Az utóbbi másfél év semmit sem enyhített Áron Ödipusz komplexusán és ezt legaktuálisabban Petőfi Sándorral tudom illusztrálni...

Napok óta törjük a fejünket: mi legyen Áron a farsangon."Lehetnél mondjuk Petőfi Sándor.." javaslom, de egy jeges pillantással belémfagyasztja a szót. "Én, Petőfisándoj?? Mikoj én egy kőkemény szupejhős vagyok?" kérdi megbotránkozva és két könnycsepp indul útnak a szupebátor szupehősi szemekből. "De Petőfi is szuperhős volt a maga módján..." próbálom menteni a menthetőt. "Például ő volt a nemzet költője.." /Áron csüggedésközeli állapotban/, ... "meg aztán kardja is volt neki" /érdeklődés szikrája csillan/, ... "és igazi csatatéren harcolt" /ezzel megfogtam a gyereket!/

A továbbiakban a társalgás fonala Petőfi körül szövődött. Legnagyobb érdeme Áron szerint mégiscsak az, hogy csüggött anyja ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán. Azóta gyakran kell petőfisándojosat játszani....

Ez a kép tavaly készült. Hát nem pontosan olyan, mintha Petőfi kalóznak öltözött volna a farsangi bálon?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.