Zágon István: Az anya meg a szülő
Szeretettel ajánlom minden Anyának és minden Nagymamának!

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

6 komment

Címkék: kuriózum

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr94229654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cucka 2007.11.17. 09:36:43

Jajj, teljesen elérzékenyültem...olyan szép gondolatok ezek! :)

Boti anyuja · http://botibaba.blogspot.com 2007.11.17. 12:55:20

Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezeket a szép gondolatokat!

Ingrid 2007.11.20. 09:28:30

Valóban kuriózum :)

Pintér László 2007.11.20. 21:37:07

Kedves cucka, Boti anyuja, és Ingrid!

Bizonyára elkerülte mindenki figyelmét, hogy az első bekezdésben van egy értelmetlen mondat. Hmm? Nem tűnt föl?

Helyesen így szól:
"A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére HOGY ADÓT FIZETNI lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót."

Kb. 5 oldalon olvastam ezt a hibás verziót, egymástól olvasás nélkül átvéve!!! Senkinek nem tűnt föl, nem hiányzott ez a három kis szócska??

Zsibrák 2007.11.21. 07:10:28

Kedves Pintér László, úgy gondolom, hogy a szöveg így is érthető,tekintve, hogy reagáltak rá mások és talán a mondanivalója is eljutott többekhez. Talán azért látta Ön változtatás nélkül, mert ezek valakinek a gondolatai, akinek a nevét fel is tüntettem a cím mellett, ilyenkor pedig, úgy vélem, nem illik belejavítani a szövegbe.
Üdv,
ÁronAnyu

Jarai Jolanka 2007.11.21. 08:10:08

Ami egy anya lelkében fogan, az csak gyönyörű lehet. Az az igazság hogy nagyon nehéz hozzászólni, csak ráérezni, bólogatni,elérzékenyülni lehet! Örülök hogy megosztottad gondolataid azokkal akik szemmel-szívvel kísérik a fejlődéseteket és szerintem a mi világunk egy kicsit gazdagabb lett miután elolvastuk ezt az írást.
JOLI
süti beállítások módosítása