Ilyenek vagyunk mi amikor szeleburdi, nyüzsgő és zsibongó famíliából átvedlünk illemtudó, tiszteletreméltó, rendes polgári családdá. Ritka pillanat.

Az átváltozáshoz hathatós segítséget pedig itt lehet igényelni.

Ott hagytam abba legutóbb, hogy elmúlt a szombat, elmúlt minden eszem-iszom-dínom-dánom és Anya hétfőn angolosan távozott a dolgozóba. Hát, egyikünk sem volt elragadtatva az események ilyen fordulatától. Hanem, annyit csak nyertem az ügyből, hogy most már belátja, hogy titkárnőmnek, komornámnak és gondozómnak lenni egyszemélyben a világ legjobb pozíciója, a lehető legjobb karrier. Mondanom sem kell, én ezt már rég tudom.

No, de hogy mi köze mindennek még mindig a szülinapomhoz? Roppant egyszerű. A dolgos hétköznapok után mindig eljön az a cuki kis szombat-vasárnap páros, amit úgy szeretek. És ezúttal nagyon szerettem, mert nemcsak megesett a mindenszombati állatkerti látogatás, de illatos hortobágyi palacsinta is rotyogott a sütőben, ami biztos jele volt annak, hogy vendégsereg van érkezőben. És úgy is lett. Apró lakunkat elárasztották a barátok, minden négyzetcentiméteren volt néhány játék, szakadt csomagolópapír, borospohár, perecmorzsa és a házibulik egyéb ezer más elmaradhatatlan kelléke.

Az est fénypontja a torta volt, melye a gyertyát többször is elfújtuk, majd alkalmam volt megtekinteni egy nagyon színvonalas előadást, melynek első része egy bohó(c)zat volt, második része egy hullahopp-karikás bemutató, amit zsonglőrködés követett. S miközben a felnőttek a nappaliban ünnepeltek, mi, az ifjúság, ízekre szedtük a lakás többi részét, beleértve a fürdőszobát is!

Íme a fotós dokumentáció:

 A barátok, a torta és a hangulat.

Két szép bohóclány.

Leesett állal bámultam az előadást.

Minden úgy esett meg ahogy elregéltem.

Áron

Az elmúlt hetek egymást követő rendkívüli események láncolata volt számomra, néha csak kapkodtam a fejem, hogy ma itt, holnap már ott, ma még a megszokott, de holnaptól már teljesen másképp zajlik az életem. De, szokás szerint, előreszaladtam...

Az első rendkívüli dolog, ami elindította az eseménylavinát, az volt, hogy 5117 batyuval megpakolva (melyek közül 3217 az én holmim volt, további 1500 - Anya szerint tök fölösleges kütyü, mütyü, tyütyü - apacucc) röpke nyolc órás zötykölődés után megérkeztünk Udvarhelyre atyai nagyszüleimhez. Miután a viszontlátás nagy öröme csillapodott (de nem múlt el!!), szóval kábé két nap múlva testületileg elrobogtunk Libánba, melyről oly sok ódát elzengtem már virtuális naplóm lapjain. Ez volt tehát a második rendkívüli esemény.

A továbbiakban rövid kirándulásokat ejtett meg családi triónk, de a bázishelyünk Libán maradt. Ilyen kirándulás volt például amikor kedvenc unokatesóm vacsorameghívását fogadtuk el Gyergyóba, ez volt ugyebár a harmadik rendkívüli esemény. Itt ugyan pöttyösre zabáltam magam, de olyan ribilliót csaptunk Balival, hogy öröm rá visszagondolni.

A következő rendkívüli esemény, szám szerint a negyedik, Heléna érkezése volt. S miután legszebb szöszke barátnőm kifogástalanul viselkedett a Budapest-Libán útvonalon, amely sem könnyűnek, sem rövidnek nem mondható, érkezése másnapján kirándulásra invitáltam, mégpedig a mesés Békás szorosba, ahol békát nem láttunk ugyan, roppant kősziklákat, sebesen tovafutó hegyi patakot, dús lombú, illatos fenyőfát viszont annál többet.

És még egy rendkívüli dolog történt aznap: KÉT ÉVES LETTEM!!

A következő nap pedig szombat volt, és a rendkívüli események oly gyors egymásutánban követték egymást, hogy már nem is számoltam: barátok érkeztek, sok-sok ölelés, nevetés, ajándékok is garmadával és egy autós torta!

Sajnos ez a vakáció is hamar elmúlt, ahogy már azt a vakációk szokták, én pedig azon kaptam magam, hogy robogok az autóban hazafelé, barátok nélkül, patak nélkül, mogyoróvessző nélkül, tábortűz nélkül...

Ráadásul Anya másnap ment is a dolgozóba...

Azért senki se gondolja, hogy JajszegényÁron, mert a rendkívüli események nem értek véget. De erről majd legközelebb. Most a képek következnek.

Születésnapi zsúrom színhelye, Libán. Kedves meghívottjaimat egy Áron-tábla terelgette megfelelő irányba.

Azoknak akik a trendi kiegészítőkre buknak elárulom, hogy a libáni patakban az idei nyár slágerdarabja a 40-es méretű csípőig érő gumicsizma.

Balázs unokatesóm és mentorom rutinosan bontogatja az... én szülinapi ajándékomat...

Akár grimaszolásról van szó, akár kürtőskalácspusztításról, Helénára biztosan számíthatok. Fent nevezett eledel fogyasztása Gyilkostón erősen ajánlott.

Anya, Apa, három gyerek és az autós torta. Szép mese.

És akkor az elmaradhatatlan boldog családi fotó, amelyen mindenki spontán és természetesen mosolyog.

Folyt. köv.

Áron

A rajzfilmcsatornákon keresztül a gyerekek agyába áramló cenzúrázatlan rajzfilm- és reklámfolyamot elkerülendő, úgy döntöttünk ÁronApuval, hogy Áron dvd útján ismerkedjen meg a mesehősökkel. És az elhatározást tett követte. Bevásároltunk. Mesét néztünk. Döbbentünk.

Itt van mindjárt ez a kis piros ELMO. Nagyobbacska gyerekként nagy Muppet Show rajongó voltam, nosza rajta legyen Áron is az. Ráadásul a Felejtsd el a pelust! cím nagyon is vonzó témának tűnt. Hát, majd beestem az asztal alá amikor meghallottam, hogy Elmo egyes szám első személyben beszél magáról! Elmó szereti, Elmó nem szereti, Elmó ide megy.... Aztán jött a kettes számú majdnem hanyattvágódás, Elmo barátja, a nemtudomhogyhívják Kismackó gyönyörű, klasszikus pöszeséggel ejt ki minden sziszegő hangot! Időnként beugrik a képbe egy óriási lila majom, amelyik félelmetesen vicsorít, mert wécéznie kellene. Percenként tízszer elhangzik az, hogy pisi, meg kaka meg, hogy nem baj. A színészek pedig tizenöt centis mosollyal az arcukon dallamtalan és idétlen dalocskákat énekelnek az emésztés végtermékeiről. Áron persze tátott szájjal figyeli mindezt, egyelőre még nem sejpít, viszont, ha termel a pelenkába, kijelenti, hogy nem baj és nem engedi, hogy kicseréljem.

A másik antikedvenc a Kockásfülű nyúl. Mindjárt az első részben Kriszta elhatározza, hogy ő gonosz indián lesz és rabul ejt, majd megkötöz minden állatot. Nem rokonszenvezek az agresszív nagyfiúval sem, aki rendre szekálja a kicsiket és kihasználja fizikai fölényét. Persze a nyuszi mindig mindent elintéz és fellélegezhetünk, de számomra ebből a meséből csak az a tanulság vonható le, hogy akinek van kockásfülű nyula, annak jó, akinek meg nincs, az csak tűrje az attrocitálásokat.

A lista gyöngyszeme pedig egyértelműen a cseh rajzfilmipar remeke, a Kisvakond. Az alábbi sorok naturalista leírásokat tartlmaznak, ezért ez a bekezdés korhatáros. Azonban azt, hogy elérte-e a megfelelő kort az alábbi információk befogadására, mindenki döntse el maga. A legtöbb részt kimondottan szeretem, de hát ott vannak a kivételek! A kisvakond álma című nagyszabású produkció utópisztikus képpel kezdődik: egy túlautomatizált világban mindent a gépek csinálnak az ember helyett. Aztán a gépek elromlanak és az ember hirtelen megint közelkerül a természethez olyannyira, hogy már ruhát sem hord és lába közt himbálózó "bácsiasságát" hosszú perceken át csodálhatjuk. Még egy biciklizős jelenetben is. Persze tagadhatatlan a rajzfilm pedagógiai haszna, ami a környezettudatos nevelést jelenti, ráadásul anatómiai ismereteink is gazdagodnak. Hanem a Kisvakond és a születés című már-már dokumentumszámba menő alkotás meglepő részletgazdagon boncolgatja a címben rejtett témát, semmi de semmi dolgoznivalót nem hagyva a fantáziánknak. Csak elszántaknak ajánlom!

Várom a sajátélményeket!

Persze, nem volt ez mindig így. Eleinte csak Áron félt tőle, pedig előrelátóan száműztem Piroskát és farkasos társait a könyvespolcról. De az ordas mégiscsak besettenkedett hozzánk, Boribon révén. Hiába mondtam én egy szoftosabb verziót, hogy asszongya: Boribon találkozott a farkassal és nem azt, hogy Boribont bekapta a farkas, a gyerek valamit mégis sejt.

A sírással fűszerezett éjszakai felriadások kezdetétől pedig én is félek a farkastól. Félek attól, hogy álmában ismét Áronra talál az ordas, ő pedig sír majd, kiabálja, hogy Bojibon!! Bojibon!! és nehezen lehet lecsendesíteni.

Nem nyilatkozhatok teljes magabiztossággal arról, hogy Áronapu fél-e a farkastól vagy sem. Mint remek férfiember-példány, így elsőre azt mondanám, hogy természetesen nem fél. De ha eszembe jut, hogy hányszor jött mostanában haza egy-egy hosszúra nyúlt munkanap után egy kis nyugira vágyva és nyugi helyett csak egy riadt porontyot meg egy nyúzott anyukát talált, pusztán azért mert a fránya farkas egész délután percenként bekukucskált az ablakon, nos én megkockáztatnám, hogy Áronapu is fél a farkastól.

Az utóbbi napokban mégis érzek egy enyhülést ebben a szorongásban és mintha ritkábban tenné tiszteletét az ablaknál a settenkedő. Talán múlófélben ez a korszak. Jönnek persze majd más félelmek. De addig kicsit megpihenünk.

Szerintem óvakodjatok a farkastól.

Este van, fektetési szertartás. Amikor Apa nincs velünk ilyenkor, a rituálék hosszúra nyúlnak, megsokszorozódnak. Most épp Rezsőt fektetjük.

Anya: Szeretnél esti mesét mondani Rezsőnek, szívem?

Áron (ölbe veszi Rezsőt és komolyan néz a szemébe): Jező, Anuci eldobja a szemetet a kukába. Anuci leviszi a szemetet a naty kukába. A szemetesautó elviszi a szemetet a...(hosszú szünet).... szemétdombja!!!! Jójszakát, Jező! (Puszi, fektetés, takarás)

Rezső mosolyogva feküdt. Talán szemetesautókkal álmodott.

"Vidássz autó, jön Ánonbaba!!!" Aki ezt hallja ugorjon félre izibe, mert valóban két kerékre kattantunk családilag immár két hete. Környezet-és egészségvédelmi célokból (no meg azért mert megérdemlem!) Apa előkotorta, lesuvickolta és fényesre simogatta Anya biciklijét, majd jutalomképpen szorgalmáért mindjárt kapott is egy vadiúj bringát. Én meg kaptam egy kényelmes kis ülést, amit Anya járművére szereltünk, hogy segítsek neki hajtani a biciklit. A segítség pedig lelkesítő szólamokban nyilvánul meg: Djorsan, Ana, djorsabban!!!, majd ha a sebességet megfelelőnek ítélem, akkor váltakozva a Fúj a szél! és Vidássz autó! szlogeneket skandálom. Múlt hétvégén röpke 25 perc tekerés után egy tiptopp kis piknikező helyet találtunk városunk határában, ahol emberek nem jártak, a madarak viszont extracsicsergősre voltak beállítva, a levegő pedig illatos volt és simogató. Ott aztán letáboroztunk, előkaptuk az uzsonnástáskát, a kockás pokrócot és a fényképezőt.

És itt az újabb hétvége. Indulunk.

Mindenkinek kellemes pihenést kívánok bringával vagy anélkül!

Áron

Ajándék öntörvényű gyermekek szüleinek :)

Fogadjátok szeretettel.

AMIKOR NEVETTEM, APÁM SÍRT
Kisgyerekként
Bármit mondtak,
Az ellenkezőjét tettem.
Ne tüzeskedj!
Tüzeskedtem.
Ne pancsolj!
Pancsoltam.

Apám okos ember volt,
Hozzám fordítva szólt.

Egyik este
A malomból
Hazajövet
Fiam – szólt –, a szamarat ne
Hajtsd keresztül a folyón!

Gonoszkodva válaszoltam:
Mostanáig
Bármit mondtál,
Az ellenkezőjét tettem.
Ez alkalommal legyen
Kérésed szerint.

Gyeplőjét elengedtem,
Szamaram
Haladt a gázló felé,
Megijedt a mély víztől
Vízbe hullottak a lisztes zsákok
Nevettem, apám sírt.

Elrepült az idő
Csodálkozom is,
Nevetek is
A világ dolgain.
Mai történetként,
Ha elmesélném
Viselt dolgaimat,
Csak kacagna a világ.
ÍME A KAPU!
Egy nyári reggel anyám
Aki félt a betörőktől,
Lelkemre kötötte, hogy
El ne mozduljak a kertkapuból.
Odaültem a küszöbre,
Őrizni az üres házat.

Délután szilvát eszegettem, amikor
Megjött a faluból nénikém.
Indultam, hogy szóljak anyámnak,
De eszembe jutott a kérése,
Leemeltem, hátamra vettem a kaput.

Tétlenkedő sosem voltam
Daloltam a tó felé sétálva
A fodrozódó víznek.

Anyám elcsodálkozott
Meglátván a hátamon a kaput
„Mi történt, fiam?”
Megnyugtattam ekképpen:
Megjött a nénikém,
Otthon vár,
S mert szófogadó vagyok
Íme a kapu!

Még ma is fülembe cseng
Anyám harsány kacagása.

Minden gyerek gyűjti
A felejthetetlen élményeket,
Ti is élvezzétek
Gyerekkorotokat!

ui. Az idézet innen származik.

Ez a tavasz csúcsforgalmi szezon, úgy tűnik,hol én jövök-megyek, hol hozzánk jönnek-mennek vendégek, még arra sem volt időm, hogy beszámoljak a Nyuszival való (majdnem) találkozásomról. Pedig nagyon rendes manus az a Nyuszi, mindenhová pijostojás-t rejtett el Papóék kertjében, és soksokajándék!!!!-ot is hozott, mégpedig autót és Annapetikönvetmegagejgőt. Meg is állapítottam elégedetten, hogy Üdes esz a Nuszi!

Az ugyan igaz, hogy a locsolóverset Apával duettben adtuk elő, de ennekellenére szekérderéknyi tojást sikerült összelocsolkodnom,aminek jó része csokitojás volt, nagy megelégedésemre. A csokitojások pedig, talán formájuknak is köszönhetően gyorsan gurultak le a torkomon, minek következtében remek kis viszketős bubik leptek el habtestemet. Ezeket a csinos kis dudorokat felhasználva aztán pillanatonként elvonhattam Anyát a mosogatás-portörlés-szekrényrendezgetés, stb  soha megszűnni nem akaró folyamatából,mondván, hogy Ana bibi,puszil mekk! Anya pedig engedelmeskedett, amikor pedig már nem volt hajlandó, akkor csatasorba állítottam a plüss állatkertet és végigpusziltattam velük egyenként az összes bibis testrészemet, majd a sor végére érve, keztem előlről. Fent említett szülőm módfelett örült az így nyert félórának.

Hanem amikor a kiütéseim elhalványultak, úgy éreztem ideje megmutatnom a világnak visszanyert jóképűségemet, így aztán egykettőre királykisasszony barátnőmnél találtam magam aki igazi palotában lakik. Romantikus programokban nem volt hiány és segítségem is akadt az udvarlásban. No meg a csintalankodásban, khmm...

Kedves családom.

Szerencsére kiengedtek minket az állatkertből.

A baráti köröm illusztris tagjai.

Sok kisember egy hintában is elfér.

Azt a kecskét hazavihetnénk, Apa!

A vácrátóti arborétum nemcsak szemnek, de fülnek és orrnak is ingere.

Együtt mindhárman. Ritka pillanat.

minden legény között BOLDOG ÁRON-NAPOT kíván,

(Beja)Ana és Apuciiiiiiii