Este van, késő este. Régesrég elmúlt a megszokott lefekvési idő, sőt már a nem megszokott is. Áron turbó fokozaton pörög. Három lecsillapítónak és elálmosítónak szánt esti mese meghallgatása után - immár álmosan - akrobata mutatványokkal próbál elbűvölni. Áron, sziszegem a fogaim között, miközben azon tűnődöm, hogy hallatszik-e, ha valakinek elpattannak az idegei a feszültségtől, -  most már nem szeretném, hanem akarom, hogy lefeküdj végre!

A gyerek abbahagyja a ringispiljátékot, megfogja a karom és mély empátiával néz a szemembe: Tudom, hogy akarod, hogy lefeküdjek. Csak nagyon nehéz lesz meggyőznöd, HOGY ÉN IS AKARJAM....

És forog-pörög tovább...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.