Mostmár tutibiztos, hogy valami nomád népek közé kerültem. Alig keveredtünk haza Szatmárról, máris újból úton találtam magam cuccostól, puccostól, Anyástól. Apa mostanában, ha elutazik, lepasszol minket valamelyik nagyszülőkhöz. Most éppen Udvarhelyen vagyunk. Udvarhelyről azt érdemes tudni, hogy itt élnek atyai nagyszüleim. Meg egyebet is, de arról majd máskor többet mesélek.
Most inkább arról mesélek, hogy milyen viharos érzelmeknek vagyok én a tárgya.
Nehéz szavakkal megfogalmazni ilyen nemes érzelmeket, ezért ma hagyom, hogy a képek meséljenek helyettem.


A mellettünk elterülő (de a képen nem látható) Anya épp bemutat minket egymásnak:

















Az üdvözlő csók:


















Próbálom viszonozni, tátom a számat, hogy elkapjam mondjuk az orrát vagy a fülét, de ahhoz Bali túl virgonc:

















Balázska felfedezi a spanyolviaszt. Ezen nagyon meglepődik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.