A vacsora az egyik legizgalmasabb időtöltés a világon. Mindig úgy kezdődik, hogy kezet mosunk, és leülünk az asztalhoz, majd a kezünkbe vesszük a villát vagy a kést. De, hogy ezután mi történik... a forgatókönyv nagyon változatos, a meglepőtől, a megdöbbentőn át a bizarrig bármi belefér. Ezúttal is a megszokott módon indult. Majd beindult a gépezet.

- Egyszer találtunk mamával az erdőben egy ekkora lószar gombát, ni! - mondja két falat között és mutatja is.

- Ó! - lepődök meg. És ki mondta neked, hogy azt a gombát úgy hívják?

- Hát mama! Ketten neveztük el... szerintem... merthogy rengeteg lókaka volt körülötte - és részletgazdag magyarázat következik a könnyebb vizualizálás kedvéért.

- Lószar gomba nem létezik. Lófing gomba viszont igen - kapcsolódik a beszélgetésbe ÁronApu. És ő is előad egy érzékletes ismeretterjesztő előadást a fent nevezett élőlény nevének eredetéről.

Itt aztán rövid eszmecsere következik, melynek során mindkét fél állítja, hogy az általa megnevezett gomba igenis létezik, mert ... /újabb sok, sok érzékletes érv/. A felek komolyak és meggyőzőek, szemmel láthatóan csak én érzem asztalidegennek a témát.

Lassan elfogy a vacsora, lassan elfogynak az érvek. Egy dologban biztos vagyok: ha majd poroszos oktatási rendszerünk egyen-ember-formálásra és egy-kaptafára-faragásra szakosodott ügynökei behívnak az oktatási intézménynek nevezett végrehajtó egységbe azzal az indokkal, hogy a gyerek túlságosan eltér a normálisnak kikiáltott mértéktől, akkor ÁronApu fog megjelenni a beszélgetésen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.