... a mai napot sem. A szüleim "szombat van, tehát úszunk" felkiáltással ébredtek és állták a szavukat. Gyorsan leszuszakoltuk az ebédet és ralliztunk egyet a medencéig. És, képzeljétek, senki nem volt ott rajtunk kívül! Egyetlen gyerek sem. És a jó fogású fürdőruhával felszerelt doktor néni  sem. De megengedték, hogy ússzunk egy órát mi hárman, Apa, Anya és én. Az egész medence a mienk volt! És én nagyon prímán álltam a sarat! Amikor letelt az óra Anya kullogott, Apa cammogott, én pedig nagy élvezettel gagyarásztam össze-vissza. Utána pedig jól kitoltam velük, mert ugye arra számítottak, hogy megint alszom majd vagy három órát, mint múlt szombaton, és beterveztek mindenféle pakolást, rendrakást, miegymást. Na, azt várhatták! Nekem sürgős játszanivalóm volt egész délután. Majd máskor pakolunk.
De mostanra azért mégiscsak elálmosodtam, úgyhogy búcsúzom is.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.