- Anya, szerinted én mi leszek, ha nagy leszek?

A kérdés a vacsora alkotóelemeinek aprítása közben ért és tökéletesen célba talált. Éreztem, hogy fordulóponthoz érkezett gyermekem erkölcsi nevelése. Mert magam is, akárcsak a legtöbb szülőtársam időnként beleesek abba a hibába, hogy klasszikus vágyhálókat szövögetek utódom köré, mint például:  hogy a csemete érvényesítse azt a tökéletes génállományt, amit volt mázlija örökölni meg, hogy világnézeteimet, elveimet és meggyőződéseimet idejekorán beleplántáljam a formálható embergyurmába. 

Az elhangzott kérdés pedig utóbbi vágyálom szempontjából tökéletes alapnak bizonyult. Hangzatos és lelkesítő előadást rögtönöztem a vágódeszka fölött a munka nemesítő hatásáról, a kitartásról, a szorgalom jutalmáról, a nemes célokról, a segítő szándékról és az elesettek védelméről. Mire a felaprított hozzávalók a serpenyőbe kerültek, már azon is túl voltunk, hogy micsoda fantasztikus dolog a nem megalkuvás és az álmok nem feladása, és hogy nem attól szerethető az ember, ha beáll a barázdába. Amikor a fedő alól felszálló illatok jelezték, hogy kész az étel, akkora már arról is biztosítottam elképedt fiókámat, hogy én a magam részéről mindenben támogatni fogom, bármi is legyen az álma.

Áron döbbenten hallgatta a hegyi beszédet. Már egy ideje leshette, hogy mikor fogok levegőt venni, és ki is használta az alkalmat, hogy summázza a lecke rá eső részét:

- Akkor úgy döntöttem, hogy lóháton fogom megmászni a Csomolugmát, a hosszú hajam lobogni fog a szélben és addig nem fogok lejönni a hegyről, amíg be nem tiltják az fókavadászatot. Egyik kezemben tábla lesz felirattal, a másikban zászló. Te pedig mindenben segíteni fogsz, hogy így legyen.

Naköszönömszépen....

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr94584129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szotyiana 2012.06.13. 08:59:38

...én ezt megkönnyeztem, annyira aranyos volt...

motymoty 2012.06.13. 13:13:00

:D :D

A kritériumoknak megfelel.

Zsibrák 2012.06.19. 17:30:54

@Szotyiana: Hát, igen, gyereket nevelni nem könnyű. De sok örömmel és megható pillanatokkal gazdag... :) De ezt te is tudod, látom a profilképeden!

Zsibrák 2012.06.19. 17:32:40

@motymoty: Motyika, köszi az Áronba vetett hitet :)
Csak azon töprengek, hogy én megfelelek-e annak a sokoldalú szerepnek, amit ez a felkészítés feltételez...
süti beállítások módosítása