Áron. MindenÁron. BármiÁron.

Kedves Barátnőink, Pajtikák,

ez az utolsó bejegyzés Áronbaba blogjába. Kinőtt a babakorból, lassan óvodás lesz, igazi kis gézengúz, aki gyakran sokkal eredetibb nézőpontból tekinti az eseményeket, mint ahogyan mi látjuk azokat. Megvan az önálló elképzelése mindenről, gondolatait, érzelmeit igyekszik tudatni velünk és a világtöbbi részével, folyamatosan kommentálja az eseményeket. Épp ezért úgy érzem nincs létjogosultsága már egy olyan naplónak, amit én írok, az Ő nevében.

Persze, az életünk pörgősebb mint valaha, nagy változások történtek velünk és továbbiak vannak készülőben. És ott vannak az eredetibbnél eredetibb áronizmusok is, amiken néha napokig mosolygunk, amelyek közül nem egy szállóigévé is vált a családunkban. Talán mégis rögzítem majd őket. Ha megtalálom a megfelelő keretet.

Sok derűs kalandot kívánunk minden blogbarátunknak, szeretettel:

az Ároncsalád

Kedves barátaink, köszönjük szépen a díjakat Csengének és Lídiának, kellemes meglepetés, bár kissé meg nem érdemelt, hiszen alig-alig bukkanunk fel az utóbbi időben...

Áron épp (jól megérdemeltük) pihenőszabadságát tölti nagyszüleinél a székelyföld szívében, Áronapu és én pedig nem tudunk mit kezdeni a ránk szakadt nagy csenddel.

Én pedig lejegyzem az utóbbi hónap áronizmusait, hogy fennmaradjanak az utókor és elsősorban az Ő számára. Na meg azért mert üdítően hatnak ebben a nagy melegben :)

• Kedves vendég érkezett, én épp a konyhában készítem elő a teázás kellékeit, Áron pedig a nappaliban gondoskodik látogatónk szórakoztatásáról. Egyszer csak pár másodpercnyi szünet után cinkos hangon így szól: O-ó, ez pujci volt! A kedves vendég próbál témát változtatni, de Áron tántoríthatatlan: Ez bizony pujci volt! Nem volt kínos cseppet sem...
• Másik kedvenc témája szintén a fenti kategóriába sorolható. Ha egy látogatónk szeretne kezet mosni, akkor Áron odacövekelődik a fürdő bejáratához és a kilépő áldozatot hangosan és jól arikuláltan imigyen faggatja: Pisikáltál?
• Cipőfelvevés közben "pörölök" Áronnal: Ne rugdoss, mert összepiszkolod a nadrágom. Mire a kimért válasz: A mosógép kimossa...
• Nagymamától követeli a rajzfilmet. De mama nem tudja betenni. Tanuld meg,mama - hangzik a logikus reakció.
• Anya: Nagyon szeretlek. Áron: Mivel szejetsz? Anya: Hát... a szívemmel... meg a lelkemmel. Áron: Én a lábammal szejetlek, Anyuci.
• Egyik este elalvós összebújás alkalmával megsúgta nekem, hogy van két megasszonya a játszótéren.
• Apa ijodába jáj dógozni. Bea iskolába jáj dógozni. Én óvodába megyek dógozni. Én leszek a óvónéni.

És még sok-sok áronizmus születik minden órában, de az én memóriám véges.

Ó, és nem tudom, hogy érzi magát Áron az udvarhelyi nagyszülőknél, telefonon ugyanis nem volt ideje nyilatkozni. Egy vidám: Szia anyuka! után már szaladt is málnászni. Örülök neki.

További kellemes hűs nyári napokat mindenkinek!

ÁronAnyu

Mert mondani nagyon szeretek. Szövegelek reggel, szövegelek este, a játszón és az asztalnál, ömlik belőlem a sok kérdés és válasz öltözéskor, vetkezéskor, utazáskor, vendégségben, fürdéskor és alvás helyett is. Az utóbbi két hétben egy fejembeni adatbázist állítottam össze, boldognak boldogtalannak sorolom az adatokat csinos listákba szedve:

• Anuci Temesvájon lakik, Apuci Tvájon lakik, Ájon is Tvájon lakik, stb.... Tvájon lakik, Mama Udvajhelyen lakik, Tata Udvajhelyen lakik, Balászka Gyejgyóban lakik, stb..., Papó Szatmájon lakik, stb........, Heléna Mogyojódon laik, stb...., Jobi Budapesten lakik, stb....
• Én vagyok Ájon, Anucit Bejának hívják, Apucit...., Tatát..., Mamát..., Balászkának a anukáját...., Gellértnek a anukáját....., stb
• Eszt a autót ...-től kaptam, aszt ...-tól, ......, stb, eszt a Tescoban vettük, aszt a bijjában, eszt a Mikulás hozta, azt szülinapomra kaptam, stb...

És még sok-sok lista van a fejemben.

Kevesen tudják, de magyar nyelv újító is vagyok, bár legtöbbször helyesen használom a nyelvtani szabályokat, időnként becsúszik egy-egy kreatív forma is: nem akarok fekszni! nem akarok eszni!, stb.

Óhajtó mondatokat már rég használok, de azoknál sokkal érdekesebbek sóhajtó mondataim: Jaj nekem! Szegény fejem! melyeket mindig a megfelelő kontextusba ágyazok és amelyek forrása szüleim számára talány, hiszen ők nem használják a fentebb nevezetteket.

Verbalitásom már azt is lehetővé teszi, hogy kritikát gyakoroljak: miután anya egész délelőtt a konyhában párolódik a levessel, egyetlen kóstolás után porrá zúzom az önbizalmát: Esz nagyon nem jó, Anuci!

Mielőtt azonban szemtelenséggel vádolnátok, sietek leszögezni, hogy az önkritika is pont olyan jól megy nekem. Anya: Miért cipelteted magad a lépcsőn, amikor van neked két ügyes lábad? Én: Mejt lusta vagyok!

Ha pedig valamire kijelentem, hogy: Szejintem nem fogok..., akkor abban biztos lehet bárki, hogy valóban nem fogom megtenni az adott dolgot. Rendszerint szülőknek tett szívességekről van szó, mint rendrakás, déluáni alvás, ebéd elfogysztása, stb.

Bár a szülőknek néha zúg a fejük tőlem, én azon az állásponton vagyok, hogy eddig ők beszéltek, most pedig eljött az én időm is. Jó esz Ájonnak!

ÁRON

... szól ez a bejegyzés, mert rájöttem, hogy nagyon rég nem írtam arról, hogyan alakul Áron fejlődése, önállósága.

Nappali pelenkátlanságának második hetében járunk, amit nem úgy kell érteni, hogy szól hogy bili vagy bármi, hanem úgy, hogy váltásruházattal alposan felszerelkezve garázdálkodunk a játszón és pedig nagyjából tízpercenként közlöm vele, hogy ez a fa irtó boldog lenne, ha megöntözné. Amióta nincs pelus nagyon nyilvánvaló, hogy mikor tartja vissza, ugyanis összeszorított combokkal jár. Fát locsolni persze nem akar, így aztán két típusú forgatókönyv létezik: egyik szerint hazáig szorongatja, de nem szól, hogy kell, a másik szerint szétterpesztett lábakkal kiengedi a nadrágon keresztül, utóbbi napokban már barátnőjének, Júliának is felhívja a figyelmét, hogy most ni mi következik! Nekem persze ilyenkor sem szól. A nappali szobatisztaságot azért volna jó szeptemberig elérni, mert az óvodábajárás egyik alapkövetelménye.

Az elalvás egyre nehezebben megy este is, pedig azzal soha nem volt gond eddig. Még abban az esetben is tiltakozik és harcol ellene, ha kimaradt a nappali alvás. Többszöri tapasztalat, hogy simán kibír 12-14 órás ébrenlétet, anélkül, hogy nyűgössé válna. Rendszerint az éjszaka közepén kiköt a szülői ágyban és közöttünk horpaszt reggelig.

Nagyon élénk képzeletvilága van, a fakanállal trombitál, különböző méretű kavicsok a család különböző tagjait szimbolizálják, ugyanígy az ablakunk előtt álló fák közül is a legterebélyesebb Apa, a fiatal csemete Áron, egy harmadik fa pedig én vagyok.

Már nem fél a farkastól, viszont az unokatestvére felvilágosította, hogy vannak boszorkányok, tőlük fél újabban. Ez azt jelenti, hogy napjában kábé 40szer zajlik le közöttünk a következő párbeszéd:

Áron: Anuci, itt vannak boszojkánok?                                                                Anya: Nincsenek boszorkányok, kicsim.

Á: Balászka asztmonta, hod vannak boszojkánok.                                     

A: Igazából nem léteznek boszorkányok, csak a mesében, a könyvekben. De ide nem jöhenek. Mert ők csak a mesékben léteznek.             

Á:Boszojkánok csak a mesékben létesznek. Hívjuk fel Balászkát, mondjuk meg neki.

Nem tudom, hogy mit ért Áron mesében való létezés alatt, gondot okozott eleinte, ha a magyarázat túl elvont számára, megérti-e, de az érveim rendszerint megnyugtatják. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem kell minden apró részletbe bemenni, valószínűleg úgyis az en meggyőződésem az ami hat rá, nem annyira a szavaim. Nálunk legalábbis így működik.

Ó, és megjelentek az Ana, hogy lélegeznek az autók? típusú kérdések is, de ez a téma megérdemel egy külön posztot.

Zsibi

Ilyenek vagyunk mi amikor szeleburdi, nyüzsgő és zsibongó famíliából átvedlünk illemtudó, tiszteletreméltó, rendes polgári családdá. Ritka pillanat.

Az átváltozáshoz hathatós segítséget pedig itt lehet igényelni.

Ott hagytam abba legutóbb, hogy elmúlt a szombat, elmúlt minden eszem-iszom-dínom-dánom és Anya hétfőn angolosan távozott a dolgozóba. Hát, egyikünk sem volt elragadtatva az események ilyen fordulatától. Hanem, annyit csak nyertem az ügyből, hogy most már belátja, hogy titkárnőmnek, komornámnak és gondozómnak lenni egyszemélyben a világ legjobb pozíciója, a lehető legjobb karrier. Mondanom sem kell, én ezt már rég tudom.

No, de hogy mi köze mindennek még mindig a szülinapomhoz? Roppant egyszerű. A dolgos hétköznapok után mindig eljön az a cuki kis szombat-vasárnap páros, amit úgy szeretek. És ezúttal nagyon szerettem, mert nemcsak megesett a mindenszombati állatkerti látogatás, de illatos hortobágyi palacsinta is rotyogott a sütőben, ami biztos jele volt annak, hogy vendégsereg van érkezőben. És úgy is lett. Apró lakunkat elárasztották a barátok, minden négyzetcentiméteren volt néhány játék, szakadt csomagolópapír, borospohár, perecmorzsa és a házibulik egyéb ezer más elmaradhatatlan kelléke.

Az est fénypontja a torta volt, melye a gyertyát többször is elfújtuk, majd alkalmam volt megtekinteni egy nagyon színvonalas előadást, melynek első része egy bohó(c)zat volt, második része egy hullahopp-karikás bemutató, amit zsonglőrködés követett. S miközben a felnőttek a nappaliban ünnepeltek, mi, az ifjúság, ízekre szedtük a lakás többi részét, beleértve a fürdőszobát is!

Íme a fotós dokumentáció:

 A barátok, a torta és a hangulat.

Két szép bohóclány.

Leesett állal bámultam az előadást.

Minden úgy esett meg ahogy elregéltem.

Áron

Az elmúlt hetek egymást követő rendkívüli események láncolata volt számomra, néha csak kapkodtam a fejem, hogy ma itt, holnap már ott, ma még a megszokott, de holnaptól már teljesen másképp zajlik az életem. De, szokás szerint, előreszaladtam...

Az első rendkívüli dolog, ami elindította az eseménylavinát, az volt, hogy 5117 batyuval megpakolva (melyek közül 3217 az én holmim volt, további 1500 - Anya szerint tök fölösleges kütyü, mütyü, tyütyü - apacucc) röpke nyolc órás zötykölődés után megérkeztünk Udvarhelyre atyai nagyszüleimhez. Miután a viszontlátás nagy öröme csillapodott (de nem múlt el!!), szóval kábé két nap múlva testületileg elrobogtunk Libánba, melyről oly sok ódát elzengtem már virtuális naplóm lapjain. Ez volt tehát a második rendkívüli esemény.

A továbbiakban rövid kirándulásokat ejtett meg családi triónk, de a bázishelyünk Libán maradt. Ilyen kirándulás volt például amikor kedvenc unokatesóm vacsorameghívását fogadtuk el Gyergyóba, ez volt ugyebár a harmadik rendkívüli esemény. Itt ugyan pöttyösre zabáltam magam, de olyan ribilliót csaptunk Balival, hogy öröm rá visszagondolni.

A következő rendkívüli esemény, szám szerint a negyedik, Heléna érkezése volt. S miután legszebb szöszke barátnőm kifogástalanul viselkedett a Budapest-Libán útvonalon, amely sem könnyűnek, sem rövidnek nem mondható, érkezése másnapján kirándulásra invitáltam, mégpedig a mesés Békás szorosba, ahol békát nem láttunk ugyan, roppant kősziklákat, sebesen tovafutó hegyi patakot, dús lombú, illatos fenyőfát viszont annál többet.

És még egy rendkívüli dolog történt aznap: KÉT ÉVES LETTEM!!

A következő nap pedig szombat volt, és a rendkívüli események oly gyors egymásutánban követték egymást, hogy már nem is számoltam: barátok érkeztek, sok-sok ölelés, nevetés, ajándékok is garmadával és egy autós torta!

Sajnos ez a vakáció is hamar elmúlt, ahogy már azt a vakációk szokták, én pedig azon kaptam magam, hogy robogok az autóban hazafelé, barátok nélkül, patak nélkül, mogyoróvessző nélkül, tábortűz nélkül...

Ráadásul Anya másnap ment is a dolgozóba...

Azért senki se gondolja, hogy JajszegényÁron, mert a rendkívüli események nem értek véget. De erről majd legközelebb. Most a képek következnek.

Születésnapi zsúrom színhelye, Libán. Kedves meghívottjaimat egy Áron-tábla terelgette megfelelő irányba.

Azoknak akik a trendi kiegészítőkre buknak elárulom, hogy a libáni patakban az idei nyár slágerdarabja a 40-es méretű csípőig érő gumicsizma.

Balázs unokatesóm és mentorom rutinosan bontogatja az... én szülinapi ajándékomat...

Akár grimaszolásról van szó, akár kürtőskalácspusztításról, Helénára biztosan számíthatok. Fent nevezett eledel fogyasztása Gyilkostón erősen ajánlott.

Anya, Apa, három gyerek és az autós torta. Szép mese.

És akkor az elmaradhatatlan boldog családi fotó, amelyen mindenki spontán és természetesen mosolyog.

Folyt. köv.

Áron

A rajzfilmcsatornákon keresztül a gyerekek agyába áramló cenzúrázatlan rajzfilm- és reklámfolyamot elkerülendő, úgy döntöttünk ÁronApuval, hogy Áron dvd útján ismerkedjen meg a mesehősökkel. És az elhatározást tett követte. Bevásároltunk. Mesét néztünk. Döbbentünk.

Itt van mindjárt ez a kis piros ELMO. Nagyobbacska gyerekként nagy Muppet Show rajongó voltam, nosza rajta legyen Áron is az. Ráadásul a Felejtsd el a pelust! cím nagyon is vonzó témának tűnt. Hát, majd beestem az asztal alá amikor meghallottam, hogy Elmo egyes szám első személyben beszél magáról! Elmó szereti, Elmó nem szereti, Elmó ide megy.... Aztán jött a kettes számú majdnem hanyattvágódás, Elmo barátja, a nemtudomhogyhívják Kismackó gyönyörű, klasszikus pöszeséggel ejt ki minden sziszegő hangot! Időnként beugrik a képbe egy óriási lila majom, amelyik félelmetesen vicsorít, mert wécéznie kellene. Percenként tízszer elhangzik az, hogy pisi, meg kaka meg, hogy nem baj. A színészek pedig tizenöt centis mosollyal az arcukon dallamtalan és idétlen dalocskákat énekelnek az emésztés végtermékeiről. Áron persze tátott szájjal figyeli mindezt, egyelőre még nem sejpít, viszont, ha termel a pelenkába, kijelenti, hogy nem baj és nem engedi, hogy kicseréljem.

A másik antikedvenc a Kockásfülű nyúl. Mindjárt az első részben Kriszta elhatározza, hogy ő gonosz indián lesz és rabul ejt, majd megkötöz minden állatot. Nem rokonszenvezek az agresszív nagyfiúval sem, aki rendre szekálja a kicsiket és kihasználja fizikai fölényét. Persze a nyuszi mindig mindent elintéz és fellélegezhetünk, de számomra ebből a meséből csak az a tanulság vonható le, hogy akinek van kockásfülű nyula, annak jó, akinek meg nincs, az csak tűrje az attrocitálásokat.

A lista gyöngyszeme pedig egyértelműen a cseh rajzfilmipar remeke, a Kisvakond. Az alábbi sorok naturalista leírásokat tartlmaznak, ezért ez a bekezdés korhatáros. Azonban azt, hogy elérte-e a megfelelő kort az alábbi információk befogadására, mindenki döntse el maga. A legtöbb részt kimondottan szeretem, de hát ott vannak a kivételek! A kisvakond álma című nagyszabású produkció utópisztikus képpel kezdődik: egy túlautomatizált világban mindent a gépek csinálnak az ember helyett. Aztán a gépek elromlanak és az ember hirtelen megint közelkerül a természethez olyannyira, hogy már ruhát sem hord és lába közt himbálózó "bácsiasságát" hosszú perceken át csodálhatjuk. Még egy biciklizős jelenetben is. Persze tagadhatatlan a rajzfilm pedagógiai haszna, ami a környezettudatos nevelést jelenti, ráadásul anatómiai ismereteink is gazdagodnak. Hanem a Kisvakond és a születés című már-már dokumentumszámba menő alkotás meglepő részletgazdagon boncolgatja a címben rejtett témát, semmi de semmi dolgoznivalót nem hagyva a fantáziánknak. Csak elszántaknak ajánlom!

Várom a sajátélményeket!

Persze, nem volt ez mindig így. Eleinte csak Áron félt tőle, pedig előrelátóan száműztem Piroskát és farkasos társait a könyvespolcról. De az ordas mégiscsak besettenkedett hozzánk, Boribon révén. Hiába mondtam én egy szoftosabb verziót, hogy asszongya: Boribon találkozott a farkassal és nem azt, hogy Boribont bekapta a farkas, a gyerek valamit mégis sejt.

A sírással fűszerezett éjszakai felriadások kezdetétől pedig én is félek a farkastól. Félek attól, hogy álmában ismét Áronra talál az ordas, ő pedig sír majd, kiabálja, hogy Bojibon!! Bojibon!! és nehezen lehet lecsendesíteni.

Nem nyilatkozhatok teljes magabiztossággal arról, hogy Áronapu fél-e a farkastól vagy sem. Mint remek férfiember-példány, így elsőre azt mondanám, hogy természetesen nem fél. De ha eszembe jut, hogy hányszor jött mostanában haza egy-egy hosszúra nyúlt munkanap után egy kis nyugira vágyva és nyugi helyett csak egy riadt porontyot meg egy nyúzott anyukát talált, pusztán azért mert a fránya farkas egész délután percenként bekukucskált az ablakon, nos én megkockáztatnám, hogy Áronapu is fél a farkastól.

Az utóbbi napokban mégis érzek egy enyhülést ebben a szorongásban és mintha ritkábban tenné tiszteletét az ablaknál a settenkedő. Talán múlófélben ez a korszak. Jönnek persze majd más félelmek. De addig kicsit megpihenünk.

Szerintem óvakodjatok a farkastól.

Este van, fektetési szertartás. Amikor Apa nincs velünk ilyenkor, a rituálék hosszúra nyúlnak, megsokszorozódnak. Most épp Rezsőt fektetjük.

Anya: Szeretnél esti mesét mondani Rezsőnek, szívem?

Áron (ölbe veszi Rezsőt és komolyan néz a szemébe): Jező, Anuci eldobja a szemetet a kukába. Anuci leviszi a szemetet a naty kukába. A szemetesautó elviszi a szemetet a...(hosszú szünet).... szemétdombja!!!! Jójszakát, Jező! (Puszi, fektetés, takarás)

Rezső mosolyogva feküdt. Talán szemetesautókkal álmodott.