Áron: - Mi az, hogy asszony?

Én: - Felnőtt néni, általában férje is szokott lenni.

Áron (megkönnyebbülve): - Jaj, még szerencse, hogy te nem vagy asszony. Az mégiscsak olyan csúnya szó...

Én (csodálkozva): - Ó! Hát miért gondolod, hogy én nem vagyok asszony?

Áron (magától értetődő természetességgel): - Hát csak abból, hogy te nem vagy felnőtt.

Én (meglepődve): - És akkor mi vagyok?

Áron: - Hát nagylány. Az anyukák nagylányok.

Én: - Értem. És mikor lesznek az anyukák nagylány helyett felnőtt nénik?

Áron: - Soha. Amikor a gyerekek felnőttek lesznek, akkor az anyukák hirtelen öreg nénikké válnak. És a fiuk meg a lányuk vigyáz rájuk. Muszáj. Muszáj nekik. Ez a dolguk.

Én: - De nem is muszáj. Csak, ha akarják.

Áron (határozottan): - De igen, muszáj. Különben nem rendes gyerek az a gyerek. Ez a dolgok rendje.

Elsomfordálok. Felhívom anyukámat. Meg anyósomat is. Elvégre ez a dolgok rendje.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.