Tehát, a Karácsony. Kezdem kapiskálni miért is vannak oda Anyáék annyira ezért az ünnepért. Kezdjük azzal, hogy hétfőn teljesen másképp történt nálunk minden, mint ahogy azt megszoktam. Először is, itt volt Nagyi és Papó, ami nem egy megszokott dolog ugyebár. Aztán, Apa nem ment dolgozni, bár hétköznap volt. Ami felettébb különös. Aztán Anya kipingálta a körmeit, ami már a gyanús kategóriába sorolható. Igaz, hogy csak hármat sikerült neki bepirosítania, majd büszkén bejelentette: na, három a hétből már megvan! (mire nagy hahota, Anya fáradtságra hivatkozva hebegett, de azt már meg se hallották). Sajna a többire nem került sor, mert sürgős dolgunk akadt a fertőzős kórház sürgősségién. Az izgalom tárgya, ugye nem kell mondjam, én voltam. Hólyagos himlő alapos gyanújával mentünk be és kétnapos kiütéses láz diagnózisával jöttünk ki.



Mindenféle gyógyító bigyóval felszerelkezve hazavágtattunk, ahol kezdetét vette az amit röviden csak úgy hívunk, hogy: 'karácsonyelőttiutolsómásodpercbenfeltétlenülelvégzendőezerdolog'. Anya egyik kezével majonézes krumplit kutyult, a másikkal gyertyákat állított meghatározhatalan logika szerint sorrendbe dekoráció gyanánt. Apa elment fát vágni (?!).

 Az én feladatom az volt, hogy gyakoroltassam a kántálást a nagyszülő-kórussal. Ez rendkívül fárasztó tevékenység, ami legalább fél óra szunyókálással pihenhető ki. Hát, én ki is pihentem és képzeljétek, mire újra feltöltődtem, hát olyan csoda történt, de olyan!!! Gyönyörű csillogó karácsonyfát hozott a Jézuska, a nappaliba tette és jól elbarikádozta, így aztán nem tudtam könnyen hozzáférni, de ott volt és az enyém volt! Húú, amikor én azt a fát megláttam! Még szuszogni is elfelejtettem. Még szerencse, hogy Apa tartott a karjában, mert ha nem így lett volna, biztos dobok egy hátast! Anya pityergett... Miután meggyőződtem arról, hogy nem káprázik a szemem, emelt hangon üdvözöltem a jövevényt, a tradicionális 'hó!', 'hé!' és 'höhh!' köszönésekkel.


 Próbáltam beazonosítani ezt az ismeretlen dolgot. Színes és csillog, pont mint Anya mikor kipingálja magát. Megpusziltam, szúrt, ebből a szempontból Apára is hasonlít. De ezektől eltekintve nem hasonlít semmi másra, amivel eddigi hét hónapom során találkoztam.
Miután kigyönyörködtük magunkat egymásban a Karácsonyfával (mert rajtam is volt ám gyönyörködnivaló, olyan elegáns és férfias jelenség voltam az ünnepi szerkómban!), megláttam a rengeteg ajándékot. Azta, hogy nálunk mindenki milyen jó volt az idén!!
És én voltam a legjobb, mert megkaptam a rengeteg színes zörgő csomagolópapírt, amiből jól be is vacsoráztam.
Énekeltünk is a Jézuskának. Tánc nem volt.
Hát ennyi röviden az első karácsonyom estéje.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.