Nagyon jó kis játékot ajánlok a kedves baráti köröm figyelmébe! Egyáltalán nem eszközigényes, nem kell hozzá egyéb csak egy ajtó és egy meglehetősen sok szabadidővel rendelkező játszótárs, aki nem riad vissza attól, hogy ezredszerre is megkérdezze: Ki az?
A játék menete sem túl bonyolult: A két játékos az ajtó két oldalán áll, A játékos - ez vagyok én - becsapja az ajtót, hogy csak úgy füstöl, majd erőteljes kopogtatásba kezd. Na, ez az a drámai pillanat, amikor B játékos - ez Anya szokott lenni nálunk - bekapcsolódik és (a 28. ismétlés után már kissé) (r)eszelős hangon kérdezi: Ki az? Ezt követően B játékos résnyire nyitja az ajtót, épp csak annyira, hogy A játékos megmarkolhassa azt és lendületesen kitárja (mely ajtó minden egyes lendületes ajtókitárás után nekicspódik a falnak, nyomot hagyva, persze). A játék csúcspontja a viszontlátás örömmámorának akusztikus kifejezése, ragyogó örömet mintázó mimikával, ami a 40. ismétlés után már komoly színészi kihívást jelent (B játékos részéről).
Az utóbbi három napban minden reggel eljátszuk ezt a csodás játékot és bátran állíthatom, hogy Anya majd megőrül tőle nagyon örül neki. Ráadásul ma rekordideig tarott a kopogtatós parti: negyven percig!
Aki ezt a rekordot megdönti, azt meghívom egy meggyszörpre!

ÁRON

Ui A kép a "kavarjuk a locspocsot" című kinti játék alkalmával készült, ami szintén a kedvenceim közé tartozik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.