Már jó ideje nem tartottam számvetést arról, hogy milyen irányba halad Áron fejlődése. Talán inkább azért, mert mint minden korabeli gyereknél, nála is olyan rohamos a haladás, hogy mire valahogy összeszedem az új tudományokat, ő már le is hagy pár körrel.

Azért néhány aspektust kiemelnék, három olyan dolgot, ami eléggé megnehezíti az együttélésünket, bár örömre adnak okot.

Kérdez: úgy egy hónapja kezdte, azzal, hogy Hova mész? Mindenütt, minden helyzetben, ahol mozgó élőlénnyel találkozott, csak úgy folyt belőle a sok Hovamészgalamb-hovamésznénibácsi-autó, stb. Aztán jött a Hol van?, amit már ugye a tárgyakra is kiterjesztett. Rövid idő elteltével megjelent a Micsinálsz?, és pár napja a sláger a Mi ez? Remélem, a Miért? korszak még egy picit odébb van, mert információéhes csemetém minden kérdésére választ vár.

Fél: azt vettem észre, hogy amióta ugrásszerűen megnőtt a szókincse, sokféle félelem gyötri. Talán abból fakad, hogy kitágult neki a világ, de az is lehet, hogy csak két különböző fejlődési esemény véletlenül találkozott. Mindenesetre, ha az apja kalapál, akkor őt félti, ha én porszívózok, akkor engem, ha véletlenül szembejön velünk a szomszéd kutyája, amikor sétálni indulunk, nem mozdul a kapu elől, amíg huszadjára nem biztosítom róla, hogy a "tutus nem esz az autót", nem eszi meg a lépcsőházban hagyott taposóautóját.

Uralkodik: ami nem újdonság és nem egyedi, de egyre fárasztóbb. Újabban mániái vannak, pl. csak macis zoknit hajlandó felvenni vagy olyat aminek a talpán csúszásgátló pöttyök vannak. Csak betűlevest hajlandó fogyasztani, ha az nincs, akkor éhségsztrájkba lép. Provokál minden helyen és minden helyzetben. A tiltott cselekvés előtt megkérdezi: Nem szabad? Nem, válaszolom. És megteszi.

Hát, így áll a helyzet két hónappal a munkába lépésem előtt. Imádni fogják az óvodában.

ÁronAnyu

A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr911011950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thinuviel 2009.03.21. 20:02:15

Édes, okos kis tündérkrampusz! Ez a félelemdolog kemény ügy. Az enyém épp a kezeinek szabad mozgásának korlátozásától retteg sikítva "teze!" felkiáltással. Persze nála ez a fej-összevarrós-lefogós élmény eredménye!

Kismaruszja 2009.03.21. 22:10:01

Hú, ez nehéz lehet. Szerencsére nálunk egyik jelenség sem tapasztalható (még). Bár az uralkodási vágya már megjelent :) Azt hiszem, írok majd pár okosságot a naplómba gyereknevelési tapasztalataimról :) A "nem szabad" nálunk ritka kifejezés. Helyette az mondom, hogy "nem szeretném". Vagy nem ugrálunk az ágyon, nem állunk meg az út közepén, anya-apa-xy sem csinál ezt-azt. Ez csökkentheti a csemete dacolós kedvét, mert ezen kívül úgy is talál még számos okot a hisztire.
Sok türelmet a kis törpe királyfidhoz:
Botianyu

RenátaAnya(Eszter) · http://renatababa.blogspot.com/ 2009.03.23. 06:47:25

Nálunk a nem szabad sokszor süket fülekre talál.
De az nagyom jó,hogy nyitott a világra és minden érdekli,mindent kérdez!Elvégre így lesz kis okos :-)

masika 2009.03.23. 12:45:36

Nálunk is inkább a nem-nem, vagy légyszíves ne csináld válik be jobban. Bár az is igaz, hogy ha azt mondom nem-nem, Ő megismétli, és mire elfordulok, már meg is tette. Nehéz az ember dolga az biztos!
Már rögtön oviba megy? Nem lesz bölcsi?

Ingrid 2009.03.25. 13:29:04

Pedig a gyerekeket meg kell ismertetni a nem- kifejezéssel is. Úgy érzem, mostanában túlzottan ragaszkodunk ahhoz, hogy ne használjuk ezt a kifejezést, pedig nem ebben van a hiba és nm is a gyerekben.
ő kíváncsi, és ezt próbálja kielégíteni, minden áron, mi pedig próbáljuk megtanítani a szabályokra, amikben élünk.
minden családban egyéni, hogy mikor és hol csiszolódnak össze és milyen ó válik be igazán.
Én vegyesen alkalmazok szavakat, de leginkább a figyelemelterelés a leghatásosabb.
A közös fotótok csodaszép! Áronnak pedig nem lehet panasza rátok...
süti beállítások módosítása