Az egész gyanús dolog már pénteken elkezdődött. Először is, Anya reggel elviharzott a fodrászhoz, aki megskalpolta és a maradék haját tükörsimára vasalta. Miután hazaért, tartott vagy öt percig az új frizura, aztán én jól feltupíroztam neki. Aztán megérkezett az udvarhelyi…

Nem mondom, kezdek már egészen szociábilis lenni. Tegnap délután látogatóim voltak és egészen tűrhetően viseltem magam. Csak épp egy icipicit cuppogtattam Ritának a kezét, csak egy árnyalatnyit reszketett a hangom amikor kértem (de nem követeltem), hogy vegyenek fel/ tegyenek le/…

Zsibrák 2007.07.17. 20:50

Egy csokor Bokor

Vasárnap délután a Bokor család tette tiszteletét nálunk. Bemutatkozásom kissé zajosra sikeredett, na de legalább megcsodálhatták rendkívüli tenorhangomat. Isteni csörgőt hoztak nekem ajándékba, legalább hét percen keresztül bámultam, egészen izgalomba jöttem tőle. Kis…

Pénteken megismerkedhettem a csíkszárádai kiájtéssel, ugyanis Péter kárásztapámék látogattak meg. Visszaváltva temesvári kiejtésre, sok mindenre rádöbbentett ez a hétvége. Például arra, hogy a KAMILLÁT nem csak teaként szeretem, hanem kislány formájában is.…

Nagy akció volt nálunk a hétvégén. Az úgy kezdődött, hogy szombat délután egyet szundiztam, mert Apát vártuk haza és feltétlenül szép és kipihent akartam lenni a kedvéért. Intenzív jövés-menésre ébredtem, de még nem nyílt ki teljesen a szemem amikor Anya gyorsan megetetett,…

süti beállítások módosítása