És megtettem! Pedig óvva intett Nagymama... Pedig figyelmeztetett Anya... És én szót is akartam fogadni, becsszó! De a kezeim meg a lábaim már nem olyan szófogadóak, mint én. Szóval, magamra rántottam a gyönyörűséges adventi koszorúnkat. Az úgy kezdődött, hogy épp simogattam az asztalterítőt a nappaliban és mondogattam neki, hogy dla-dla-dla-dla, Anya pedig a pelenkám tartalmát ellenőrizte nazális módszerrel. És akkor hirtelen ez az adventi koszorú a fejemre ugrott. Úgy megdöbbentem ettől a nemvárt merészségtől, hogy azt sem mondtam: dla-dla. Az illusztris eseményről fotográfia nem készült, ugyanis Anya azzal volt elfoglalva, hogy szemeim állapotát, illetve meglétét ellenőrizze és hogy a tűleveleket a hajamból kipecázza.
Mit mondjak, repesve várom a karácsonyfát. Állítólag óriási lesz, sok kapaszkodóval.
Az eseményekről majd beszámolok.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.