Már napok óta érzem, hogy valami változás készül az életemben. És mivel nem illik csak úgy ismeretlenül betoppanni mások életébe, hát engedjétek meg, hogy bemutatkozzak: Szász István Áron vagyok, vagyis leszek hamarosan. Ti csak szólítsatok Áronnak az egyszerűség kedvéért.
Tavaly szeptember 5-én költöztem a mostani lakásomba, így kerültem kapcsolatba ezekkel az emberekkel akik Anyának meg Apának szólítják magukat. Klassz kis kéglinek tűnt, úszómedencés, egy csövön keresztül állandóan jön a kaja, meg a friss levegő. Mondjuk a panoráma nem túl változatos, de ne legyen az ember túl kritikus. Még lakótársam is volt az első hetekben, de aztán elváltak útjaink. Ez persze elszomorított az elején, de őszintén szólva most nagyon értékelem, hogy egyedül lakom, ugyanis jó ideje megfigyeltem, hogy ez a lakás határozottan kezd összemenni! Néha a könyökömmel vagy a térdeimmel kell helyet csinálnom magamnak, az Apának nevezett egyén nagy örömére, aki ilyenkor gyorsan megkopogtatja kikandikáló testrészeimet, nagyokat kacagva, mintha ez olyan vicces lenne. Persze, én sem hagyom magam, jókat odasózok neki, mire az Anyának nevezett egyén nagyokat szisszen, nem értem miért...
Egyébként pont a magát Anyának nevező személy említette nekem  a napokban, hogy hamarosan találkozunk, úgyhogy lehet, hogy hamarosan meglátogatnak. Na, arra kíváncsi vagyok, hogy fogunk férni az én félszemélyes kis kuckómban.
Hogy mindenki felismerjen majd, küldök egy képet is magamról.

Addig is, mindenki vigyázzon magára.

ÁRON

· 1 trackback 9 komment

Címkék: pocak

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr671046

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.07.29. 16:03:14

Ezek a legjobb bor és sajt párosítások - Napicsárt

Pingback: HELÉNA » Fessünk pocakot! 2008.01.02. 21:15:00

[...]pocakfestő versenyt is indít! Lehet benevezni! Én, a szavazatomat Áron babának adnám, aki már hetekkel ezelőtt dicsekedhetett[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid · http://www.terhessegem.blog.hu 2007.05.07. 14:48:31

Szépséges vagy Áron!
Nagyon frappánsan fogalmazol és jól leírtad a kis lakosztályodat. Hamarosan a kis királyi lakosztályt is elfoglalhatod! Ha jól tudom az Anya és Apa-egyén sokat dolgozott rajta ;)
Pusszantalak és várom a következő fotót Rólad!

Zsuzska 2007.05.08. 22:08:14

Drága Áron!
Nagyon várjuk,hogy megismerhessünk. Te is mégcsak sejtheted,mint én, amit Anyáék már rég eldöntöttek,hogy mi nagyon jó barátok leszünk:).Nekem a jó bulik ellen sose lesz kifogásom, ugyhogy hajrá!
Kívánunk neked nagyon könnyű kiutazást a luxuslakosztályodról, még én sem tudom mi vár rám odakint, de meg vagyok győzödve,hogy nem fogunk csalódni, az utóbbi hónapokban azt füleltem ki, hogy odakint is sok érdekesség történik.
Pacsi neked Áron és majd készítsd a csörgőidet, hamarosan én is érkezem: Gellért-Pocakbaba és titkárnője (vagy mamija inkább?).

Zsuzsa 2007.05.19. 08:32:03

Draga Aron!Turelmetlenul varom,en is hogy megismerkedjunk vegre!

Ingrid 2007.05.21. 12:32:52

Izgulok, és várom, hogy megérkezz s folytasd a blogot!
Innen fogok sokmindent megtudni rólad :)

Puszi a pici talpaidra!

Keszthelyi család 2007.05.22. 19:37:44

Drága kicsi Áron!

A nyári nap fullasztó melegében,
Kék bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy aprócska fiúcska.

Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok,aki mostan boldog,
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.


Ingrid 2007.05.23. 13:02:15

Láttalak Kicsifiú! Tündérherceg vagy!
Sok sok puszi és ölelés Neked és Anyának!

Zsuzska 2007.05.23. 18:13:29

Szia Áron-baba, Isten hozott erre a csodálatos világra, mesébe illő dolgod lesz itt,meglátod ;).Gyönyörű kisbaba vagy, nagyon várom, hogy személyesen is megismerkedhessünk!Puszi az orrocskádra!

Nicoleta 2007.05.23. 22:27:42

Ceau Aron , Bine ai venit pe lume sa cresti mare si sanatos Dumnezeu sa fie alaturi de tine si de parintii tai la fiecare pas din partea lui Mara , Diana, Nico si Zolti Marosan

Zsuzsa 2007.05.25. 07:00:04

Szia, Aron Baba!Gyonyoru kisbaba vagy,Anya es Apa nagyon ugyes volt hogy lehetove tette szamunkra, hogy nap mint nap lathassunk .Isten hozott kozzottunk.Puszikallunk mindannyian!
süti beállítások módosítása