1. Próbálok leszokni a nappali alvásról, nem áttérni az egy alvásra, hanem egyáltalán nem aludni. Hosszas zötyögős útakon való popótologatás után rendszerint engedek az erőszaknak, de néha én vagyok az erősebb.
2. Étvágyam továbbra is csapnivaló, sőt egyenesen püfölnivaló. De szokás szerint nem az én hibám. Anya soha nem találja el a kedvemre való ízkombinációt. Például tegnap az uzsonna sárgabarackos túrókrém formájában ugrott elém. Húztam a szám, nyavajogtam, forgolódtam, amíg megláttam ezt a tuti kis zöldhagymát és addig mutogattam az ujjammal, amíg Anya a kezembe nyomta. Na, így már lecsúszott a túró is, minden kanál után haraptam egyet a hagymából. Így kell ezt csinálni, kérem.

Nem jó, nem jó, állítják a szüleim mély meggyőződéssel.

3. Ügyesen totyogok, sőt cipelem a dolgokat nagy nyögések közepette. Néha megállok egyensúlyozni egyet, ilyenkor a popómat előre-hátra tologatom, amíg azt nem érzem, hogy rendben, mostmár helyrekerült, indulhatok tovább.
4. A formabedobigálós dobozaimon már helyére dobom a csillagot, a háromszöget és a kört. Egyszer megmutatta Anya, csak azért, hogy a távirányítókról elterelje a figyelmemet, azóta megy ez is.
5. Barátságosságom is egyre jobban kibontakozik, ha az utcán odasétálok egy álldogáló valakihez és az nem néz rám, hangjelet adok ki, ha nem veszi a lapot, gyöngéden, de határozottan meghúzom a nadrágját. Ez szokott hatni. Ilyenkor Anya mindig más irányba néz és próbálja tettetni, hogy ezt a rámenős gyereket nem is ismeri...

Na, Apáék szerint ez már döfi!
Holnap hangosképpel jelentkezem.
Csókolom és pacsi,

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.