Balázs pajtás épp tegnap bíztatott egyik kommentjében, hogy ne engedjem, hogy a hajamhoz nyúljanak. Pajtikám, ha hamarabb szólsz, talán kitartottam volna! De hát ők ketten voltak, én meg csak egymagam... Különben is hozzájuk képest én csak egy negyednek számítok.
De, hadd meséljem el miről is van szó. Tegnap este Anya és Apa különösen mézes-mázasak voltak velem, hasra csaptak és hagyták, hogy pelenka nélkül tegyek vegyek, mert tudják, hogy azt nagyon imádom. És, miközben nekem minden figyelmemet lekötötte egy kerek szivacslabda, ami sehogy sem akart a számba beférni, szóval ezalatt valamelyikük (nem tudom pontosan melyik szülőm lehetett) orvul a hátam mögé settenkedett és a következő pillamatban brrrrrrrrrrr, már berregett is a hajnyíró!  Az elején nagyon megdöbbentem: ugyan mitől vibrál így a fejem? És akkor megláttam hulló tincseimet... Az egész akció rövid ideig tartott és én meg sem mukkantam, csak a végén néztem nagy szemrehányóan az áruló borbélycsapatra. A kádban Anya tartott még egy kis fazonigazitást ollóval, hogy legyek még csinosabb, mondta ő.
Mondhat bármit, nem enyhülök meg egyelőre.
Oda a szexepilem. Egyelőre.

ÁRON

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem vagyok egy véleményen a szüleimmel. Sajnos nekik semmi fantáziájuk és azt sem engedik, hogy az én képzeletem szárnyaljon. Például, úgy gondolom, hogy egyes dolgoknak nagyon finom ízük lehet, de nem kóstolhatom meg, mert állandó kémmegfigyelés alatt állok. Ma reggel alig tudtam az ujjammal egy kis popsikrém mintát venni, miközben Anya tisztába tett, de sikerült és én azonnal megkóstoltam! És még rengeteg más alkalommal is kijátszom a szüleim éberségét:

1. Tegnap az esti fürdésnél már másodjára fordult elő, hogy a műanyag poharat, amivel a vízben játszani szoktam, megtöltöttem és utána jó nagyokat kortyoltam belőle.

2. Anya haját rendszeresen wc lehúzónak használom, de olyan is volt már, hogy abba kapaszkodva próbáltam magam ülő helyzetbe felhúzni.

3. Ebéd közben rendszeresen beletenyerelek a főzelékbe, majd nyomdázni kezdek, így aztán a tenyérlenyomatom látható a ruhámon, Anya ruháján, az Apáén (ha olyan szerencsém van, hogy pont otthon van ő is), a takarón, amin fekszem, az összes játékon, ami elérhető közelségben van, stb. Ellenben a nyakamba kötött előkék mindig feltűnően tiszták maradnak kaja után, ennek oka az, hogy oda már nem jut a répából.

Szerintem mindez nagyon szórakoztató, de persze Apáék más véleményen vannak. Sokat nem tehetnek a dolog ellen, csak annyit, hogy várnak, hátha majd csak kinövöm az új hobbikat. Persze, nekem eszem ágában sincs. Hanem észrevettem, hogy amikor azt hiszik, hogy nem látom őket, ők is jókat röhögnek az egészen. Például, amikor múlt héten Anya haját (századszorra is) megtapintottam, akkor fél percet kellett várnia, hogy Apa magához térjen a nevetéstől és végre kiszabadítsa a karmaim közül.
Ennyit a felnőttekről és az ő híres komolyságukról.

ÁRON

Az a jó a hétvégében, hogy olyankor senki nem siet sehová. Apa nem siet reggel dolgozni, Anya nem siet a reggelimmel, hogy aztán siessen az ebédfőzéssel, amit aztán majd délben Apával sietősen bekaphassanak, mert aztán siet mindenki tovább a maga dolgára. Szombaton és vasárnap ez másképp van. Reggel, ha felébredtem, mindhárman összebújunk a nagyágyon. Ilyenkor hosszasan elbeszélgetünk, játszunk, engem csiklandoznak újabban, mert azt nagyon élvezik. Tegnap még délután is összebújtunk egyet, persze már nem pizsiben. A hangulat jó volt.





Anyával csináltunk pár fekvőtámaszt.
















Apának megmasszíroztam a hátát.















A végén pihentünk is egy cseppet.










Mindenkinek jó összebújást kívánok!

ÁRON

Az egész gyanús dolog már pénteken elkezdődött. Először is, Anya reggel elviharzott a fodrászhoz, aki megskalpolta és a maradék haját tükörsimára vasalta. Miután hazaért, tartott vagy öt percig az új frizura, aztán én jól feltupíroztam neki.

Aztán megérkezett az udvarhelyi csapat, Balázs pajtással az élen. Bali barátom forró érzelmei mit sem változtak irányomban, ugyanolyan hévvel vetette rám magát, mint augusztusban, hogy baráti csókjaival elárasszon. A felnőttek igyekeztek csillapítani buzgóságát, nehogy szeretetének látható nyomai maradjanak rajtam.

Másnap egyre többen és többen jöttek és mindenki engem akart látni. Nagyiék is eljöttek Szatmárról. Kora délután Anya közölte velem, hogy lassan indulnunk kellene a templomba és hófehérbe öltöztetett. Hirtelen megijedtem: hoppá, csak nem férjhez adni készülnek engem ebben a fehér szerelésben???!
A templomhoz érve látom, hogy nagy tömeg verődött össze. Anya a tömeg elé állt és megkérdezte a keresztmami jelöltektől, hogy ki szeretne engem tartani a szertartás alatt. Mivel jelentkező nem akadt (gyanítom, hogy ebben a súlyom is közrejátszik), felajánlotta, hogy feldob engem és aki elkap, az lesz a kiválasztott. Apa az ötletet startból elvetette, úgyhogy bevonultunk a templomba.
A Pap bácsi szépen elmondta, hogy kinek mi a feladata (nagyjából annyi mindenkinek, hogy vigyázzanak arra, hogy tisztességes fickó legyek akkor is, ha majd nagy leszek) és megáldott engem, meg Anyát is. Utána a keresztszüleim (szám szerint tizenketten) kicsi keresztet rajzoltak a homlokomra. Azután (vagy előtte?) egy kancsó vizzel leöntötte a Pap bácsi a fejemet. És aztán már kellett is mosolyogni, mert fényképeztek.

Azután kezdődött a szombat esti láz. Én is megmozgattam egy kicsit Tatát és aztán szundiztam egy jót a nagy hangszóró alatt, miközben a többiek össze-vissza ugráltak és rázták a fejüket meg a végtagjaikat. Állítólag ezt hívják táncnak.
A többiről aztán lemaradtam, mert én a tyúkokkal fekszem, ha keresztelőm van, ha nincs. Ehhez ragaszkodom.

Másnap aztán eljöttek a keresztszüleim elbúcsúzni és mindenki indult a maga (hosszú) útjára. Lassan lecsendesült a lakás és visszaállt minden a megszokot mederbe. Vagyis mégsem, mert újabb vendég érkezett Bac Ilus néni, akinek hála már hatodik napja folyik az orrom.
De erről már meséltem.
Nem is untatlak tovább benneteket.
Mindenki vigyázzon magára és óvakodjatok az orrszívótól!

ÁRON

Negyedik napja küzdök a bacilusokkal és nem szeretném elkiabálni, de nagy esélyem van a végső győzelemre. Szóval lehet rám fogadni. Azt még nem is meséltem, hogy Apa is le van robbanva, szóval amikor Anya épp nem engem istápol, akkor Apát dunsztolja, teáztatja. Mert Apa ritkán beteg, de olyankor halálosan komoly az ügy. Most is egy reklámszatyor gyógyszerrel jött haza a patikából. Mondta is Anyának, hogy kíváncsi melyikünk gyógyul meg hamarabb, ő a jól bevált hagyományos pirulákkal vagy én a homeós bigyókkal. Na, ő még sehol sem tart, de én már fél lábbal kimásztam abból a takonnyal teli gödörből, amit megfázásnak hívnak.
Az a jó abban, ha beteg az ember, hogy olyan dolgokat is szabad neki csinálni, amiket egyébként nem. Engem például felraktak tegnap az asztalra, amit imádok, de sajnos csak ritkán élvezhetek, mert pillanatok alatt lelóg róla valamelyik testrészem, onnan pedig csak egy csigaugrás és a padlón vagyok. És, hogy mit szeretek olyan nagyon az asztalban? Hát van ott egy kosár, tele finomabbnál finomabb gyógyszerekkel (ha engednék, mindet egyszerre elszopogatnám), meg popsikrémekkel. Na és azért, mert itt jókat tudok tornázni. Így, ni!

ÁRON

Dagyod sok érdekes dolog törtebt veleb ezed a hétvégéd, de bost deb tudob elbeséldi, bert dagyod begfáztab es teljesed bedugult az orrob. Bost  épp szobafogságbad vagyok és felórádkédt porszívozzák a dózimat, bert teli orral seb eddi, seb aluddi deb tudok. Kapob a hobeopata pirulákat, sok folyadékot és próbálgatjak Agyáék a kaját is, de deb csúszik. Ha beggyógyultab, biddedt elbesélek a búlt hétvégéról, de bost begyek, dehogy rátok ragasszab a begfázást.

ÁRON

Pár napja elpanaszoltam, hogy nem mehettünk át Magyarországra, mert nekem nem volt útlevelem. Apa sebbel-lobbal elviharzott intézkedni az útlevélosztályra, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. Képet is készített rólam, szép mosolygósat.
Ma elmentünk testületileg útlevél bácsiékhoz, hogy leadjuk a szükséges papírokat és Anya is aláírhassa ahol kell. Szóval, bemegyünk, a terem kong az ürességtől, egy bácsi játszik a számítógépen. Khm-khm, köhintünk párat, majd Apa előadja, hogy mi járatban vagyunk. Hogyne, hogyne, itt kell leadni a papírokat, de nem ám csak úgy egyszerűen. Először is sorszámot kell kérni. De hát nincs is sor! mondja Apa, mi vagyunk itt az egyetlen igénylők.
Hja, a szabály az szabály, kérem, ugye megértik...
Hát, megértjük... És, hol is kapunk ilyen sorszámot? Hát a kollégánál, a karom irányában. Ez nem volt túl hatékony útbaigazítás, de valahogy megtaláltuk az említett kollégát. Megkapjuk a sorszámot (nem könnyen, ugyanis épp cigarettaszünetet tartott és 10 perc várakozás után Anya utánament és szépen megkérte, hogy legyen olyan kedves szánjon már ránk 3 másodpercet). Visszamegyünk útlevélbácsihoz, ő vakargatja a fejét: nem jó a képem, túl borzos a hajam, és különben sem lehet ilyen mosolygós képet tenni egy hivatalos okmányba. Majd ő csinál egy normális képet rólam. Csak őltessen le Apa a székre. Közöljük vele, hogy csak 4 hónapos vagyok, nem ülök még megtámasztva sem. Az nem gond, mondja a bácsi csak rakjanak már a székre, de vigyázzunk, hogy egyenes háttal üljek a háttámla nélküli széken. De, hát, nem ül még a gyerek... És ez megismétlődött még vagy kétszer.
Aztán valahogy csak túlestünk a fényképezkedésen és megszabadultunk az útleveles bácsitól. Hazafelé az autóban, Anyáék azon tanakodtak, hogy milyen diplomája lehetett a bácsinak.

ÁRON

Onnan vesszük észre, hogy megint nőttem egy adagot, hogy el kell búcsúznunk időnként néhány ruhadarabtól. A két képen ugyanazt a fejfedőt viselem, láthatjátok ti is, hogy a fejem szépen növöget. Anya reméli, hogy az eszem is hasonlóképpen nő.

Ez a kép 7 napos koromban készült	Ez pedig kereken 4 hónappal később

Egyéb változások, amik életem négy hónapja alatt történtek velem:

• 3 kiló 30 dekával születtem, most 4 hónapos és egy hetesen 6 kiló 80-at nyomok
• születésemkor 51 centi magas voltam, ma 65 centit mért Apa
• fekete volt a szemem amikor először Anyára néztem, most kék szemmel tekintek rá
• a hajam szintén fekete volt, amikor először megsimogatták, mostanra pedig sötétszőkére világosodott. Ha így haladunk, 70 éves koromra talán hófehér lesz.

... és még sorolhatnám... De nem teszem. Megyek aludni, nagyon elfáradtam ma. A részleteket majd holnap megírom.
Aludjatok jól!

ÁRON

"Edd meg mindet vagy nyakonváglak!" így hangzott az a kecsegtető ajánlat, aminek fültanúi voltunk Anyával tegnap.  Az  ebéd szenvedő alanya kerek egy héttel fiatalabb nálam és volt mersze nem szeretni a valamilyenfőzeléket. Határozott anyukája nem hagyta eltéríteni magát kitűzött céljától és győztesen került ki apró csemetéjével vívott csatából. Ezután a csemete mély álomba merült, talán így próbálta elkerülni az újabb adag főzeléket, Anyukája pedig mézédes mosollyal áttelepedett a mi padunkra. Nagyon érdekelte, hogy mit kapok már enni tejen kívül. Merthogy elég jól fejlődöm, szerinte. Krumpli, répa. És sok szeretet. Ez volt a válasz.

Igazából sárgarépalével startoltunk, de bármilyen óvatosan emelte Anya az adagokat, mégis cseppfolyósat kakáltam. Az almával ugyanez volt a helyzet, pedig úgy bepusziltam a kimért adagot, hogy csak na. Úgyhogy főzelékezünk a nyers gyümölcs helyett. Tej, krumpli, répa. És sok szeretet. Ezen élek most.

ÁRON 

Biztos Ti is tudjátok, hogy Anya májusban munkahelyet váltott. Nem mintha a régivel valami baj lett volna, de hát kell néha egy kis változatosság. Meg aztán, ezt a lehetőséget nem hagyhatta ki. Magunk közt szólva, szerintem ez élete lehetősége. Új főnöke (vagyis Én) nem a legfinomkább fajtából való. Én, kérem, nem tűrök semmiféle lazaságot munkaidő alatt! Nincs olvasás, barátnőzés, internet. Száz százalékos teljesítményt várok el.
A munkaidő határai rugalmasak, általában reggel 8-tól este 8-ig tart, hétvégén is, néha kicsit több, kevesebb nem szokott lenni.
Ami a kompetenciát illeti, alkalmassági vizsga van a következőkből:

• higiéniai alapismeretek
• gyermekgyógyászati ismeretek
  
• táplálkozástudomány
• esztétika és stilisztika
• játékpedagógia

Az új állás előnye, hogy dinamikus fejlődésre ad lehetőséget, ugyanis gyakran bővül a munkakör újabb és újabb feladatokkal.
Jelen pillanatban két nagy horderejű projekt lebonyolítása hárul Anyára. Az egyik a táplálkozástudományi ismereteit veszi alapul és lényege a sárgarépa különböző felhasználási módjainak kutatása a gyermektáplálás terén. Mondanom sem kell, a tesztalany én vagyok. A másik, szintén ilyen rendkívüli fontossággal bíró projekt a "Milyen takarót vegyünk Áronnak a keresztelőre" címet viseli, és ennél többet sajnos nem árulhatok el a dologról, mert szigorúan titkos.
Amint látjátok, Anya jól össze kell szedje magát, hogy állja a sarat. Persze, rengeteg pozitív aspektusa van még az új munkának a már felsoroltak mellett. Először is, a főnök fiatal és jóképű. Aztán, nem igényel nagyon jó idegennyelv tudást, sem különösebb számítógéphasználati ismereteket. És, nem utolsó sorban, jól fizikai formában tartja az embert, ami hosszú távon kedvez az egészségnek.

Mindent összevetve, jól járt Anya ezzel az álláscserével. Szerintem.
Remélem, ő is így gondolja.

ÁRON