Előszöris, köszönöm mindenkinek aki hiányolt és ennk hangot is adott. Már én is vártam, hogy  napirendre kerüljek mindenkivel és elmeséljem nektek országjárásom történetét. Mogyoróhéjban.
Ott tartottunk ugye, hogy hármasban nekivágtunk az éjszakának, mert lényegesebben könnyebben telik az idő úgy ha az ember alszik közben, mint ha folyton óbégatni kellene, hogy ni már megint ide vagyok kötve ehhez a székhez, pedig én most úgy mennék... Alvárprogramom csak nekem volt, Apa nem tudta összeegyeztetni a vezetéssel, így ő éber maradt, Anya pedig éjjel 2 magasságában valamiféle köztes állapotba került. Udvarhelyen pont ott laktunk ahol Mama és Tata laknak, ami azért volt szerencsés mert ily módon mindenkit tökéletesen kontroll alatt tudtam tartani. Balázs unokatesóval is összejöttünk egy gyors eszme- és baciluscserére. Az idő nem kedvezett a csavargásoknak, az áprilishoz méltó szeszélyes szeles idő májusba lépve átváltott novemberi esőbe. A helyzet nem volt túl rózsás, hiába az újonnan beszerzett kötött kabátka Korondról, mégis megtalált Kötépfül Gyuszi és Láz Méri és hozták magukkal rokonaikat is Torok Gyuszit és Tüdő Gyuszit is. Így aztán nemcsak szobafogság várt rám, hanem napi háromszori szuri-buli is. Próbáltam könyörgőre fogni, sőt a szégyen a futás, de hasznos stratégiát is bevetettem, de a végén mindig be kellett adnom a derekamat. Azaz a popómat...
És akkor a képek:




Balázzsal több közös szenvedélyünk van: az autók, a diéta és az extrém sportok. Itt épp egy karate mozdulatot mutat nekem, ülve.
















A megfázástól nem védett meg a korondi kabátka, de legalább kellemes esztétikai élményt nyújt.

















Kis gereblyémmel megmunkáltam Mama tulipánjait. Szerencsére túlélték.





















Tata döntött: nem kell macska! Tetőre mászni jó vagyok én is. Egér meg úgysincs.












Mozdonyt vezettem, de ez maradjon köztünk. Még nincs engedélyem.













Anya és Apa elvitt a fodrászhoz is. Gombafrizurám lett. Dauert nem kértem.









Mindenkit jó hangosan puszilok!

ÁRON






A bejegyzés trackback címe:

https://aron.blog.hu/api/trackback/id/tr56464577

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: best harlingen dentist 2018.02.28. 20:18:07

Google URL rövidítő - kockablog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csengebaba · http://csengebabaelete.blogspot.com/ 2008.05.12. 13:36:44

Áron komám! Nagyon hiányoztál ám! Szomorúan hallom, a Gyuszi és az Irma ott a messziben is megtaláltak! Azonban érdekes dolgokban volt részed! Remélem mostmár teljes erőbedobással tudsz örülni a tavaszi nyárelőnek! Remélem mostmár sűrűbben találkozunk, hamár csak így a világhálón is!
Buksisimi és cupp
Csenge

Panka 2008.05.12. 18:08:43

Isten hozott "itthon" Áronkám! Tudom, nem illő, ha egy kislány udvarol egy kisfiúnak, de meg kell jegyezzem, hogy a korondi kabátkás képedtől teljesen elolvadtam. Na meg az is nagyon imponál, hogy ilyen bátran sétálsz a háztetőn, ez nem semmi mutatvány!!!
Kertésznek sem vagy utolsó, az én kezelésemet sajnos nem élte túl az a tulipán, amivel a múlt heti vendégségben akadtam össze, és amiről a vendéglátó néni előtte többször is hangsúlyozta, hogy már 2 álló hete virágzik, és ez kertük legfőbb éke...
Sok puszit küldök: Borika

Boti · http://botibaba.blogspot.com 2008.05.13. 07:54:52

Üdvözöllek újra itthon! Mielőbbi gyógyulást barátom! Ki gondolta volna, hogy ezek a nemkívánatos vendégek mindenhol ott laknak?! Azért úgy látom, hogy élvezted ezt a tekergést, jó kis kalandjaid voltak. A korondi kabátodért kissé irigy vagyok...
Üdv: Boti

RKriszta 2008.05.13. 11:32:09

Végre itthon , kedves Áron. Mint mindig csodásak a képek..A frizurád meg csoda helyes..olyan Áronos...

Ingrid 2008.05.13. 12:37:46

Micsoda élmények, Áron! Csodálatosak a képek, a helyek, amerre jártatok, és Te kicsi szívem!
Látom van csattogós lepkéd is és még a kormány mögé is odaengedett apa :)
Nagyon sok puszit küldünk kicsi orcádra!

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.05.13. 12:54:42

Jaj már nagyon hiányoztál, mindennap bekukkantottunk de hiába!!!
Látom nem unatkoztál, és megint betegeskedtél, ez a fránya Irma mostanság mindenkit megtalál!
A frizurád szuper, dauer nélkül is!

Kryszti 2008.05.13. 14:23:13

Oh, de jó, végre megjöttetek.:) Áron, fodrász előtt és után is nagyon helyes vagy a képeken. Sajnálom, hogy betegeske volták, remélem már teljesen meggyógyultál.

cucka 2008.05.14. 21:48:20

Sajnálom, hogy megbetegedtél kicsi Áron, remélem, már sikerült elüldöznöd a nemhívott látogatóidat! :)
A korondi kiskabátban csodaszép vagy! :) Kedves és bájos arcú! :)

Zsuzska keresztmami 2008.05.14. 22:11:34

Kicsi Áron,biztos csodálatosan érzeted magad, mennyi élmény! Baci család nyomai hál Istennek nem látszanak a képeken, hisz gyönyörű vagy mindegyiken.Sokszor puszilunk!
süti beállítások módosítása