Pár hónappal ezelőtt egy nagyon kedves blogcimborám, Hunor, szobáját készítették elő a szülei és az akció része volt a függönyvásárlás is. Garfieldos függönyt vettek, annak ellenére, hogy a boltban megmondták nekik: csak a kisautós függöny kisfiús és majd kétéves korában a pajti azzal áll elő, hogy tovább egy pillanatot sem alszik ő Garfieldos függönyös szobában, csakis kisautósban. A hír, meg kell, hogy mondjam, letaglózta Anyát. Mert akkor már meg volt varrva, kimosva, vasalva és felakasztva a függöny a szobámban, amin egy fia kisautó sincs, még egy olyan icurka picurka sem, mint egy hangyának a lábfeje. Van viszont bőven rajta Micimackó és annak egész baráti serege. Namármost, Anya aggódva figyelte, miként fogok viszonyulni egyáltalán nem kisfiús függönyömhöz. Én, a megfigyelés gyanútlan tárgya, pedig egyáltalán nem kisfiúhoz illő módon közeledek a függönyhöz, akárhányszor figyelmem középpontjába kerül: hangosan beszélgetni kezdek Szamárral (ő a favorit), cibálom a függönyt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy szálljanak le Mackóék mellém a szőnyegre.
Valami kisfiús azért mégiscsak szorult belém. Mostanában ugyanis a legkedevencebb elfoglaltságom két kisautó babrálása a játszószőnyegen. A micimackós függöny alatt.

ÁRON

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.