Meg kell mondanom őszintén, hogy bár mindent megteszek annak érdekében, hogy Anya gondolatait uraljam éjjel is és nappal is, néha konkurenciám akad. Anyának ugyanis van egy - szerintem elég káros - szenvedélye. Ő ugyanis olvas. Úgy, kérem! Minden áldott nap kell neki az adag, különben elvonási tünetek jelentkeznek nála. Annyit már elértem, hogy a szemével ne legyen ideje olvasni. De újabban a fülével is tud a kis hamis! Mégpedig úgy, hogy engem tologat közben a babaszekérben. Mindig tudom, hogy Anya milyen könyvet olvas épp a füleivel: Márai bácsi könyvére mélabúsan andalogtunk, hát jó pár kört tettünk, míg azok a gyertyák csonkig égtek! Karinthy bácsi könyvére sokkal tempósabban sétálunk, járgányom időnként heves rázkódásba kezd, ami gyanítom, hogy kapcsolatban lehet a járgányra csatlakoztatott Anyával. Ezen a ponton meg kell állapítanom, hogy sajnos a járókelők nem osztják ezt a rajongást. Itt van például a szemüveges bácsi. Sétálunk, Anya vigyorog nagyokat, ha valaki közeledik, rám néz, hogy higyjék azt, hogy én vagyok olyan vicces. Na most, én rendszerint átalszom ezeket az irodalmi sétákat. És akkor jön ez a szemüveges bácsi és nem átall benézni a kocsiba, hogy ugyan min szórakozik ilyen jóízüen ez az Anya! És Anya lebukik. Bácsi rámnéz, látja, hogy mélyen szundítok. Aztán Anyára néz, kissé sajnálja ezt a szegény kótyagost nőt, aki csak úgy vigyorog bele a nagyvilágba. Aztán ez a jelenet megismétlődik másokkal, kivétel nélkül mind szánakozóan néznek utánunk.

Mostanában egy félreesőbb helyen sétálunk. Olvasunk és mosolygunk rendületlenül.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.