Senkit se tévesszen meg a mai fotóm! Csakis a véletlen műve, hogy sikerült engem csukott szemmel lencsevégre kapni ma, ugyanis a bömbölés világcsúcsát készültem megdönteni. Nagyon büszke vagyok magamra, mert az este 8 órás etetés után rázendítettem és bírtam szusszal éjjel fél 1-ig!! Akkor Anya már attól félt, hogy oxigénhiányos leszek, mert szerinte levegőt se vettem nagy izgalmamban, ezért úgy döntöttek Apával, hogy elvisznek egy doktor nénihez. Betettek az autóba, ahol rögtön békésen elszundiztam és még a kórházban sem ébredtem meg. Apa felszólítására (Most mutasd meg, fiam, hogy mit tudsz!) újra rá kellett zendítenem. Ki érti ezeket?? Miután órákon keresztül csitítanak, ígérnek mindenfélét, ha elalszom, mikor végre megszánom őket, hát gondoljátok, hogy elégedettek? Ilyen instabil szülőkkel milyen gyerekkorom lesz?
Na, tehát produkciót tartottam a sürgősségin is, de ott nem hatódtak meg, közölték kimerült szüleimmel, hogy hasfájós vagyok és több javaslatot tettek a helyzet javítására. Nekem leginkább a reggelig tartó ölben sétáltatás, pocimasszázs, ringatás, énekelgetés tetszik. De azért gyógynövénycseppeket is kapok,ami jelentősen csökkentette a szüleim energia ráfordítását. Mindenesetre kellemesebb a cseppszedéses módszer, mint 6-7 órai hasgörcsös állapot után álomba ájulni.
Remélem nem lesz több ilyen éjszakám és kívánom, hogy nektek se legyen.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr4190920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balazska 2007.06.02. 09:50:45

Szia kis Maci.
Annyira sajnállak hogy ezen végig kellett menj. Nekem is volt ilyen estém,és anya fölhivta Elvira kereszt mamit,szerencsémre, és Töle tudtuk meg,mit kell adjanak nekem. Bonisan cseppet. Most már Te is azt kapod,kihalgattam amint anya elmondta a Te apukádnak,a varázs csepp nevét.
Remélem minden renben lessz,ne izgulj,most már valahogy csak megszokod a valo világ rejtelmeit.
Millio puszi.
süti beállítások módosítása