A fenti, roppant hízelgő ajánlat júniusban hangzott el. Akkoriban a vőlegényjelölt még meglehetősen határozatlan volt nősülés kérdésében, így a leánykérés hangvétele inkább tapogatózó, információszerző jelleggel bírt. A menyasszonyjelöltnek, azaz nekem, ennyi is elég…

Mert mondani nagyon szeretek. Szövegelek reggel, szövegelek este, a játszón és az asztalnál, ömlik belőlem a sok kérdés és válasz öltözéskor, vetkezéskor, utazáskor, vendégségben, fürdéskor és alvás helyett is. Az utóbbi két hétben egy fejembeni adatbázist állítottam…

Már jó ideje nem tartottam számvetést arról, hogy milyen irányba halad Áron fejlődése. Talán inkább azért, mert mint minden korabeli gyereknél, nála is olyan rohamos a haladás, hogy mire valahogy összeszedem az új tudományokat, ő már le is hagy pár körrel.Azért néhány…

Nehéz napokat élünk kedves barátnőim és pajtikáim. Krízis van nálunk, nem gazdasági, inkább úgy mondanám... anyasági. Merthogy fent nevezett szülőm miután hetekig ragaszkodott hozzá, hogy azt mondjam: kérem és köszi, most, hogy használom eme udvariassági formulákat, mintha…

Zsibrák 2009.02.05. 12:05

Uff, szóltam!

1. Előzmény: Nagyi ebédkészítés közben valamit leejt, mire így szól: A kutyafáját! Áron látszólag meg sem hallja, elmélyültek burrogva tologatja az autókat.Ebéd utáni altatás következik, simi, ringatás, tente baba, satöbbi. Áron szeme egy ideje csukva, épp betenném a…

A betöltött 20. hónap margójára nem szeretném, nem is tudnám felsorolni mi mindent tud a gyerek. Inkább néhány érdekesebb tényt szeretnék megosztani veletek és lejegyezni, hogy ne merüljön feledésbe itthon:előrelépés történt önállóság terén a következő módon: délutáni…

A nagy jövés-menésben hirtelen 15 hós lettem és eszembe jutott, hogy rég nem irtam összefoglalót arról, hogy miként is élek meg milyen isvagyok, meg ilyenek...Paraméterek dolgában, szinte 11 kilósan indultam nyaralni és kevéssel 9 fölött tértem vissza. A karcsú vonalvezetésnek…

Nem állítanám, hogy egy "tedd el és elő se vedd" típusú krapek volnék. Inkább olyan "ha el is teszel, akkor is előjövök", meg olyan "ha nem teszel el, akkor is elő kell kotornod valahonnan" vagyok. Persze, nem a rosszándék vezérel. Pusztán a saját jó…

Áronbaba 2008.07.13. 08:28

Áronságok

Az, hogy milyen ügyes vagyok, remélem mindenki számára egyértelmű, aki beszámolóimat olvasgatja. Újabb okosodásaim kis csokrát ajánlom figyelmetekbe szeretettel:kedvenc állatom a ló. Tökéletesen utánozom apró nyelvemmel a lópatkó dobogását. És felismerem bármilyen képen,…

Péntek délután édeshármasban autóba pattantunk és egy kemping felé vettük az irányt. Ott már jó sokan voltak, amikor megérkeztünk és egy bácsi közölte, hogy azért fontos, hogy lepecsételjük a tulipánt, mert akkor lesz iskola, ahova járhatok. Meg egyebek. Na, engem ez az iskola…

süti beállítások módosítása