Állítólag a gyermekek első szülinapjuk környékén ejtik ki első értelmes szavaikat. Az időpont stimmel, az első életévet betöltöttük (én elég rég, de Áronnál még friss a dolog), érelmes szavak pedig... Hmmm, van több is. Csakhogy. A használatukban nem tudok logikát felfedezni. A baba, mama, papa, tata szavak hónapok óta megvannak, mondogatja is őket szerelmetes magzatom, de összevissza. A nyanya én vagyok, ez tiszta. Csakis engem illet ez a megtisztelő megszólítás. És ezzel nagyjából véget is ér az értelmes szavak hatalmas tárháza. Mert, igen, valóban, kristálytisztán kiejtette egyszer azt a szót, hogy labda, olyan szépen, hogy ÁronApu olyat fékezett, hogy kissebb kalamajka kerekedett a dologból a nagyváradi forgalomban. Csak arra tudok gondolni, hogy fiókám érezte a felelősség súlyát, azért nem ejtette ki többet, bárhogy labdalabdalabdáztunk neki napestig.
Pár hete felfedezte a jelnyelvet, csak rámutat valamire és célt ér: hűtőszekrény kitárul, játék kezébe adódik, víz a szájába töltődik, stb. Minek is törje azt a csinos nyelvét akkor?
Ezen a téren viszont óriásléptekkel történik a fejlődés, mára más ott tartunk, hogy Áronom összetett mondatokban gesztikulál. Pl. odajön hozzám, lábam elé a kőre vágja a szandálomat, a (nem is túl olcsó, de mostmár annál viharvertebb) napszemüvegemet, majd a bejárati ajtóhoz sétál, egyik kezével a sapkáját próbálja a fejére gyömöszölni, a másikkal az ajtót csapkodja vehemensen. Az üzenet nyilvánvaló: vágjam magam puccba és nyomás a játszótérre, de csipkedjem magam, mert nincs idő! (utóbbira az ajtópüfölés mértékéből következtetek).
De nemcsak követelőzésre használja Áron a gesztusnyelvet. A tegnap a játszón egy labdára fájt a foga, amit egy másik kisfiú szorongatott szenvedélyesen. Gyermekem próbálkozott a direkt módszerrel, azaz a kézből kirántással egyetlen vállmozdulatból (ami profi szinten megy már). Egy néni erélyesen rászólt, hogy ne vegye el a labdát, mire ő engedelmesen visszaadta és látszólag letörten arrébb csámborgott. Pár pillanat múlva visszatért egy nagy méretű homokozó autóval és nyújtotta cserébe a labdáért. A csere megtörtént, gyermekem felkapta a labdát és már pucolt is jó messzire vele. Mondanom sem kell, a felajánlott autó sem az övé...
Még egy éredekesség. Nem egészen értem, hogyan történik a nyelvtanulás, hogyan raktározódnak el a szavak az agyban, hogyan kategorizálódnak. Áron a játszótéren, boltban, stb gyakran kerül kapcsolatba a román nyelvvel. Furcsa módon érti a szavakat, és más hangzású halandzsanyelvet használ, mint itthon. Merthogy sokat halandzsál, szinte egész nap, és olykor meglepően értelmes hangzású halandzsaszavakat használ. De román környezetben, csalhatatlan érzékkel nyelvet vált ő is. Csengeanya, te talán hozzá tudsz szólni érdemben a témához. Vagy bárki más...
Röviden: tanulok Áronul. Addig is amíg ő hajlandó lesz elsajátítani az én nyelvemet. Az anyanyelvét.
Jó kis móka ez.

ÁronAnyu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.