„Ha én írhatnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét,oly széppé írnám, mint egy tündéri álom, a legboldogabb Te lennél ezen a világon! Boldog születésnapot kívánunk!”

Kicsi fiunk,
te vagy az erősségünk és a leggyengébb pontunk. Te teszel oly sebezhetővé, ugyanakkor legyőzhetetlenné is bennünket, szüleidet. Neked köszönhetjük életünk legboldogabb perceit.
Pontosan egy évvel ezelőtt láttunk meg először, beszívtuk az illatodat, azt az eltéveszthetetlen áronillatot, amitől úgy megdobbant a szívünk!
Hosszú ideig vártunk rád és amikor megláttunk, tudtuk, hogy igen, pont rád vártunk. Első születésnapodra azt kívánjuk, hogy soha ne bánd meg, hogy minket választottál szüleidnek.

Apa és Anya

A következő film megtekintése nincs életkorhoz kötve. A főszereplő alakítása több mint kiváló, ugyanis mindkét részben egymaga képes rá, hogy képernyő elé bilincselje előtt tartsa a kedves nézőt, aki nem is hiányolja a többi szereplő játékát. Azért is bátran ajánlhatom mindenkinek megtekintésre az alábbi produkciót, mert az izgalmat kedvelők (a főhős eltűnik, vajon kimászik-e a gödörből?) ugyanúgy élvezni fogják,mint a kalandfilmek kedvelői (harc az óriásfűszálak ellen, amik folyton bedugják magukat a főhős orrlyukába, de ő nem hagyja magát), nem is beszélve a romantikus filmek kedvelőiről, akik elérzékenyülve konstatálhatják a film végén, hogy hősünk eredményesen harcolt a természet erőivel, a végén győzedelmeskedik, és eléri célját (azaz az édesanyját) és megpuszilja... annak térdét, khm...



Mindenkinek jó szórakozást kíván a csapnivaló operatőr,

ÁronAnyu

 Áronomnak születése óta vannak vesszőparipái. Eleinte például utálta a babakocsit. Ordított amint befektettük és képes volt kékre űvölteni magát, csak vegyük már ki. Aztán kiderült, hogy nem a szekérrel van a baj, hanem a hátonfekvéssel. Akkor aztán 3 hónapos kora körül hasra csaptam méltatlankodó magzatomat, aki azon nyomban elhallgatott és hangeffektusokkal kombinált vigyorral szemlélte az immár láthatóvá vált világot a kabriósra tépőzárazott járgányból.

Aztán jött a "most nincs időm erre" mánia, minek következtében sem pelenkázni, sem öltöztetni nem lehet rendesen. Eleinte csak hasra csapta magát pelenkázás közben, de szigorúan a krémezést követően, hogy aztán alaposan szétkenhesse a pelenkázóasztalon. Aztán már mászással is próbálkozott menekülni, újabban pedig lepattan a kanapéról és fut a kis pucér popsijával. Öltözködés közben pedig minimum kétszer lóg meg.

A legújabb az "önállósági" mánia, ami abban nyilvánul meg, hogy legtöbb esetben semmi nemű segítséget nem hajlandó elfogadni. A parkban kizárólag a rögös, földes terepen jár, a sima út mintha nem is létezne. Persze, a nagy fűben nem látszanak a gödrök, csetlik, botlik, leesik aztán feláll és megy tovább. Folyton elkószál. Tegnap a boltban csak egy pillanatra nem figyeltem rá, rögtön eltűnt. A kasszafülkéből halászták elő, ahonnan kilépett a kasszáslány valami kódot megnézni. Gyermekem elbűvölten nyomogatta a gombokat. Én persze teljesen máshol kerestem megijedve, aztán megkönnyebbülten és kissé szégyenkezve vallottam be, hogy a kis delinvens hozzám tartozik.

Időnként elhatározom, hogy most aztán szorosabbra fogom a gyeplőt, nem hagyom elkanászosodni. Aztán rámvigyorog, dumál egy sort a maga érthetetlen nyelvén, én pedig boldogan rohangálok utána. Szigorúság majd máskor.

ÁronAnyu

Előszöris, köszönöm mindenkinek aki hiányolt és ennk hangot is adott. Már én is vártam, hogy  napirendre kerüljek mindenkivel és elmeséljem nektek országjárásom történetét. Mogyoróhéjban.
Ott tartottunk ugye, hogy hármasban nekivágtunk az éjszakának, mert lényegesebben könnyebben telik az idő úgy ha az ember alszik közben, mint ha folyton óbégatni kellene, hogy ni már megint ide vagyok kötve ehhez a székhez, pedig én most úgy mennék... Alvárprogramom csak nekem volt, Apa nem tudta összeegyeztetni a vezetéssel, így ő éber maradt, Anya pedig éjjel 2 magasságában valamiféle köztes állapotba került. Udvarhelyen pont ott laktunk ahol Mama és Tata laknak, ami azért volt szerencsés mert ily módon mindenkit tökéletesen kontroll alatt tudtam tartani. Balázs unokatesóval is összejöttünk egy gyors eszme- és baciluscserére. Az idő nem kedvezett a csavargásoknak, az áprilishoz méltó szeszélyes szeles idő májusba lépve átváltott novemberi esőbe. A helyzet nem volt túl rózsás, hiába az újonnan beszerzett kötött kabátka Korondról, mégis megtalált Kötépfül Gyuszi és Láz Méri és hozták magukkal rokonaikat is Torok Gyuszit és Tüdő Gyuszit is. Így aztán nemcsak szobafogság várt rám, hanem napi háromszori szuri-buli is. Próbáltam könyörgőre fogni, sőt a szégyen a futás, de hasznos stratégiát is bevetettem, de a végén mindig be kellett adnom a derekamat. Azaz a popómat...
És akkor a képek:




Balázzsal több közös szenvedélyünk van: az autók, a diéta és az extrém sportok. Itt épp egy karate mozdulatot mutat nekem, ülve.
















A megfázástól nem védett meg a korondi kabátka, de legalább kellemes esztétikai élményt nyújt.

















Kis gereblyémmel megmunkáltam Mama tulipánjait. Szerencsére túlélték.





















Tata döntött: nem kell macska! Tetőre mászni jó vagyok én is. Egér meg úgysincs.












Mozdonyt vezettem, de ez maradjon köztünk. Még nincs engedélyem.













Anya és Apa elvitt a fodrászhoz is. Gombafrizurám lett. Dauert nem kértem.









Mindenkit jó hangosan puszilok!

ÁRON

Hölgyeim és Uraim, közhírré tétetik, hogy a mai napon a szavazást lezártuk! Bemutatom frissen elnevezett Rezső barátomat! (Persze Rezső sehol, kép majd csak később lesz) Körutazással egybekötött bulisorozattal ünnepeljük meg a névadást, ami előreláthatóan két hétig tart majd. Anya reményei szerint csakis nappali bulik várnak ránk, majd meglátjuk. Ha lejárt a dinom-dánom, újra jelentkezem.
Addig is mindenkinek egy szeretetteljes HÖÖÖ! üdvözlés, sok sok kacsócupp és pacsi!

ÁRON

Meg kell mondanom, hogy ami a parkokat illeti, nem lehet okom panaszra. Abból van nekünk elég sok. Itt van például a Botanikus Park. Elmúlt hétvégi levegőzésünk színtere. Van benne fű, fa, bokor, rengeteg játék a hozzájuk tartozó babákkal, amennyi kell. Ha például az embernek ábrándozhatnékja van, akkor ott vannak az árnyas sétányok, a magas platánfák árnyékában, nincs más tennivaló, csak elfeküdni a szekérben és míg az ember hátsóját tologatják, nézni a lengedező zöld koronákat. Ha az ember már álmodni is szeretne, nem csak álmodozni, akkor vannak arra spécin kikoptatott rögös sétányok vagy pedig a sűrű növényzetbe belevesző rejtett utacskák, ahol a csend és a biciklimentesség garantált. Ha pedig szocializálhatnékom van, akkor csak kiválasztunk egy sűrűn populált területet, ami nagyon egyszerű művelet, ugyanis ebből van a legtöbb. Namármost, hétvégén a fent bemutatott sorrendben használtuk ki a park adottságait és állítom, hogy az utolsó állomás volt a legizgalmasabb.
Persze az izgalomról szokás szerint nekem kell gondoskodnom. Apa folyton a fényképezőgéppel van elfoglalva, Anya meg egyfolytában ácsorog és időnként hangos rikoltással mellémugrik (rosszabb esetben rám), aminek rendszerint az a következménye, hogy újonnan szerzett cigarettacsikkemet vagy az egyéb nyalánkságokat ijedtemben kiejtem a kezemből.
Nagyon kellemes ismeretségeket lehet kötni szülősétáltatás közben... Például ott van a Néni. Szép nyáriasan (alig - Anya megj.) öltözött, hosszúkörmű, lebarnult Néni volt, szőke, a lengedező szélben meg sem moccanó frizurával. És milyen (erős) illata volt!!! És hogy csicseregte: Jaj, de kicsi cuki baba, jaj, de kicsi cukimuki!!! Na, azt a Nénit nem lehetett észrevenni. Egyetlen szépséghibája volt csak: a mellette levő Bácsi. Aki szintén nagyon kedvesnek és bivalyerősnek látszott. Jól eldobtam a labdámat, mire BivalyBácsi készségesen elszaladt utána, ezidő alatt én minden figyelmemet az illatos virágszál néninek szentelhettem. Labda vissza, újra eldob, bácsi el, Áron rlegragyogóbb mosolyával csak nénizik, ez a jelenet megismétlődött még jó párszor, s amikor azt éreztem, hogy most már egész jól belejöttünk, a Bácsi megunta...
A közös fénykép sajnos elmaradt, mert a fotográfus úr ezegyszer nem a géppel volt elfoglalva, hanem azzal, hogy jelezze az illatozó virágszálnak, hogy ez a stramm legény biza őhozzá tartozik.

Folytatása következik...

ÁRON

A sok-sok önfeledt perc mellett amiben részünk van és hát a nagy bánatok mellett (mint a kötelező evés, alvás macera), ezer picurka öröm is ér bennünket nap mint nap. Meg néhány kellemetlenség is. De ezek valahogy mindig kimaradtak a beszámolókból. Pedig ezek teszik színessé a hétköznapokat. Az életünket.

Pénteken kaptam Anyától egy zsinóron húzható kacsát. Olyat, ami kerekeken gurul és úgy zörög a kövön, hogy mindenki meghallja. Ezért érdemes peckes járással húzni, hogy lássák a járókelők, milyen dalia a kacsa tulaja. És képzeljétek, kiskacsája született az én guruló barátomnak! Az úgy volt, hogy zörgött a hasa, de azt gondoltuk, hogy úgy kell neki, talán golyót nyelt. Aztán Anya meglátta, hogy biza ez  a kacsa széttekerhető, hát szétszedtük. És akkor megszületett a kiskacsa! De ez még mind semmi, mert azon nyomban észrevettük, hogy az új kacsa is kiskacsát vár, hát azt is kiműtöttük. Így aztán egy egész kacsafamíliát huzigálok magam után, nem mindennapi hanghatások közepette.

Újabb lépést tettem az önismeret irányába, amikoris felfedeztem pár napja, hogy ha pelenka nélkül ücsörgök és jól behúzom a pocakomat, megpillantom... azt ami alatta van. A dolognak egyetlen bibije volt eddig: rövid ideig voltam képes behúzott hassal ülni. De szombaton ezt is megoldottam, rájöttem ugyanis, hogy ha a kezemmel befelé nyomom a pocimat, a hatás ugyanaz és még lélegezni is tudok. Azóta minden áldott reggel gyakorlom és már ismerősként, vidáman üdvözlöm a... hasam alattit.

A szomszéd bácsi tavaly augusztusban vett egy nagyobbacska robogót. Szűk kis lépcsőházunkban tárolja, oly módon, hogy kettőnél több babakocsi nem is fér el már. Pedig babák négyen vagyunk a házban. Mivel tavaly augusztus óta nem vitte levegőzni a járgányát a szomszéd bácsi, olyan porréteg lepte el szegényt (a robogót, nem a bácsit!), hogy tizenéves szomszédaink nyillal átlőtt szíveket rajzolnak rá. Ez fölösleges hely bitorlás felettébb bosszantó. Apa fontolgatja, hogy kiírjuk a járgányra: Elvihető

Másik kellemetlenséget szintén egy szomszédnak köszönhetjük. A negyediken lakó szomszéd néninek, aki két év alatt sem értette meg azt a rövid mondatot, amit én már értek: Nem szabad! Nem szabad dohányozni egy olyan lépcsőházban, aminek nincs ablaka. Főleg, ha az ember kétszer gyújt rá, mire felér a negyedikre. Nem szabad, mert kisbabák és kismamák élnek közöttünk. Nem szabad, mert tiltja a törvény. Nem szabad, mert emberek vagyunk. A néni nem érti és mivel nem érti, csak füstöl és füstöl, minden kérés, szép szó, fenyegetés dacára. Veszünk neki vaníliás cigit, hogy legalább illatos legyen a lépcsőház.

De, hogy ne a bosszantó dolgokkal zárjam a mai mondókámat, elárulom, hogy olyan, de olyan jót parkoltunk a hétvégén! De erről, majd holnap...

Áron

 Lehet, hogy páran még emlékeztek Anya nagyratörő és minden szerénységet nélkülöző tervére, mely szerint én órarend szerint fogok működni. Nos, azt nem lehet állítani, hogy egyáltalán nincs napirendem. Sőt, van nekem abból több is. Merthogy minden nap más program szerint zajlik. Itt van mindjárt a reggel, amikoris eldől, hogy milyen lábbal keltem fel. Ha jobb lábbal, akkor nincs minden veszve, de ha ballal! Akkor bizony a következő hat órában lehetetlen elaltatni engem, bár a fáradtságtól esek össze. Ilyen körülmények között természetesen táplálkozásról szó sem lehet, így aztán ugrik a reggeli, a tízórai és az ebéd is.
Aztán valamikor koradélután beájulok és Anyának jut az az irigylésre méltó megtiszteltetés, hogy formás hátsómat tologathatja olyan  másfél órán keresztül a harsányzöld, csicsrgő lombsátor árnyékában. Ezután rendszerint focizunk vagy molesztálom a járókelőket.
Namármost, ez nem mindig zajlik így. Miután két héten keresztül, minden áldott nap csak egyszer aludtam, Anya beletörődött, hogy kész, áttértem a napi egyszeri alvásra. Aztán visszatértem a délelőtti alváshoz is.
Szóval, azt akarom mondani ezzel, hogy halljuk, hogy milyen fontos a napirend, mert az jó a babának, a mamának, de hogy mi a jó benne, azt már meg nem mondanám. Pedig mint említettem, minden nap mást próbálok ki.
Hátha holnap a babaklubban megokosodunk.

ÁRON

Boldogságos hírt kaptunk: megszületett Tobie Pajti, akit már nagyon vártak, vártunk.
Az alábbi verssel köszöntjük őt és bátor anyukáját. És reméljük, hogy az utolsó versszakaszt nem pontosan fordítják le a boldog TobieApunak :)