A sok-sok önfeledt perc mellett amiben részünk van és hát a nagy bánatok mellett (mint a kötelező evés, alvás macera), ezer picurka öröm is ér bennünket nap mint nap. Meg néhány kellemetlenség is. De ezek valahogy mindig kimaradtak a beszámolókból. Pedig ezek teszik színessé a hétköznapokat. Az életünket.

Pénteken kaptam Anyától egy zsinóron húzható kacsát. Olyat, ami kerekeken gurul és úgy zörög a kövön, hogy mindenki meghallja. Ezért érdemes peckes járással húzni, hogy lássák a járókelők, milyen dalia a kacsa tulaja. És képzeljétek, kiskacsája született az én guruló barátomnak! Az úgy volt, hogy zörgött a hasa, de azt gondoltuk, hogy úgy kell neki, talán golyót nyelt. Aztán Anya meglátta, hogy biza ez  a kacsa széttekerhető, hát szétszedtük. És akkor megszületett a kiskacsa! De ez még mind semmi, mert azon nyomban észrevettük, hogy az új kacsa is kiskacsát vár, hát azt is kiműtöttük. Így aztán egy egész kacsafamíliát huzigálok magam után, nem mindennapi hanghatások közepette.

Újabb lépést tettem az önismeret irányába, amikoris felfedeztem pár napja, hogy ha pelenka nélkül ücsörgök és jól behúzom a pocakomat, megpillantom... azt ami alatta van. A dolognak egyetlen bibije volt eddig: rövid ideig voltam képes behúzott hassal ülni. De szombaton ezt is megoldottam, rájöttem ugyanis, hogy ha a kezemmel befelé nyomom a pocimat, a hatás ugyanaz és még lélegezni is tudok. Azóta minden áldott reggel gyakorlom és már ismerősként, vidáman üdvözlöm a... hasam alattit.

A szomszéd bácsi tavaly augusztusban vett egy nagyobbacska robogót. Szűk kis lépcsőházunkban tárolja, oly módon, hogy kettőnél több babakocsi nem is fér el már. Pedig babák négyen vagyunk a házban. Mivel tavaly augusztus óta nem vitte levegőzni a járgányát a szomszéd bácsi, olyan porréteg lepte el szegényt (a robogót, nem a bácsit!), hogy tizenéves szomszédaink nyillal átlőtt szíveket rajzolnak rá. Ez fölösleges hely bitorlás felettébb bosszantó. Apa fontolgatja, hogy kiírjuk a járgányra: Elvihető

Másik kellemetlenséget szintén egy szomszédnak köszönhetjük. A negyediken lakó szomszéd néninek, aki két év alatt sem értette meg azt a rövid mondatot, amit én már értek: Nem szabad! Nem szabad dohányozni egy olyan lépcsőházban, aminek nincs ablaka. Főleg, ha az ember kétszer gyújt rá, mire felér a negyedikre. Nem szabad, mert kisbabák és kismamák élnek közöttünk. Nem szabad, mert tiltja a törvény. Nem szabad, mert emberek vagyunk. A néni nem érti és mivel nem érti, csak füstöl és füstöl, minden kérés, szép szó, fenyegetés dacára. Veszünk neki vaníliás cigit, hogy legalább illatos legyen a lépcsőház.

De, hogy ne a bosszantó dolgokkal zárjam a mai mondókámat, elárulom, hogy olyan, de olyan jót parkoltunk a hétvégén! De erről, majd holnap...

Áron

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.