Van egy aprócska gondom Apának a munkahelyével. Az, hogy egyáltalán létezik!!!! Apróbb koromban, amikor még nem voltam ilyen bölcs és tapasztalt, mint most, nem tudtam, hogy a dolgozó a hibás, csak annyit láttam, hogy időnként Apa eltűnik a képből. Aztán egy idő után elkezdtem keresni, keresztül-kasul bemásztam a házat, de Apa sehol. Akkor már sejtettem, hogy az a nagy barna ajtó nyeli el, amelyiken át sétálni lehet menni. De nem voltam biztos benne. Még akkor sem. Mostanában pedig ha látom a sapka-kabát-Apa-irattáska kombinációt, már tudom, hogy hamar nem látom. Én általában véve Anya-függő vagyok, de ilyenkor ne adj Isten, hogy Apát eleresszem. Rimánkodhat Anya amennyit akar, én csak kapaszkodok mind a tíz ujjammal és fúrom az arcom a kabátjába. Vagy nyálas puszikkal lepem el, ahol csak érem. Mindez tart addig, amíg Apára rámelegszik a sapka-sál, stb együttes és rohannia kell, mert öt perc múlva ott kell lennie. De én olyankor semmi szín alatt nem vagyok hajlandó pá-pát inteni. Csak ha már becsukódott mögötte az ajtó, akkor kezdem a pá-pát és sokszor egy percig is integetek az ajtónak.
Délben ott van ugyebár az ebédszünet. Akkor megismétlődik a kabátrámelegítős akció, csak akkor meg örömömben nem vagyok hajlandó kiengedni Apát a karjaimból. És amikor nehezen Anya mégis átlop magához vigyorogva visszakívánkozom, de amikor Apa átvesz, akkor Anya felé nyújtom a karomat és amikor befészkeltem magam Anya ölébe, máris Apát ráncigálom, hogy vegyenát, és utána következik Anya,majd Apa és így tovább amíg meg nem unják.
Nem lehetne, hogy Apa is mindig, de mindig itthon legyen és egész nap csak tegyenek vegyenek engem? Csak egy icipicit....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.