2012.02.02. 12:43
Amikor jó lenne köddé válni...
Életem legkínosabb pillanatait kétségkívül kedvenc gyermekemnek köszönhetem. Most csak hármat tudok kiragadni a csokorból, de bizton állíthatom, ennél sokkal több leizzasztó momentumot átéltem vele, ám azokat szerencsére agyam jótékony homályba borította.
Két éves korában történt.... Gyerekorvos vizsgálni próbálta és közben gügyörészett neki, hogy engedje meghallgatni a mellkasát. "Telefon, látod milyen szép telefonom van?" duruzsolta és a nyakában lógó vizsgálóeszközre mutatott. Áron rám nézett: "A doktoj néni nem tudja, hogy az egy SZTETOSZKÓP?"
Villamoson utazunk. Előttünk pár sorral egy szokatlanul nagy füllel megáldott bácsi ül. Áron emelt hangerővel érdeklődik: "Szejinted az igazi fül vagy odajagaszották?"
Templomban: Pap: "Hogyan tudunk jók maradni, ez a kérdés szeretett testvéreim!" Áron jó hangosan, egyenesen a paphoz címezve mondanivalóját: "Nem! A kéjdés az, hogy mikoj megyünk máj haza?"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
