A mai nap újdonsága az, hogy megszabadultam a kék szoláriumtól, bár még elég sárga vagyok. Egész nap anyával voltam, ami azért volt hasznos, mert elkezdtem bevezetni az új szabályokat.

Első számú szabály: mindig rám figyelni, ha ébren vagyok!
Második szabály: amikor alszom, akkor is csak rám figyelni!

A módszerem nagyon hatékony: rendkívűl intenzív ordítás, ijesztő színváltással és heves gesztikulálással, valamint megfelelő mimikával kísérve. Eddig még minden helyzetben bevált.
Anya kijelentette, hogy amíg a hasában voltam, arra tippelt volna, hogy karmester leszek. De mostmár  bztos benne, hogy operaénekesnek születtem, mert olyan széles hangskálán  tudom  kifejezni magam, amire embert nem tartott  volna  képesnek.
Apa a közelebbi jövőre koncentrál,  hatékony  pelenkázási  és  böfiztetési  technikákat keres. A gond csak az, hogy eddig hatékonyat nem talált, bár ötletei fantáziadúsak és szellemesek. Drukkoljunk neki. A fejleményekről majd beszámolok.

     ÁRON

Sajnos ma úgy ébredtem, hogy a citrom színében pompázom. Egyes országokban nagy sikerem volna, de itt sajnos nem így gondolják. Ezért beraktak ide egy dobozba, ahol kék a villany, de nem engedik, hogy gyönyörködjek benne, mert be van kötve a szemem. Anya többször meglátogatott és sírt egy-két sort, de szerintem én sokkal profibban csinálom, az én sírásom nem csak látszik, hallatszik is.                         Messziről.

Apát ma se láttam, de nem haragszom, mert küldött anyával egy finom puszit az orromra.

Mára ennyit, nagyon elfáradtam.

 ÁRON

Jó kis nap volt a mai. Épp Anyának tettem a szépet - nagy sikerrel - mikor megjelent a doktornénim. Anya még nem ismerte, mert a doktor néni az én ismeretségi körömhöz tartozik, nem az övéhez (zárójelben megjegyzem, hogy az ismeretségi köröm csupa nénikből áll, kitakarnak, betakarnak, megfürdetnek, betakarnak, ..., szóval nem megy rosszul a sorom). Tehát a doktor néni megdícsért, hogy milyen szép vagyok a kategóriámban (na itt volt egy kis nézetkülönbségünk Anyával, mert szerintem a kategória itt a stílusomra vonatkozik, Anya szerint meg a súlyomra).
Akárhogy is, mindig jól esik egy férfinak, ha dicsérik a nők, szóval elégedetten hallgattam volna még egy darabig a szépségemről szóló részt, de persze Anya közbeszólt. Őt valami számok érdekelték. Így tudtam meg a következőket:

• születési súlyom : 3300 g
• 51 cm hosszú vagyok (bár amikor a hajam égnek áll, elérem az 56 cm-t is!)
• Apgar pontszámom : 10-es

Apát ma nem láttam, be is írtam hiányzónak.
Ha valaki látja, mondja meg neki.

     ÁRON

Hát, őszintén szólva én nem így képzeltem el az egészet. A jövőben be kell majd vezessek egy pár szabályt, hogy az én akaratom (is) érvényesüljön (elsősorban).

De, kezdem az elején ...

Épp otthon voltam, egyre szűkülő kis szobámban és épp kedvenc játékommal, a köldökzsinórral játszottam (nagyon príma kis cucc, lehet húzogatni, csavargatni. Egyszer sikerült is a nyakam köré is tekernem, nagyon büszke is voltam rá, de  a kintiek egyáltalán nem örültek. De, .. elkanyarodtam ..). Szóval, egyszer csak rés támadt a szobám falán és benyúlt egy kéz és megragadott. Tiszta horror volt, egy nálam gyávább legény bizony elszaladt volna. Ordibálni kezdtem és mindenkinek a nyelvemet nyújtogattam. És nem fogjátok elhinni, de ezért még dícséretet is kaptam!

Egy másik meghökkentő sztori is történt velem nem sokkal ezután. Tök éhes lettem ami eléggé dühített, ennek hangosan is jelét adtam és a nyomaték kedvéért a fejem céklaszínűre váltott. Erre anya lelkesen előkapta egyik testrészét (a továbbiakban hívjuk cicinek) és arra bíztatott, hogy táplálkozzak belőle. Felháborodva visszautasítottam, csak nem fogom megenni saját Anyámat ??! De ő erősködött, hát engedtem. És semmi: kész átverés volt az egész! Később Apánál is próbálkoztam a módszerrel, de ő azonnal közölte velem, hogy ezzel nála semmire se megyek. Na, legalább ő frankón megmondja.

Szóval nem mindegy hogy mikor, kinek, mit hiszünk el. Higyjétek el nekem.

Mindenkit puszilok,
           ÁRON

  Már napok óta érzem, hogy valami változás készül az életemben. És mivel nem illik csak úgy ismeretlenül betoppanni mások életébe, hát engedjétek meg, hogy bemutatkozzak: Szász István Áron vagyok, vagyis leszek hamarosan. Ti csak szólítsatok Áronnak az egyszerűség kedvéért.
Tavaly szeptember 5-én költöztem a mostani lakásomba, így kerültem kapcsolatba ezekkel az emberekkel akik Anyának meg Apának szólítják magukat. Klassz kis kéglinek tűnt, úszómedencés, egy csövön keresztül állandóan jön a kaja, meg a friss levegő. Mondjuk a panoráma nem túl változatos, de ne legyen az ember túl kritikus. Még lakótársam is volt az első hetekben, de aztán elváltak útjaink. Ez persze elszomorított az elején, de őszintén szólva most nagyon értékelem, hogy egyedül lakom, ugyanis jó ideje megfigyeltem, hogy ez a lakás határozottan kezd összemenni! Néha a könyökömmel vagy a térdeimmel kell helyet csinálnom magamnak, az Apának nevezett egyén nagy örömére, aki ilyenkor gyorsan megkopogtatja kikandikáló testrészeimet, nagyokat kacagva, mintha ez olyan vicces lenne. Persze, én sem hagyom magam, jókat odasózok neki, mire az Anyának nevezett egyén nagyokat szisszen, nem értem miért...
Egyébként pont a magát Anyának nevező személy említette nekem  a napokban, hogy hamarosan találkozunk, úgyhogy lehet, hogy hamarosan meglátogatnak. Na, arra kíváncsi vagyok, hogy fogunk férni az én félszemélyes kis kuckómban.
Hogy mindenki felismerjen majd, küldök egy képet is magamról.

Addig is, mindenki vigyázzon magára.

ÁRON