• Egy örök érvényű mondás két éves korából: "Ha a vasalót megsimogatjuk, az fáj!"

• Áron mondja Márknak: "Pejsze, hogy tudom, hogy Májknak hívnak!! De én akkoj is Gelléjtnek becézlek..."

• Lámpaoltás után: "Jó éjt, kisfiam!". "Jó éjt, kisanyám!"

• "Anya, ha megöjegszel, te is boszojkány leszel?"

- Áron, mit kérsz reggelire?
- Szülinapi tojtát!
- Az nincs.
- Akkoj minek kell kérdezni...?

Az utóbbi másfél év semmit sem enyhített Áron Ödipusz komplexusán és ezt legaktuálisabban Petőfi Sándorral tudom illusztrálni...

Napok óta törjük a fejünket: mi legyen Áron a farsangon."Lehetnél mondjuk Petőfi Sándor.." javaslom, de egy jeges pillantással belémfagyasztja a szót. "Én, Petőfisándoj?? Mikoj én egy kőkemény szupejhős vagyok?" kérdi megbotránkozva és két könnycsepp indul útnak a szupebátor szupehősi szemekből. "De Petőfi is szuperhős volt a maga módján..." próbálom menteni a menthetőt. "Például ő volt a nemzet költője.." /Áron csüggedésközeli állapotban/, ... "meg aztán kardja is volt neki" /érdeklődés szikrája csillan/, ... "és igazi csatatéren harcolt" /ezzel megfogtam a gyereket!/

A továbbiakban a társalgás fonala Petőfi körül szövődött. Legnagyobb érdeme Áron szerint mégiscsak az, hogy csüggött anyja ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán. Azóta gyakran kell petőfisándojosat játszani....

Ez a kép tavaly készült. Hát nem pontosan olyan, mintha Petőfi kalóznak öltözött volna a farsangi bálon?

Tavaly Áron egy remek katolikus óvodába járt. Mindig onnan tudtam, hogy volt aznap a gyerek templomban az ovival, hogy hazajött és így szólított meg engem és az apját: "Testvéjeim!"

Áron rendel a McDonaldsban:
- Csókolom! Van itt bármilyen étel, amit anyukám készített?

Az emberi tulajdonságokról beszélgetünk. Áron arról érdeklődik, hogy ki az a szívtelen. Szóba kerül a könyörületesség is és elég sok példát sikerül közösen találnunk a fenti jelzők illusztrálására.

Másnap a gyerek az autóban rakoncátlankodik. Sokadik rendreutasítás után apukája közli, hogy kipakolja az autóból, ha nem hagyja abba a hangoskodást. Áron elfúló hangon kérdi: "Hát nincs benned semmi könyöjület?"

Ez is tavaly történt.

Kérdem Árontól: Milyen volt az oviban? Mire ő: Jó. Voltunk bábszínházban! ... ööö vagy templomban?
(mint utólag megtudtam, templomba vitték őket)

Életem legkínosabb pillanatait kétségkívül kedvenc gyermekemnek köszönhetem. Most csak hármat tudok kiragadni a csokorból, de bizton állíthatom, ennél sokkal több leizzasztó momentumot átéltem vele, ám azokat szerencsére agyam jótékony homályba borította.

Két éves korában történt.... Gyerekorvos vizsgálni próbálta és közben gügyörészett neki, hogy engedje meghallgatni a mellkasát. "Telefon, látod milyen szép telefonom van?" duruzsolta és a nyakában lógó vizsgálóeszközre mutatott. Áron rám nézett: "A doktoj néni nem tudja, hogy az egy SZTETOSZKÓP?"

Villamoson utazunk. Előttünk pár sorral egy szokatlanul nagy füllel megáldott bácsi ül. Áron emelt hangerővel érdeklődik: "Szejinted az igazi fül vagy odajagaszották?"

Templomban: Pap: "Hogyan tudunk jók maradni, ez a kérdés szeretett testvéreim!" Áron jó hangosan, egyenesen a paphoz címezve mondanivalóját: "Nem! A kéjdés az, hogy mikoj megyünk máj haza?"

Vitatkozunk Áronnal. Közlöm vele, hogy pocsékul viselkedett, mire vérig sértődik. "Soha többet nem beszélek veled!" mondja, "Csak még annyit akajok mondani, hogy soha ne jakjál tüzet az ejdőbe mej az leég!"