Nem tudom, hogy ki találta ki azt a mondást miszerint jobb félni mint megijedni, de nem értek egyet vele. Én nem szeretem sem egyiket, sem másikat. Pedig mostanában lett volna alkalmam hozzászokni mindkettőhöz.  Naponta előfordul, hogy megijedek egy-egy hangos zajtól vagy egy idegentől. És újabban határozottan félek a hangos zajoktól, mint például a porszívó vagy a hajszárító hangjától. Nem értem magamat! Én, aki képes voltam belealudni abba, ha az orromat porszívózták! Én, aki bárki ölébe dalolva mentem, ha az illető hajlandó volt engem cocókázni! Mondom, nem értem magamat... De bezzeg a szülők! Anya előbányázta a tizenötkilós könyvét, amiből annak idején megtanulta, hogy mikor hogyan kell(ene) működnie egy magamfajta kis krapeknek. Megállapították, hogy utólért a 8 hónapos szorongás, nincs mit tenni, ki kell nőni ezt is, mint a hasfájást, fogzást és egyéb cukiságokat. Apa, aki a legnagyobb pszichomókus a családban, rögtön fel is világosította Mamát és Tatát, hogy én tulajdonképpen örülök annak, hogy meglátogattak, csak éppen nem tudom kimutatni az örömemet, mert félek tőlük és épp szorongok. Hát jó, kivárták ők türelmesen a másnapot, amikoris felváltva örültem és szorongtam. Harmadnapra már elég jól összemelegedtünk, de hát minden csoda három napig tart. Így a nagyszüleim látogatása is.
Hát, így zajlanak a napjaink.
Nem unatkozunk.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.