Összeült a családi kupaktanács és nagy döntés született: szombat éjjel elárasztjuk Szatmárt. Tudniilik ott lakik a nagyi és pont véletlenül nagytata is. És állítólag még sokan mások is, de ezt nem tudom biztosan állítani, mert nem ismerem őket.
Szatmárról azt kell tudni, hogy irtó messze van, több hétig eltartana amíg odaérünk, de nekünk nagy mázlink van, mert van egy szuper kis ringatógépünk, amiben nagyokat lehet durmolni és ő közben halad előre. Anyáék autónak becézik. Zenélni is tud és ahogy az rázni tud! Nem semmi...
Apa és Anya lázas pakolási akcióba kezdett, a szekrényeket még nem szerelték szét, de a tartalmukat már a földre szórták kábé egy hete.  Még jó, hogy nem tudok járni, mert folyton valami bőröndben vagy utazótáskában találnám a lábaimat.
Anya persze nagyon fifikás, mint a nők általában. Miután kiszedte mind az ezer ruháját a szekrényből és megállapította, hogy nincs egy normális rongya, amit felvehetne, közölte Apával, hogy mivel a gyereknek annyi holmija van, hogy az ő cuccai már nem férnek be az autóba, kénytelen lesz Szatmáron vásárolni ezt-azt.
Nekem meg nagy bánatom van: ma reggelre kinőtt egy nagy pattanásszerű valami az orromra. Anya szerint melegkiütés, és ha nem lesz majd ilyen meleg, akkor visszahúzódik. De addig úgy kell járnom kelnem a világban, mint egy Pumukli!! Nagy dilemmám, hogy vajon fogok-e így tetszeni a szatmáriaknak. És vajon ők nekem?

Kedves Mindenki, két hét múlva ugyanitt!

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.