2009.03.09. 12:04
Köszi néni és rendmánia
Nehéz napokat élünk kedves barátnőim és pajtikáim. Krízis van nálunk, nem gazdasági, inkább úgy mondanám... anyasági. Merthogy fent nevezett szülőm miután hetekig ragaszkodott hozzá, hogy azt mondjam: kérem és köszi, most, hogy használom eme udvariassági formulákat, mintha sikítva próbálna menekülni már nem lenne olyan lelkes... A kéjem-mel még semmi baj nincs, de a köszi rész még nem az igazi... Namármost, elmagyarázom. Imádok mindent megköszönni, ezért egész nap Anya nyomában járok lesve az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat a fáradozásaiért. Például kétnaponta kimosásra kerül egy gépnyi a ruháimból, én pedig minden egyes ruhadarabot külön megköszönök, hogy beteszi a gépbe, aztán mindet külön megköszönöm, hogy kiveszi, a szárítónál szintén felteszem a KösziAnya lemezt, aztán rohanok Anya után amikor el kell pakolni az immár tiszta cuccokat a szekrénybe. Nem tudom még pontosan, hogy a napi háromezer köszianya irritálja Anyát vagy az, hogy mindegyikre külön kell felelnie: szívesen, Áron. A helyzet még ennél is szomorúbb, ha példának okáért vásárolni megyünk. Mindenkinek mindent megköszönök, néznek rám, mosolyognak, megpaskolják az arcomat, satöbbi, de senki nem mondja, hogy szívesen. Anya pedig fordítógépest játszik.
Ha pedig legújabb szenvedélyemre gondolok, amit tömören csak így neveznék: legyenmárvégrerenddenemahogytigondoljátokhanemahogyén, akkor a helyzet tragikusba fordul át. Rend iránti megszálottságom odáig fajult, hogy nem lehet takarítani itthon. Persze nem úgy kell elképzelni ezt a rendet, hogy játékaim a polcon katonás vonalban sorakoznak, hiszen azoknak szétterítve van helyük a lakás különböző pontjain. Hanem, ha egy szőnyeget felvesz Anya, hogy kirázza, vagy egy széket kivisz a konyhából, hogy máshol rááljon, na akkor fájdalmam könnyekig hatoló, nem is beszélve a pojszívó rémséges fenyegetéséről, meggyőződésem ugyanis, hogy minden alkalommal beszippantani készül Jezőt, nappalaim és éjszakáim hű társát.
S, ha már az éjszakáknál tartunk, azok csodásak. Hogy hogy nem, mindig sikerül valamilyen módon átcsempésztetnem magam a szülői ágyba és ott fergetegeseket mulatok kilencedmagammal. Mert ugye nem hagyhatom egyedül a sötétben Jezőt, kis-sünit, nagy-sünit, a hájom kutust, lefántot. Bár Apáék megpróbálták csökkenteni a hívatlan vendégek számát, ebből ugyebár én nem engedhetek, ezt órákon kereszül képes lennék a tudomásukra hozni. Így a béke és az aránylag pihentető éjszakák érdekében most szülői különengedéllyel a baráti köröm egy része is velünk alszik. Reggel aztán felmenőim gyűrötten cserélnek tapasztalatot, hogy kinek mely része zsibbadt el, attól függően, hogy mije lógott le az ágyról, feje vállastól vagy a lába térdestől, netán mindkettő. Ó, de uppsz, én ilyen titkokat már nem árulhatok el...
ÁRON, a megnemértett
5 komment
Címkék: alvás fejlődés áron megmondja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kismaruszja 2009.03.09. 13:42:57
üdv: Boti
Ingrid 2009.03.10. 13:25:40
Áronkám, légy belátással a szüleidre! Gyönyörű vagy Anyával! Szépségesek vagytok.
masika 2009.03.11. 11:06:21
A porszívótól ne félj, nekem jó barátom, tudom hová kell bedugni, hogy működjön, és azt is, hogy hol a helye, persze ezeket szorgosan meg is mutatom ha használatba kerül a gépezet! A legjobb móka azonban működés közben kihúzni, próbáld ki tetszeni fog!
Puszilom a megnemértett buksidat: Lili