Ott hagytam abba legutóbb, hogy a kórházban mindenféle vizsgálatot végeztek. Hétfőn például 3x vettek tőlem vért, ez felháborított. Elpanaszoltam Anyának, s hát mit gondoltok, ő mit csinált?! Ahelyett, hogy együttérzően elzokogja magát, elragadtatva összecsapta a kezeit és olyanokat mondott, hogy 'drágagyermekemtekisügyesgőgicsélsz... ' vagy valami hasonlót, nem értettem pontosan.
Száz szónak is egy a vége, kedden kiengedtek a kórházból minket, rohantunk is haza. Vissza se néztünk. Otthon Nagymama várt nagy lelkesen, Apa pedig csomagolt, mert megint repült valahová. Nem tetszik ez nekem, túl sok időt tölt a levegőben. Hallottam már olyanokról akik madárnak képzelték magukat.

A csütörtöki nap sztárja Kovács Gellértke!!!! Ő az én cimbim (cimbi=cimbora), és még nagyon fiatal, szerdán született,de máris utólért engem magasságban, ugyanis 56 centi. Igaz kicsit karcsúbb mint én, csak 3800 gramm, de be kell valljam, hogy nekem is 5 hétre volt szükségem ahhoz, hogy 4 és fél kilóra feltornázzam magam. Szóval, hajrá Gellértke. Már alig várom, hogy megosszam veled gazdag élettapasztalatomat.

Nagymamával jól összehaverkodtunk. Róla azt kell tudni, hogy képes 3 órán keresztül levegővétel nélkül ringatni engem az ölében és dúdolni. Azonkívül komoly fejlődést ért el  a gyors pelenkacsere, villám átöltöztetés és alapos koszlevakarás sportágakban. Utóbbi különösen hasznos a meleg nyári hónapokban, mert a nyakamba csordogáló tejtől néha kicsit sajtszagú vagyok.

Szombatra várjuk haza Apát, de jön Tata is Udvarhelyről, meg Balázska is, aki hozza magával a szüleit. Már várom, mert szerintem a vendégsereg azzal jár majd, hogy megdícsérnek, hogy milyen szép, nagy, erős, ügyes, stb vagyok, majd kézről kézre adnak, hogy tapintás után is meggyőződjenek róla, hogy tényleg puha vagyok és bársonyos.

Az eseményeket majd részletezem, addig is mindenkinek jó ejtőzést kívánok egyedül vagy vendégei társaságában!

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr15110015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balázska 2007.07.02. 15:14:25

Szia Áronka
El sem tudom mondani mennyire meghatodtam Tőled. Te még egy kis finomka baba vagy, nem mertelek megfogni, csak a kis kezedet simogattam. Ilyen pici babát még nem láttam, pedig voltam korházban amikor születtem,de akkor furcsa modon semmit nem láttam.
Te egy édes, kis, arannyos baba vagy. Féltékeny voltam Rád, mindenki Veled akar lenni, én hiába tomboltam, ugy is mindig Téged néztek. Te voltál a főszereplő. Jó hogy vagy Te nekem, mi igazi jó unokatesók leszünk, igazi haverek.Imádok a kis huncut mosolyod, a hangod. És az a frizura, az egyenessen boditó, ami Neked van. Honnan szerezted? Nekem nincs olyan,fele annyi sincs mint Neked. Annyi élménnyel tértem haza Töled, ha tudnék beszélni, volna amit halgasson a Dadusom.
Millio pusssszi Neked,agusztusban ujra eggyüt.

Gellért 2007.07.03. 13:03:50

Szia Áron barátom!

Én sem úsztam meg, ki kellett bújnom imádott, meleg,pihepuha ,lebegő lakóhelyemről, még most sem értem, hogy miért, de kezdem itt kint is megszeretni,elég szépen bánnak velem ;). Örülök, hogy végre megmutattak téged nekem, sokat hallottam rólad odabent.Nagyon örülök, hogy meggyógyult a szemecskéd, most újra tudsz kacsintgatni, azt mondják ez majd jól fog nekünk, na de hogy miért, még nem értem...

Pacsi neked és jó lenne egyet találkozni is,mit szólsz, majd jól kidumaljuk anyáékat egy-egy deci tejcsi mellett :).

Gellért