Amióta Anyával kijárunk sétálni a parkba lépten nyomon belebotlunk egy-egy szomszédba vagy ismerősbe. Ezek a népek miután megcsodálnak és megállapítják, hogy püj-püj, de aranyos vagyok, általában három dolgot szoktak kérdezni Anyától:
1, Ugye, kislány?
2, És tessék mondani, jó baba?
3, Szopik ügyesen, van elég tej?

Most az 1. és 3. pontot nem kommentálom, bár meg van a véleményem azokról is, de a 2. kérdést nem hagyhatom szó nélkül. Merthogy, sokan állítják Anyának, hogy én igenis rossz baba vagyok. Mert sokat sírok. Mert, ha éber vagyok, inkább ölben szeretek lenni. Mert akkor tudok elaludni, ha valaki a karjában tart. Hát ezért monják rám, hogy elkényeztetett, rossz baba vagyok. Olyanok, akik csak pár perccel azelőtt pillantottak meg először.

Az egyetemes jótanács az, hogy hagyjon nyugodtan ordítani jó húsz percet, attól majd megjavulok. Sétáljon egy jót vagy fejtsen keresztrejtvényt amíg én kékre bőgöm magam.

De én igenis sírni fogok, mindaddig amíg meg nem tanulok beszélni. Mert kikívánkozik belőlem, ha fáj a hasam, vagy éhes vagyok, vagy, ha fázom.
És ölbe kérezkedem mindaddig amíg nem tudok egyedül helyet változtatni, mert függőleges helyzetben sokkal többet láthatok a világból, és engem minden nagyon érdekel.
És persze, hogy jobban szeretek úgy elaludni, hogy puha, meleg karok ölelnek át, de hát ki nem?


Mások szerint rossz vagyok és elkényeztetett.
Anya szerint élénk, kíváncsi és mozgékony. És hasfájós.
Szerintem az tudja jobban, aki engem igazán ismer.

Nosza, kapja csak mindenki ölbe egy kicsit a gyerkőcét és szeretgesse meg. Ne érezze, hogy csak magára számíthat.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.