Szombaton két fontos dolog történt apró kis életemben. Először is négy hónapos lettem! Ilyen csak egyszer fordul elő az emberrel egész életében. A második fontos dolog, hogy Apáék elvittek az uszodába. Húú, mamám, mennyi víz!!!








Nagyon büszkén feszítettem a zöld úszópelenkámban, szerintem igazán formásan előhozta a vonalaimat.






















Apa volt az úszómester, de persze nem úszott egy centit sem. Szerintem nem is tud, úgyhogy markoltam erősen, ahogy csak bírtam, nehogy már eltűnjön abban a nagy vízben.






Volt ott egy néni is, röviden babaúszásoktató néni. Ő is kedves volt, elvett Apától, hogy néhány trükköt megmutasson. Mivel az ő mellkasán nem volt olyan sűrű bunda mint az Apáén, eleinte nem volt mibe kapaszkodnom, de aztán felfedeztem, hogy neki a vállán is van fürdőruhája, szóval mégis lett mibe markolnom. A baj csak akkor lett, amikor visszaadott a néni Apának, mert én ragaszkodtam a kapaszkodómhoz, így aztán az a kezemben is maradt. Úszásoktató néni kicsit zokon vehette, mert villámsebesen elhullámzott egy másik gyermekhez, de Apa titkon megdícsért. Még Anya se hallotta, szóval a dolog maradjon köztünk.






Mire lejárt az ötven perc, már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, olyan fáradt voltam. Az öltözőben már vígan horkoltam, fogalmam sincs, hogy kerültünk haza.

Jövő héten is megyünk úszni.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr25173798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dominó · http://dilidomino.freeblog.hu 2007.09.23. 12:39:51

Utólag is boldog hófordulót, kedves Áron :) Igazán jó dolog a pancsolás, én is nagy vizimanó vagyok. A fürdőruhákat pedig egy naaagy, határozott mozdulattal kell lerántani...majd belejössz ;)

Ingrid 2007.09.24. 14:47:08

Milyen csinos úszópelus:) Nagyon ügyes kis úszóbajnok leszel, ha így folytatod!

Gellért 2007.09.24. 20:24:24

De jó lehet annyi vízben, olyant én soha nem láttam!Szívesen pancsiznék veled :).Pacsi!
U.i. Köszönjük az édibédi képeslapot :).

Balázska 2007.09.28. 18:26:20

Isten éltessen sokáig Kishaver.
De jó Neked, úszni tanulsz.
Nekem csak sizni van itt lehetőségem, de arra még pici vagyok, és a lábam most gyógyuló félben van.
Szuperek a képeid.
Van egy jó hirem, 1 hét és újra látni foglak. Tudom, ez Neked ilyesztő egy picit, de valahogy megedződsz az én nagy szeretetemre.
süti beállítások módosítása