelnek. Apa tegnapelőtt fél órát ült az ágyam mellett és arra koncentrált, hogy vajon mit mondok legközelebb. És mivel kellemetlen, ha az embernek egyfolytában a szájába bámulnak, hát mondtam ezt azt. Apa elragadtatva hívta Anyát és lelkesen ecsetelte neki, hogy az előbb tisztán és hangosan azt mondtam: APA, miközben mélyen a szemébe néztem. A kis naiv... Anya a hírt kételkedve fogadta.
Ez volt az a pont, amikor Apa úgy döntött, hogy érdemes energiát ölni belém, azaz a beszédkészségembe. Szorgalmasan tanítgatott a következő órákban azokra a szavakra, amelyek szerinte az alapszókincs alapjának az alapja. Vagyis: merevlemez, wireless hálózat, euró, futamelőzetes, időmérő edzés, 90-60-90 és fotómodell alkat.
Persze Anya belekotyogott (pedig Apa igazán beleélte magát, sajnáltam is egy kicsit, de akkor sem mondtam neki, hogy algoritmus), mert szerinte egy gyerek első szavai a papa, baba, tata, és mindenekelőtt a mami kell, hogy legyen. De hát, normális, hogy másképp gondolkodnak, mert különböző szakirodalmat olvasnak (Apa: Autó motor és sport magazin, Chip folyóirat, Anya: Kismama újság).
Így aztán nálunk mindenki mondja a magáét, én is. Tegnap, hogy örüljenek egy kicsit, végre kimontam egy értelmes szót. Igaz, németül: GLÜCK. Aki nem érti, járjon utána.

ÁRON

A parkban séta közben sok mindent megfigyelhet az ember. Meglepődve tapasztaltam, hogy sok 2-3 évesnek jobban vág az esze, mint a szüleinek. És mivel én nem akarok ebbe a helyzetbe kerülni, különböző trükköket találtam ki, hogy az enyémek a szellemi frisseségüket ne veszítsék el. Sajnos sakkozni nem tudnak, úgyhogy más típusú agytornát végeztetek velük. Megosztok egy pár gyakorlatot kedves cimboráimmal, Balázskával és Gellértkével, de Helénának is figyelmébe ajánlom.

Tehát:

1. gyakorlat: hadonássz lelkesen a kezeiddel az arcod előtt, majd amikor épp nem néznek rád, gyorsan akaszd a bal mutatóujjadat a bal orrlyukadba. Ordítva jelezd, hogy kezdődik a fejtörő. A gyakorlat előnyei: kezdő szülőknél is bátran alkalmazható, mert nem kell rendkívüli megfigyelőképesség a probléma azonosításához. Hátrány: nem vigasztalnak hosszan, mert nyilvánvaló, hogy a galibát te okoztad. De azért egyszer-kétszer bejön.

2. gyakorlat: pelenkázás közben gőgicsélj lelkesen, hogy a szüleid figyelmét eltereld, majd egy óvatlan pillanatban tekerj egy hosszú hajszálat jó szorosan a lábujjkáidra, majd mosolyogj angyalian miközben öltöztetnek. Kábé 5 perc múlva mehet a bömbölés. Stopperrel lehet mérni az időt, ami alatt megtalálják a megoldást. Előny: hosszan foglalkoznak veled, , újból megetetnek, ringatnak, végső kétségbeesésükben tisztába tesznek még egyszer és csak ekkor találják meg a bibit. Hátrány: kitartó kesergést igényel, ami eléggé fárasztó tud lenni.

3. gyakorlat: 15 óra ringatás után aludj el édesdeden hullafáradt szülőd karjaiban. Ezt békés szuszogással jelezd. Letesznek az ágyikóba, ezután várj kábé 6-8 percet, ennyi kell ugyanis a szülőknek, hogy bevackolják magukat kényelmesen az ágyba. Amikor megkönnyebbült sóhajukat meghallod, indulhat az akció. Markolj nagyot a hajadba és csatakiáltással jelezd, hogy start. Extra tipp: ne engedj a szorításból, amikor felfedezték, hogy miért sírsz. Egyenként fogják kiegyenesíteni az ujjaidat, de amíg az egyikkel bajlódnak, a többit ügyesen visszagörbítheted. Hamarosan Anya és Apa mind4 keze veled fog babrálni és hevesen udvarolnak majd neked. A feladat elvégzésére legalkalmasabbak a hajnali órák. Hátrány: markolható hosszúságú hajat igényel a feladat.

4. gyakorlat, csak haladóknak (kamikaze hajlamot igényel): aludj el békésen a kanapén, majd amikor 5 másodpercre magadra hagynak, ügyesen és síri csendben mássz le a kanapéról és gyorsan gurulj be alá. Még szundíthatsz is egy keveset, ha nagyon kifárasztott az edzés. Ennek a gyakorlatnak két változata van: a) csendben maradsz és várod, hogy megtaláljanak, vagy b) hangjelekkel segíthetsz megtalálni a helyes irányt. Mindkét esetben onnan tudhatod, hogy elkezdődött az edzés, hogy elhangzik az "Úristenhovatűntagyerek" bevezető. Előny: egész napig tartó babusgatást érhetsz el így sok extrával. Hátrány: csak hason fekvő pozícióból kivitelezhető a gyakorlat. 6 hetes kortól ajánlott, én akkor kezdtem, de nem volt alkalmam többszöri ismétlésre.

A kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében konzultálj gyerekorvosoddal, gyógyszerészeddel. Sok sikert!

ÁRON

Ez már tuti!
E célból szorgalmasan fejlesztem a szókincsemet. Ma reggel például hosszas eszmecserét folytattam a bal lábfejemmel (grööö, huhhh, eöhh), majd a fejem fölött tekergő nyekergővel (olyan valami, amit felhúznak és forog körbe, színes valamik lógnak rajta és muzsikálni is tud. Balázska barátom dobott meg vele) határozottan közöltem, hogy nem járultam hozzá, hogy tevékenységét megszakítsa (őőő!, eühh!). Apával az általános gazdasági helyzet romlását elemeztük (grrr, krrr, höhh). Apa ugyanis nehezményezi, hogy miután megtörölget, bekrémezi a popsimat és épp adná rám a tiszta pelenkát, na akkor én még kakilok egy adagot, persze a tiszta pelusra, meg a pelenkázó asztalra, meg Apa nadrágjára, a markába, stb. Anyának általában udvarolni szoktam (glöö. lelelele), hogy ne legyen muszáj megennem az összes kaját, de ő hajthatatlan. Pedig én szombat óta fogyókúrázom, alig eszek 30-40 mili tejet, a koromnak megfelelő 120-150 helyett. Hiába, itt a bikiniszezon. Persze, Anya és Apa ígérnek fűt-fát, csak egyek már. Ha még egy-két napig tartani tudom magam, szerintem írásba is adják majd az ígéreteiket.
Most már megyek is, fejlesztenem kell a kommunikációs készségemet. Egy papírzsepivel gyakorlok.

ÁRON

Nagy akció volt nálunk a hétvégén. Az úgy kezdődött, hogy szombat délután egyet szundiztam, mert Apát vártuk haza és feltétlenül szép és kipihent akartam lenni a kedvéért. Intenzív jövés-menésre ébredtem, de még nem nyílt ki teljesen a szemem amikor Anya gyorsan megetetett, majd továbbpasszolt egy ismeretlen bácsinak böfiztetés céljából. Később tudtam meg, hogy Pistának hívják az illetőt és ő a nagybátyám. És profi szinten űzi a böfiztetést. Ne legyen rám panasz, böfögtem is jó hangosakat a fülébe. Még volt egy pillanat amikor azon kaptam magam, hogy Nagytata próbál egyensúlyozni velem és Balázskával, aki a másik karján csücsült. A kísérlet nem járt sikerrel, előbb Balázska zendített rá a keservesre, én pedig gyorsan követtem a példáját, eszembe jutott ugyanis, hogy Anya sokszor említette, hogy mennyi mindent fogok tanulni az unokatesómtól, ha jól odafigyelek. A koncert hamar véget ért, mert unokabátyám pillanatok alatt felfedezte a porszívót, amin több gomb van mint rajtam, tehát jobban lehet nyomogatni, így az én vonzerőm veszített erősségéből. Feltétlenül meg kell említenem Évát, a nagynénémet, aki ha éppen nem Balázskát hajkurászta, engem babusgatott, ami - megmondom őszintén - nem volt éppen rossz érzés.
Nem sokkal ezután Apa is belibegett, és érkezett a Keszthelyi család is Battonyáról két szuper szobafenyő és rengeteg ajándék társaságában. Sajnos az ezután rendezett ebédet végighorkoltam, amiért mindenki csak dícsért (bár én így tudtam, hogy illetlenség aludni a vendégek társaságában, főleg ha sok kilométert utaznak csak azért, hogy az embert lássák), Anya pedig hálaimát rebegett. Azért bánom, hogy nem voltam aktív az ebéden, mert egy szerb étteremben voltunk és köztudott, hogy szerbül pont olyan jól kommunikálok, mint a világ bármely más nyelvén.
Vasárnap folytattuk az ismerkedést Balázskával, jól haladtunk, már hajlandó volt arra is, hogy megérintse az ujjaimat egy pillanatra. A kezdet bíztató, a folytatás augusztusban várható. De nem lövöm le a poént, erről majd később mesélek.

Időközben betöltöttem a hat hetet, szóval már nagyfiú vagyok. Aki szeretne személyesen is látni, esetleg megtapogatni, megteheti. Előzetes bejelentkezés szükséges, telefonon a titkárnőmmel (Anyával) lehet időpontot egyeztetni.
 
Mivel a látásom napról napra tisztul, mindenkit szeretettel látok!

ÁRON


U.I. Ezen a képen Balázska épp Tatát edzi az augusztusi nagy menetre. Akkor majd én is beszállok. (upssz, már így is túl sokat árultam el! )

Ott hagytam abba legutóbb, hogy a kórházban mindenféle vizsgálatot végeztek. Hétfőn például 3x vettek tőlem vért, ez felháborított. Elpanaszoltam Anyának, s hát mit gondoltok, ő mit csinált?! Ahelyett, hogy együttérzően elzokogja magát, elragadtatva összecsapta a kezeit és olyanokat mondott, hogy 'drágagyermekemtekisügyesgőgicsélsz... ' vagy valami hasonlót, nem értettem pontosan.
Száz szónak is egy a vége, kedden kiengedtek a kórházból minket, rohantunk is haza. Vissza se néztünk. Otthon Nagymama várt nagy lelkesen, Apa pedig csomagolt, mert megint repült valahová. Nem tetszik ez nekem, túl sok időt tölt a levegőben. Hallottam már olyanokról akik madárnak képzelték magukat.

A csütörtöki nap sztárja Kovács Gellértke!!!! Ő az én cimbim (cimbi=cimbora), és még nagyon fiatal, szerdán született,de máris utólért engem magasságban, ugyanis 56 centi. Igaz kicsit karcsúbb mint én, csak 3800 gramm, de be kell valljam, hogy nekem is 5 hétre volt szükségem ahhoz, hogy 4 és fél kilóra feltornázzam magam. Szóval, hajrá Gellértke. Már alig várom, hogy megosszam veled gazdag élettapasztalatomat.

Nagymamával jól összehaverkodtunk. Róla azt kell tudni, hogy képes 3 órán keresztül levegővétel nélkül ringatni engem az ölében és dúdolni. Azonkívül komoly fejlődést ért el  a gyors pelenkacsere, villám átöltöztetés és alapos koszlevakarás sportágakban. Utóbbi különösen hasznos a meleg nyári hónapokban, mert a nyakamba csordogáló tejtől néha kicsit sajtszagú vagyok.

Szombatra várjuk haza Apát, de jön Tata is Udvarhelyről, meg Balázska is, aki hozza magával a szüleit. Már várom, mert szerintem a vendégsereg azzal jár majd, hogy megdícsérnek, hogy milyen szép, nagy, erős, ügyes, stb vagyok, majd kézről kézre adnak, hogy tapintás után is meggyőződjenek róla, hogy tényleg puha vagyok és bársonyos.

Az eseményeket majd részletezem, addig is mindenkinek jó ejtőzést kívánok egyedül vagy vendégei társaságában!

ÁRON

Minden jó gyereket meglepnek a szülei időnként. Születésem első hónapfordulójára nekem élménytúrát szerveztek.
A kórházba ...
Megosztom veletek a tapasztalaimat. Na persze nem akarom, hogy bárki is kedvet kapjon és kipróbálja. Állítólag Horvátország sokkal kellemesebb ebben az évszakban.

Tehát,

Péntek

Reggel Anya és Adél bevittek a gyerekkórházba ahol intenzíven gyakorolhatták a hízelgési, könyörgési és vitatkozási képességeiket. A doktornő nem volt szívbajos, nagy frankón megmondta, hogy a kórházban nem fogad, viszont van magánrendelője. Kedves invitációját elfogadtuk és délután ott meglátogattuk. Ő aztán mélyen a szemembe nézett, a szó szoros értelmében. És amit látott az oly erősen meghatotta, hogy rögtön kaptam tőle egy utalványt a kórházba. Miután anya otthagyta a fizetésének a felét, nagy sebbel-lobbal bevonultunk a gyerekkórházba.
Anya sajnos nem fért bele az újszülött-osztányon levő ágyba, úgyhogy őt leköltöztették a pincébe. Ott állítólag nagyobbak az ágyak. Ott három óránként randizhatunk, akkor is egy-egy kajálás idejére. Itt egyébként a fast-food rendszer működik. Ez azt jelenti, hogy gyorsan kell enni, aztán 5 percen belül kell böfizni és amikor a fejünk még csak 5 cm-vel a párna fölött, már mélyen kell aludni. Ezt a szabályt elfelejtették közölni velem, ezért én vártam a szokásos esti összebújást, altatódalt és a századik jó-éjt-puszit is. Nem jött, úgyhogy kiabálni kezdtem Anyának, hogy elfelejtett valamit. Jó hangosan kellett kiabálnom, hogy a második emeletről a pincéig elérjen a hangom. Meg is lett a következménye másnap ...

Szombat

 Tegnapi hangoskodásommal nem azt értem el amit szerettem volna. Anya nem jöhetett, hogy megnyugtasson, de találtak valami más módszert az elhalgattatásomra. Megtömtek nyugtatókkal. Anya ezen rettentően fel volt háborodva. Én is fel lennék, ha nem volnék ilyen álmos és bágyadt egész nap. Folyton ragad le a szemem, nem csak a beteg, hanem az egészséges is.
 Még van egy másik bánatom is: mindenki dícsér, hogy milyen szép kislány vagyok. Nem értem ezeket a népeket, hát nem látják, hogy nincs bennem egy szikra nőiesség sem?? Ha hagynának, hogy kiereszthessem gyönyörű bariton hangomat, senkit nem érne meglepetés amikor lekerül rólam a pelenka. Most alszom egy sort. Muszáj.

Vasárnap

  Anyának elég cérnák az idegei, úgyhogy azzal próbálom tartani benne a lelket, hogy nagyokat eszem és nagyokat kakálok. Őt ez mindig boldoggá teszi. Ha neki ez kell ...
  Nem meséltem a szobatársaimról. Eleinte kilencen voltunk, de mára öten maradtunk. Az ő anyukáik mindig jókat kacarásznak etetés közben, az enyém inkább velem beszélget és énekelget nekem. Meg is kérdezték tőle, hogy mire jó ez a sok duma és meg a nótázás és egyébként is, mi az a "cica-mica" amit állandóan ismételget. Anya szerint jól érzem magam attól, ha így szólít. Erre a többi anyuka is elkezdte mondogatni a csemetéjének, hogy "cücá-mücá". Röhejes volt, de persze én nem nevettem. Udvariasságból.
  Nem mondom, hogy nem érdekes itt, sok új arc, változatos a program (vérvétel, vizelet-, székletvizsgálat, mindenféle ultrahang, stb. vannak az alapcsomagban), de jó volna már otthon lenni.
Például azért is, mert Mama pont azért jött el Udvarhelyről, hogy engem kényeztessen, és tessék, pont most vagyok elutazva.
Ha kiengednek, sokat fogok vele foglalkozni.

Addig is, mindenki vigyázzon a szeme (sz)épségére!

  ÁRON

Hú, de meglepődtem ma! Kezdjük azzal, hogy kereken egy hónapos lettem. Na, nem ezen lepődtem úgy meg, valahogy tudtam, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Hanem azon, hogy ajándékot hozott nekem a posta. De jobb lesz, ha mindent sorban elmesélek. Úgy kezdődött a dolog, hogy a postás néni a szomszéd postaládájába  dobta be az értesítést, hogy  csomag érkezett. Mert egész Temesváron egyetlenegy Szász Áron lakik rajtam kívül, és az is pont a szemben levő lakásban. Így történt, hogy nagy sebbel-lobbal elrobogtak a postára és 35 percet álltak sorba a 34 fokos hőségben (Anya ezért külön hálás a postás néninek), mert égtek a kíváncsiságtól, hogy ki küldhet csomagot nekik. Ott aztán kiderült a csalafintaság, de azért ők csak hazahozták és ideadták a pakkomat.
Szóval ilyesmi is megtörténhet, ha a szomszég bácsit pont úgy hívják mint az embert. Más hasonlóság nincs közöttünk egyébként. Ő például már nagy, földig ér a lába és azon jár, míg én mások lábait kell igénybe vegyem a helyváltoztatáshoz. És én szebb is vagyok, mint ő. Szerencsére.
És, hogy mi volt a csomagban? Egy szép képeslap, amit Anya azon melegében felolvasott nekem és betette egy dobozkába, hogy majd később én magam is elolvashassam. És egy klassz valami, aminek a nevét nem tudom, muzsikáló szundihozónak nevezném, olyan, hogy zenél és a sötétben fényeket vetít a falra. Már alig várom, hogy Apa felinstalálja a kiságyamra, mert Anya sajnos nem egy kiemelkedő tehetség műszaki téren. Ezt például nem tudta bekapcsolni, mert egynél több gomb van rajta (kettő). Ő még mai napig reménykedik, hátha végre valaki feltalálja a cipzáras mosógépet, és nem kell majd a gombokkal bajlódni.
Köszönöm szépen Marcsikának és Csonginak a szép ajándékot azt, hogy gondoltak rám és örömet akartak szerezni. Sikerült.

Mindenkinek hasonlóan kellemes meglepetéseket kívánok.

ÁRON

Nemrég volt Apák Napja. Ebből az alkalomból megsétáltattam Apát a Botanikus Parkban (Anyát is vittük, kellett, elvárja). Már akkor éreztem, hogy nem kellene elengednem a kezét, hanem csak szorongatni tovább. De nem hallgattam az ösztöneimre, és tessék: Apa eltűnt. Tegnap délután arra ébredtem, hogy Anya egyedül matat a lakásban és hiába vártam a szúrós puszit. De akkor még nem gondoltam semmi rosszra. Hanem aztán, amikor később sem jött, hogy megfürdessen és bekenjen mindenféle kenceficével, na akkor már begurultam. Nem kellett nekem Anya se, pedig Ő mindent megtett. Még egy lavór meleg vízbe is belelógatott esti fürdés gyanánt, de az labdába se rúghatott a kiskádas - apás pancsi mellett. A kencefice meg elmaradt, így ma nem vagyok olyan ápolt, csak tiszta.
Mindenesetre Anyával egész éjjel virrasztottunk és vártunk, én állandóan csak ordítottam, hátha a hangomra hazatalál. Nem jött be. A trükk se, Apa se.
Anya szerint már nincs olyan sok péntekig és akkor újra lesz szúróspuszi, repülőzés, burrogás, meg minden. Azért én nyitva tartom a fél szemem, hátha hamarabb eljön az a péntek. Azért csak a fél szememet említem, mert a másik szemem beteg, folyton csipás és nem jönnek a könnyek. És be is van dagadva. Anya pucolgatja és cseppekkel stresszel, ezért most nem vagyunk túl jóban.

Mennem kell, kinézek az ablakon, hogy lássam már péntek van-e.

ÁRON

Szóval, ott hagytuk abba legutóbb, hogy Nagytatát vártam látogatóba. A mellékelt kép tanúsága szerint meg is érkezett és elég tűrhetőnek találta a külalakomat. Bár a méreteimen szerinte még van mit dolgozni, a szüleim megnyugtatták, hogy egy háromhetes csecsemő számára pont megfelelőek a méreteim (hogy mindenkinek naprakész információi legyenek: kissé behajlított lábbal 55 cm-t mért Apa és meghaladtam a 4 kilót). Kissé kényelmetlennek találta ugyan, hogy a kezeim, lábaim és a fejem ide-oda buknak, mintha önálló életet élnének, ezért mindig össze kell terelgetni a kiálló testrészeimet, de azért hősiesen böfiztetett egy órán keresztül. Én pedig jót horkoltam a pocakján.
Nagytatával jó barátok leszünk, ezt onnan is tudom, hogy megkérdezte a szüleimet, hogy mikor kapok már valami rendes kaját is a sok tej helyett. Őszintén elszörnyedt amikor azt válaszolták Anyáék, hogy majd féléves koromtól próbálgatjuk az új ízeket. És akkor sem csirkecombot kapok majd, hanem narancslét, reszelt almát. Ez az önzés rettentő rosszul esett nekem, mert a nagyok épp vacsorához készültek és finom kolbászillat terjengett a levegőben.

Most már mennem is kell, vár a vacsi. Tej lesz...
Mindenkinek kívánok jó vacsorát az étvágyhoz!

ÁRON