Meg kell mondanom, hogy ami a parkokat illeti, nem lehet okom panaszra. Abból van nekünk elég sok. Itt van például a Botanikus Park. Elmúlt hétvégi levegőzésünk színtere. Van benne fű, fa, bokor, rengeteg játék a hozzájuk tartozó babákkal, amennyi kell. Ha például az embernek ábrándozhatnékja van, akkor ott vannak az árnyas sétányok, a magas platánfák árnyékában, nincs más tennivaló, csak elfeküdni a szekérben és míg az ember hátsóját tologatják, nézni a lengedező zöld koronákat. Ha az ember már álmodni is szeretne, nem csak álmodozni, akkor vannak arra spécin kikoptatott rögös sétányok vagy pedig a sűrű növényzetbe belevesző rejtett utacskák, ahol a csend és a biciklimentesség garantált. Ha pedig szocializálhatnékom van, akkor csak kiválasztunk egy sűrűn populált területet, ami nagyon egyszerű művelet, ugyanis ebből van a legtöbb. Namármost, hétvégén a fent bemutatott sorrendben használtuk ki a park adottságait és állítom, hogy az utolsó állomás volt a legizgalmasabb.
Persze az izgalomról szokás szerint nekem kell gondoskodnom. Apa folyton a fényképezőgéppel van elfoglalva, Anya meg egyfolytában ácsorog és időnként hangos rikoltással mellémugrik (rosszabb esetben rám), aminek rendszerint az a következménye, hogy újonnan szerzett cigarettacsikkemet vagy az egyéb nyalánkságokat ijedtemben kiejtem a kezemből.
Nagyon kellemes ismeretségeket lehet kötni szülősétáltatás közben... Például ott van a Néni. Szép nyáriasan (alig - Anya megj.) öltözött, hosszúkörmű, lebarnult Néni volt, szőke, a lengedező szélben meg sem moccanó frizurával. És milyen (erős) illata volt!!! És hogy csicseregte: Jaj, de kicsi cuki baba, jaj, de kicsi cukimuki!!! Na, azt a Nénit nem lehetett észrevenni. Egyetlen szépséghibája volt csak: a mellette levő Bácsi. Aki szintén nagyon kedvesnek és bivalyerősnek látszott. Jól eldobtam a labdámat, mire BivalyBácsi készségesen elszaladt utána, ezidő alatt én minden figyelmemet az illatos virágszál néninek szentelhettem. Labda vissza, újra eldob, bácsi el, Áron rlegragyogóbb mosolyával csak nénizik, ez a jelenet megismétlődött még jó párszor, s amikor azt éreztem, hogy most már egész jól belejöttünk, a Bácsi megunta...
A közös fénykép sajnos elmaradt, mert a fotográfus úr ezegyszer nem a géppel volt elfoglalva, hanem azzal, hogy jelezze az illatozó virágszálnak, hogy ez a stramm legény biza őhozzá tartozik.

Folytatása következik...

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.