gyemant.jpgA gyengébbik nem képviselői rajonganak a drágakövekért, ezt Áron ösztönösen tudja. Nem is mulasztja el soha felhívni a figyelmem a "gyémántos bolt" (bár valójában kristály) kirakatában sziporkázó tüneményekre. De arra még soha nem vetemedett, hogy a szikrázó szentély vakító küszöbét átlépje és átadja magát az eléje táruló pompának. Persze a határok azért vannak, hogy átlépjük őket és egyszer csak a csillogó kirakat másik oldalán pillantottam meg száját tátott gyermekemet. A ded szemmel láthatóan határozott cél által vezérelve lépett be a pazar enteriőrbe. Tudtam, lépnem kell, csak azt nem tudtam mit. Bambán ácsorogtam hát a bejáratnál, miközben Áron magára öltötte a komoly szándékú vásárló szerepét.

"Tessék mondani, drága ez a fülbevaló?"

"Hát, eléggé..." - válaszol meglepetten a felettébb csinos és meglehetősen fiatal eladólány, majd kérdően rám néz.

Áron nem veszi észre a mozdulatot, koncentrál. Kotorászik a nadrágzsebében egy rendet, majd a pultra teszi a tartalmát: százhetven forintot.

"Ez elég lesz?" kérdi.

"Sajnos nem." mondja a lány félig mulatva, félig meghatva.

"Akkor tessék félretenni. Ha nagy leszek és dolgozni fogok, több pénzem is lesz és visszajövök, megveszem anyának."

Csinos eladó lány meghökken. A százhetven forint visszakerül a nadrágzsebbe.

"Csókolom." mondja Áron búcsúzóul, majd sarkon fordul.

Kicsit kapar a torkom, amikor kifordulunk a boltból.

A jövő szép, akár lesz gyémántos fülbevalóm, akár nem.

2 komment

Címkék: árondolog

A bejegyzés trackback címe:

http://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr985602036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.