A játékbolt kirakatában megpillant egy marcona robotot, rossz minőségű műanyag, de csillogó-villogó. "Megvesszük", jelenti ki. "Van pénzed?", kérdem. "Neked van, adhatnál belőle." "Ha nagyon szeretnéd, majd születésnapodra megkaphatod." Erre kérlelni kezd, majd hízeleg, aztán sírva fakad. A meggyőzési hadművelet egész eszköztárát beveti. Mire az autóhoz érünk már fenyegetőzik és kiabál. Nagy nehezen beülünk, elindulunk. Pár sarok múlva elfogynak a könnyek, szipogva halkan sóhajtja: "Úgy éjzem én máj nem leszek bódog soha többé..."

(megnyugtatnék mindenkit: hazaértünk, sutba dobtam a vasalnivalót és másfél órát társasoztunk, és láss csodát: a gyerek ismét BÓDOG lett! :) )

 

 

Óvodatárs kislánynak válogatunk születésnapi ajándékot. Áron terelget a robotok irányába, én inkább a tündéres-hercegnős polcot célzom meg. Reménykedve az orrom elé tart egy marcona katonát, de átsiklik felette a tekintetem.

- Flója nagyon öjülne egy űjhajónak - próbálkozik mostmár rámenősebben.

-Szerintem egy hableánynak örülne jobban - válaszolom.

 

Lemondóan sóhajt. "A kislányok máj nem azokat a dolgokat szejetik, amiket te szejettél az óvodában hetvenkét évvel ezelőtt."